A Szent Besúgó Társaságának újabb szösszenetét hosszasan elemezgethetnénk. Lehetne beszélni a téves adatokról, mint például a jogutódlás mozzanatai. Vagy a szimpla hazugságokról. Például, hogy a Bácsfit illető hozzáállásunk bírálják (a gőgös MNA ugyanis nem utasította el őt sem annak idején, míg el nem ferdítette az ideológiát, és szembe nem fordult a mozgalommal), holott a PHM második embere Bácsfi utánfutója volt. Szintén bírálják a Slovenská Pospolitost-tal létesített kapcsolatunkat, miközben pár éve az Arcvonal háta mögött ők is megpróbáltak kapcsolatot létesíteni velük, kiaknázva az általunk elért eredményeket. Méltatják, hogy ők nem használják a HM megnevezést (hogy is használhatnák, semmi közük hozzá!), mintha senki nem emlékezne rá, hogy 2-3 éve nagy dérrel-durral megpróbálkoztak ezzel. Magyarul: megint HAZUDTAK! Ugye nem kell ehhez is előszedni a korabeli dokumentumokat, leveleket, lementettem fórum-topikokat? (Hogy aztán vállat vonjanak: „tegyük fel, hogy így volt, de akkor is ti hazudtok…”) Tudós-Takács aktáit hamarosan ismertetjük. Ezzel a kérdéskör részünkről lezárva, nem érünk rá azzal foglalatoskodni, hogy egy tízen akárhány fős társaság hazugságait dokumentálgassuk!
Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info


