Mivel bármiről lehet bármekkora fogalmazást írni, amennyiben filológiai szempontból hozzávetőleg elfogadható, ezért ezt, vagyis magyarul egyszerűen fogalmazva a felesleges szócséplést elkerülve a teljesség igénye nélkül és tömören néhány dologra célszerű rávilágítani a legutóbbi PHM írással kapcsolatban.
Az írásában a fogalmazó személy gyenge pontokat igyekszik találni, de leginkább a saját maga által elképzelt fantomszervezet, és nem az MNA ellen küzd. Nyilvánvalóan lehetséges egy képzelt ellenfél képzelt gyenge pontjait megtalálni.
Az írónak problémája van az MNA hozzáállásával. Az MNA annyiban különbözik a többi szerveződéstől, hogy alapvetően katonás hozzáállású. A magas követelményszint, amelynek feltételeit időről időre önként teljesít a tagság, egy olyan életmódot követel meg, amelyet a gyakorlatias szemlélet, beszédben az egyszerűség jellemez. Nyilvánvalóan egy MNA tag nem fog mindenkivel szópárbajba bocsátkozni, van jobb dolga is.
Egy honvéd a honvédelemhez ért, a honvédség vezetője pedig a háborúk megvívásához. A csatatéren viszont egy filológusnak nem venni semmi hasznát, érthető okokból. A problémák eleve ott kezdődnének, hogy a filológus értelmezhetetlennek minősítené a hadparancsot. Egy olyan környezetben pedig, amikor a harcállások erős támadás alatt vannak, a csökönyös értetlenkedés és a lényeg meglátásának képtelensége nem csak hogy az akadékoskodó egyén, de a körülötte lévők testi épségét, életét is veszélyeztetheti. Ezt lehet érteni szó szerint is, és átvitt értelemben is.
Az írás nagyon röviden, érintőlegesen említi meg az MNA általa becsült (jócskán alábecsült) létszámát. Ha csak a két szervezetet hasonlítjuk össze, akkor az MNA a tűz, és a PHM a füst. És bizony a tűz jóval nagyobb, mint a valahonnan máshonnan előszálló füst (amelyhez kétségtelenül tűz már nem tartozik).
A jogutódlás kérdéséről szóló hosszas eszmefuttatás (bizonyításnak aligha lehet nevezni) gyengécske kísérletet tesz annak bizonyítására, hogy a PHM vezető a nemzetvezető. De facto ha a PHM lenne a valódi hungarista (amit erős logikai csúsztatásokkal szintén próbál bizonyítani) szervezet, akkor annak vezetője lenne a Vezér. Csakhogy itt már megint kiragadott összefüggésekbe magyaráz bele zavaros elméleteket az író, a tudományos érvelésnek a gyenge látszatával, de sehol az akadémikus forrásmegjelöléssel. Pontosan milyen hungarista elméletet ismer olyan jól, és annak melyik részére hivatkozik? Hol van az leírva, amelyről olyan szabad értelmezéssel filozofálgat? Esetleg csak az ő fejében? A sorok közt olvasni nem tud, de a néphülyítéshez kicsit már ért.
Ezen kívül nehéz megállapítani, hogy a PHM tevékenysége miben merül ki. Az MNA egy hadsereget tud felmutatni (a hadsereggel szembeni becsmérlő véleménynyilvánítás megmutatja egy szervezet liberális jellegét, annak vezetőjének liberális felfogását), cselekvőképes és kiképzett fiatalokkal, a PHM meg semmit. Az ő előadásaikon-összejöveteleiken az idős, torzonborz zsidó kinézetű alakok és a vékonydongájú, hosszú hajú, egyenesen lányos kinézetű, katonásnak egyáltalán nem nevezhető kinézetű, férfinak nehezen minősíthető egyének is megjelennek. Gondolom, őket akarják felmutatni. Budapesten kívül kicsit jobb a helyzet, mert ott nemzeties érzelmű fiataloknak nagyobb volt a számaránya. Ezt tudták elérni plakátolásokkal és felvilágosító beszélgetéseikkel, miközben egyetlen cselekvési tervet, egyetlen jövőképet sem tudnak felmutatni. Akkor mire fel az olyannyira hangoztatott tudás? Egyáltalán milyen tudásról beszélnek? Ha már itt tartunk: ki vizsgáztatta le őket, hogy ők valóban ismerik és értik a régi hungarizmust, és ki adott erről nekik papírt? Netán Henney Árpád, akinek szerintük elvileg lett volna még joga hozzá? Mert ugye utána szerintük mindenki illegitim. Vagy esetleg Henney Árpád ugyan legitim utód volt, de az eszme utódlása valahogy másképpen történt? Az eszmei jogutódlás folyamatát ki fogja és hogyan felvázolni és igazolni? Ők? És ki ismeri el, szintén ők? Ha már olyannyira szeretik a jogfolytonosságot igazolni, akkor hol van a tanúsítvány az ő nagy eszmei felkészültségükről? Nyilvánvalóan önmagukat hitelesítik, mert maguk bizonygatják a maguk igazát, hiszen erről papírjuk nincs (ellenük fordítva a saját gondolatmenetüket)! Ha Györkös István nem nemzetvezető, akkor ők sem nevezhetők hungaristáknak! Vagy a PHM úgy képzeli, hogy Szálasi Ferenc után azonnal a PHM vezető a következő nemzetvezető, és ez így van és kész? És a jogutódlás igazolására nincs is szükség, mert ez az összefüggés olyannyira nyilvánvaló? Akárhány részletét vizsgáljuk meg Domokos írásának, nem nehéz feltárni annak gyenge logikai kohézióit.
A „vezérimádattal” kapcsolatos kirohanás szintén érthetetlen, nyilvánvalóan megint a katonás fegyelmet és gyakorlatiasságot, cselekvőképességet érti alatta (amiről fogalma sincs, hogy micsoda, mivel az ő szervezetükben ennek teljes hiánya tapasztalható). Másra nehéz gondolni, mivel az MNA több helyen leírta már, hogy a sorrend Isten és a Vezér, bizonyára ezt nehéz volt felfogni. Akkor még egyszer: a sorrend Isten és a Vezér.
Érthetetlen és gyengécske manipulatív próbálkozás a Vezér elítélése, sértegetése és gyalázása, nyilvánvaló gyűlölete, de a nemzetvezető fiainak dicsérése. Csak nem azt hiszi, hogy ez őket meg fogja hatni?
Tehát mégegyszer megszemlélve a PHM-írást… az első pontban a jogfolytonosság mítosza címmel semmisnek minősít egy hivatalos hatalomátadást, és előrébbvalónak tartja a meghatározhatatlan ún. eszmei jogfolytonosságot, amely a PHM-é, amelyet a PHM nyilvánít ki, igazol és fogad el. Mivel ez elég ködös valami, ezért nyilvánvalóan nem az MNA dolgozik mítoszokkal, hanem a PHM. Az eszmei haszonelvűség című részben a politikai lépéseket, amelyek megtételére ő képtelen, hibának állítja be. Nyilvánvalóan a politikai cselekvőképesség bántja, hogy az MNA és vezetője a nemzet hasznáért elvszerűen lépett fel, alkalmazkodva a kor kihívásaihoz. Amire a PHM és vezetője nyilvánvalóan képtelen. Vagyis a PHM képtelen az eszméinek megfelelően a nemzet hasznáért cselekedni! Emellett viszont egy nemzeti szervezetet támad, ami megint liberális cselekedet. Az alanyi alkalmatlanság részben csak távolról sejteti az író, hogy kinek milyen alkalmatlanságára gondol, jobbára spekulatív és szubjektív elemekre épít, és közben lózungokkal zsúfolja tele a mondatait. Bizonyítani itt valamit nagyon akart, az arra irányuló érzelmi indíttatás érezhető a mondatokon, de konkrétum nem olvasható. Viszont van részéről „tévedhetetlen” kinyilatkoztatás, hogy a Vezér rossz. Itt bibliai fogalmakkal próbál kezdeni valamit, de láthatóan fogalma sincs, hogy melyik szó mit jelent a Szentírásban. A sejtelmes teológiai érzetű mondatok végül egy görcsös, semmitmondó kijelentéssé torzulnak. Röviden: az indulattól vezetve valamit mondani akar, de nem mond semmit!
Filológiai szempontból a kisebb-nagyobb hibáktól eltekintve valamelyest még elfogadható lenne az írás, de a mögötte meghúzódó liberális szellem, és a nyilvánvaló, értelmetlen acsarkodás önleleplező. Tudós-Takács Jánosról (akinek személyét már időszerű lenne békén hagyni) gyorsan áttér az indulatvezérelt és ok nélküli személyeskedésre. Ha már a pszichológiát is felhozta, minden váddal együtt ez nem más, mint kivetítés.
Erőltetett, gyenge próbálkozás, amiből az író(k) liberális jellemén kívül semmi nem derül ki.
Tamási Attila – Jövőnk.info
