Lázár ügynök bandája és a Metapédia

"Lázár ügynök bandája" (Pax Hungarica) leleplezte magát. Visszaéltek azzal a rendező elvvel, mely értelmében valamilyen elfogadható kapcsolatok kialakítására törekedtünk a magukat hungaristának tartó csoportosulások vonatkozásában. Lelepleződésük oka; Tudós-Takács János személye körül kialakult vitában kialakított véleményünk által kiváltott érzelmi/indulati kitörésük volt.

Tudós-Takács János (Lázár, III/III ügynök) viselt dolgait nagyon jól ismerjük. Ha nyilvánosságra hoznánk, ugyancsak kerekre nyílna sok volt hallgatója szeme. Ungváry Krisztián által nyilvánosságra hozott tények csak a jéghegy csúcsai. Lázár ügynök bandája Ungváry kutatási eredményeit hazugságnak nevezi.

Ungváry Krisztián a másik oldal embere, de ennek ellenére egy kiemelkedő tehetségű történész. Budapest ostroma című könyve számunkra is tankönyvnek számít. Nemzetközileg is (és nem csak a liberálisok számára) elismert tudós. Egy ilyen elismert ember nem teheti meg azt, hogy hamis vádakkal fellépve, kockára tegye hitelességét, hírnevét. Egyszerűen: nincs rászorulva az ilyen kétes értékű hírnévkeltésre. Az a tény, hogy ellenséges érzülettel kezeli a hungarizmust, legyen az ő dolga, senkitől sem várható el a másik oldalon, hogy rokonszenvezzen velünk. Egyet azonban kijelenthetünk: ha részükről támadás ér minket, az mindig lényegre törő, viszonylag logikus (a saját értékrendjük tükrében) és nem személyeskedő. Mindez azt bizonyítja, hogy szellemi felkészültségük magas, és nagy az együttműködés közöttük (ez azonban semmit nem változtat az alapjaiban rossz szellemiségükön).

Ezért Ungváryt és a hozzá hasonló tudású ellenségeinket őrültség hazugnak nevezni. Egyrészt azért, mert az ilyen embereknek megvan a módjuk, hogy bizonyítsák állításaik valódiságát. Másrészt azért, mert annak aki hazugnak nevezi őket, kötelessége bizonyítani az állítások hazugságát. Bizonyítékokkal és tényekkel, nem pedig tagadással. Ha ilyen bizonyítékok a rendelkezésre állnak, akkor kötelessége - az igazság érvényesítése okán - bíróságra vinni az ügyet.

Tudós-Takács esetében a vád elhangzott. Nagy hallgatás volt rá a válasz, és amikor kiélesedett a kérdés, egy gyengécske tagadó írás jelent meg a senki által sem olvasott Szittyakürtben (melynek főszerkesztője volt az érintett). A Pax Hungarica - Lázár ügynök bandája - hosszú távra megsüketült és megvakult. Nem látott és nem hallott semmit a vádakból, és a megjelent írásokból. Strucc taktika. Az oka nyilvánvalóan az volt, hogy létezésük alapjait Lázár ügynök jelentette. Ő volt a példakép, az ideológus, a teoretikus és minden, ami egyáltalán számításba jöhetett. Hát igen: a hasonló a hasonlónak örül.

Az idejétmúlt és régi könyvekből összegyűjtögetett fundamentalista hungarizmust hirdető Takács és a liberális szellemiséggel megfertőzött budapesti szalonhungaristák így alkottak országos szinten tizenhat főt számláló érdekközösséget. Szófosó, impotens társaság, akik azt gondolják, hogy szövegeléssel megoldhatóak a gondjai Hazánknak. Gyávák és erőtlenek. Ha egy cigány lekeverne bármelyiküknek egy pofont, elsírnák magukat.

De mert hungarista nézeteket vallanak, igyekeztünk az elmúlt pár hónapban gatyába rázni a társaságot. Nem sikerült, reménytelenül fertőzöttek. Amikor tele az ország kemény és jó szellemiségű magyar fiatalokkal, nem fogunk ilyen társasággal foglalkozni.

Elmehettek volna szép csendben, minden következmény nélkül, de nekik vádaskodni és rágalmazni kellett. Nincsenek egyedül ebben a számukra rendkívül kockázatos műveletben, mert cinkosra akadtak a Metapédia szerkesztőségében. Ez a másik abszolút impotens társulat, amely valójában egy személy.

Az ártó szándék nyilvánvaló. Ez is a realizmus hiányára utal, mert képtelenek nekünk ártani. A saját világukban, mind a tizenhat főre kivetítve, és a Metapédia szerkesztőjével kiegészítve egy említésre se méltó társaságot képeznek. Virtuális társaság vegetál a saját, szintén virtuális világában, melyben nincs szellem, elszántság, erő, különösképp pedig bátorság. Egy harcos lélek bátorsága. Azt gondolják, hogy mások is ilyen tehetetlenek, és az egész ügy az internetes világ keretei között marad. Nagyot tévednek, és igen fel kell kötni a vitézgörcsös gatyájukat, ha a továbbiakban is létezni szeretnének.


Győrkös István

Magyar Nemzeti Arcvonal - Hungarista Mozgalom

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info