Az én gazdaságom VI. - Zöldségtermesztés 2. rész

Vetés

Már februárban elkezdhető a vetés, ha nem fagy, és ha már nyitott a föld. Első a sárgarépa, petrezselyem. Az ágyásokat spárga segítségével hosszában sorokra osztjuk, majd a sorokban 5-6 cm-re egymástól elvetjük a magot. Az így bevetett sorokat lombfölddel betakarjuk. Február végén, március első napjaiban az időjárástól függően elvetjük a legkorábbi zöldborsót. Aztán a hónaposretket, két hét múlva újabb zöldborsó-, és retekágyásokat készítünk. Ennél később ültethetők még a saláták, általában melegágyban nevelik a palántákat, majd később kiültetik. A melegágyat is ősszel kell kialakítani, ezzel majd egy későbbi írásban foglalkozunk.

A karfiol eléggé igényes, sok vizet és jó talajt kíván, de csak akkor fejlődik jól, ha gyakran kapáljuk. Ha megjelennek a karfiolvirágok, rájuk kell borítani a közelükben lévő leveleket, a szárukat meghajlítva és becsípve. Ezzel védjük a karfiolvirágot a naptól, levegőtől, így marad szép fehér a színe.

Paprika: A hidegre kényes. Öt sort teszünk egy ágyásba 30 cm távolságra egymástól. Sok kapálást, vizet, napos helyet, trágyás földet igényel.

A paradicsomot is érdemes melegágyban hajtatni, majd május közepén, ha már nem kell a hidegtől tartani, az ágyások szélén két sorban, egymástól 1 m távolságra 1-1,5 m magas, erős karókat verünk le. A karók elé, déli vagy keleti oldalra ültetőlyukat csinálunk. A földet kapával kidobjuk, helyébe komposztföldet teszünk, ami még nincs teljesen elkorhadva. Az a legjobb a paradicsomnak. Ebbe a korhadó, fekete földbe ültetjük a palántákat, a cserépből óvatosan kifordítva, hogy a föld ne hulljon le róla. Ha előbb jól megöntözzük a cserepeket, könnyebb dolgunk lesz. A töveket a karóhoz kötjük (pl. rafiával), aztán jól megöntözzük. Az oldalhajtásokat a levelek mellől letörjük, hogy szép, nagy, erős paradicsomokat kapjunk. Csak a legszebb, legerősebb hajtásokat hagyjuk meg. A paradicsom eleinte sok vizet igényel, később napot és meleget.

Burgonya: Ne ágyásba vessük, hagyjunk meg neki egy kis darab beosztatlan földet. Nagy kapával húzunk benne 60 cm távolságra sorokat, majd ezekbe egymástól 15-20 cm-re egymástól elhelyezzük a krumplikat, aztán nem túl mélyen betakarjuk őket. Ha kikelt, megkapáljuk, húzunk még rá földet, majd még háromszor a nyár folyamán, szépen feltöltjük földdel az ágyását, így a szár jó hosszúra nyúlik a föld alatt és sok krumplink lesz rajta.

A sárgarépa már februártól ültethető, öt sort egy ágyásba. Amint láthatók a kikelő sorok, kapálunk közöttük. A fiatal sárgarépát még ritkítjuk is azáltal, hogy a nagyobbakat állandóan használjuk (ezeket kívülről is látni az erősebb zöldjéről). A petrezselyem kezelése is ugyanez.

A csemegekukorica elfér a kert végében, nem kell neki ágyás. 60 cm tő- és sortávolságra egymástól kapával kifordítunk földet, majd három kukoricaszemet teszünk bele. Amikor majd kikelnek, a két gyengébbet kihúzzuk. Az oldalhajtásait kitörjük, háromszor kapáljuk.

A legkorábbi zöldborsó már februártól ültethető. Az ágyások szélességét 70 cm-re vesszük, utat is beleszámítva egy m-re. Ágyásonként két sor borsót vetünk az úttól 15 centire, a magokat 5 cm-re egymástól. Jó fekete földdel takarjuk be. Van alacsony növésű fajta, és olyan is, amit karózni kell. Úgy a legjobb, ha soronként felváltva ültetjük e két típust, mert nem zavarják egymást, az alacsony hamarabb terem, amíg a magasabb fajta se nőtt meg, a magas fajta pedig több fényt kap így, hogy egy-egy alacsonyabb sor esik közé, többet terem. Gyakran kell a borsót kapálni, másodiknál óvatosan a gyökerére húzzuk a földet. Harmadik kapálásnál karózzuk a magas fajtákat. Vigyázzunk, hogy ne sértsük meg a borsó gyökerét. Drótfonalat is kihúzhatunk, arra is felfut a borsó.

 

A zöldbab ugyanazt a trágyázatlan földet igényli, mint a zöldborsó. Ha trágyát kap, alig ad termést, csak sok levelet hajt. Nem bírja a hideget, ne vessük túl korán. Április elején vethető a legkorábbi fajta. Babot lyukakba vetünk, nem sorba. Egy ágyásba három sor jön, egymástól 30 cm-re levő, kapával kiemelt gödörbe. Ne legyen mély a gödör, inkább tágas. A lyukba négy babszemet teszünk. Jó földdel letakarjuk két centi mélyre. Ennél mélyebbre azért nem, mert nehezen csírázik és gombabetegséget is kaphat. Ha a palánta már 5-6 centire kinőtt, utánatöltünk egy kis földet, így erősebb lesz. Későbbi kapálásnál a maradék, kidobott földet is ráhúzzuk. Július második felében vessük újra az őszre szánt zöldbabot. Erre a célra csak gyorsan növő, korai fajta jó. Igazán sok termést a karósbab ad.

Hagyma csak jó meleg, megdolgozott földbe való, nyers, hideg földben nem ad jó termést. Trágyázás sem segít rajta, nagyon későn érik be és puha, könnyen rothadó fejeket termel. Ha a kertünk két évig trágyázva, forgatva volt és más zöldségeket termeltünk benne, akkor lesz alkalmas a talaj a hagymának is. Hagyma nevelhető egy és két év alatt is. A palántákból 6 sort ültetünk egy ágyásba és 20 cm-re egymástól. Kiültetéskor a palánták zöldjének felét levágjuk. Nagyon gyakran, kéthetente kell kapálni. A földet nem szabad a tövekre felhúzni. Ha más megsárgult a levele augusztus táján, kiszedjük a földből és száradás céljából a padlásra tesszük. Ottmaradhat egész télen, nem kényes, ha megfagy, kienged anélkül, hogy megromlana, kivéve, ha közben melegebb helyiségbe visszük. A kétéves termelésnél tavasszal egy ágyasba nem túl sűrűn hagymamagot vetünk. Gyomláljuk, majd ha leszáradt a zöldje, a kis hagymákat kiszedjük és a padlásra tesszük. Ha kiengedett a föld tavasszal, elültetünk hat sort egy ágyásba egymástól 10 centi távolságra. Minden másodikat még zölden elhasználjuk, a többi tovább fejlődik augusztusig.

Uborka: az ágyásban kidobunk egy 20 cm széles és 20 cm mély földcsíkot, majd megtöltjük jó fekete földdel Ide vetjük az uborkamagot, egymástól 5 centire. Könnyű, nem túl trágyás, meleg földet szeret. Ahogy nőnek a kis palánták, ritkítunk közöttük, annyira, hogy 15 centire álljanak egymástól. Még jobb, ha egy fél tojás héjába jó földet teszünk, abba vetünk egy uborkamagot és melegágyba tesszük. Fagyosszentek után a tojáshéjjal együtt kiültetjük a fent írt módon elkészített ágyásba. A vékony tojáshéjat hamar áttörik a gyökerek, a mésztartalmánál fogva még táplálékot is ad nekik, az átültetést pedig meg sem érezte a kis palánta, s így nyertünk legalább két hetet. Ne ültessük se túl mélyre, se túl magasan. A növénykék körüli földet gyomtól tisztán tartjuk és sokat kapáljuk. Kiültetés után két héttel egy kis kapával óvatosan felhúzzuk a kis növények levelére a földet mindkét oldalon. Jól tartott, jó földben lévő uborka hamarosan virít, majd terem. Az uborka nagyszerűen érzi magát a már üres melegágyban, száraz, meleg hely és azt a növény nagyon szereti.

A céklát legjobb második termésnek ültetni, mert csak ősszel lesz rá szükség, nyáron van más salátának való. Júliusban vetjük melegágyba a magját, hamarosan kiültetjük, lehetőleg esős napon, öt sort egy ágyásba, egymástól 10-15 centire a palántákat. A régen trágyázott földet, sok kapálást, napos fekvést szereti. Október végére teljesen kifejlődik, akkor lehordjuk a pincébe és meg is van télire a kitűnő salátának való céklánk.

Ezzel, azt hiszem, fel is soroltam a leggyakrabban használt zöldségfélék termesztését. A mezőgazdasági boltokban mindenki kikeresheti a neki legmegfelelőbb fajtákat, a hozzáértő boltos is biztos tud még további tanácsokat adni. Aki még nem is nagyon kertészkedett, egy kis odafigyeléssel hamar belejön, ha learatta termését, örömmel fogja eltölteni, hogy a családdal a saját termesztésű, különösen finom és egészséges, vegyszermentes zöldségeket fogyaszthatják. Mindenképp megéri a ráfordított idő, energia! Aztán meg gondoljunk csak bele: egyre drágul minden, a pénzt pedig nem lehet megenni...

 

Kellemes kertészkedést, bőséges termést kívánunk!

 

Havasi Csenge - Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info