Japán űrszonda indult a Vénuszhoz

Ha majd fél év múlva odaér, az Akatsuki bolygószomszédunk meteorológiai mesterséges holdja lesz. A H-2A rakétán egy napvitorlás és néhány kisebb műhold is útnak indult.

Az Akatsuki (korábbi nevén PLANET-C vagy Venus Climate Orbiter) magyar idő szerint május 20-án 23:58-kor (japán idő szerint már május 21-én) startolt a Tanegashima űrközpontból, a Japán Űrügynökség (JAXA) H-2A hordozórakétájával. Ez volt a H-2A rakéta 17. indítása. A Vénusz felé tartó 499 kg tömegű űrszonda nevének jelentése „hajnal”, s nem egyedül hagyta el a Földet. Vele együtt indult – másik négy kisebb, Föld körüli pályára álló, egyetemek és magáncégek által épített űreszköz mellett – a 315 kg-os IKAROS napvitorlás. Neve beszédes, de egyúttal egy szellemes rövidítés is: Interplanetary Kite-craft Accelerated by Radiation Of the Sun, vagyis a Nap sugárzása által gyorsított bolygóközi „papírsárkány”.

A japánok meghatározása szerint az Akatsuki a világ első olyan űrszondája, amely kifejezetten meteorológiai (azaz légkör-megfigyelési) céllal áll egy másik bolygó körüli pályára. Hat fedélzeti tudományos berendezésével végrehajtandó fő céljai: a kénsavfelhők viselkedésének és eredetének tisztázása, az atmoszféra nagysebességű szeleinek háromdimenziós felmérése, esetleges villámok detektálása a Vénuszon. Az űreszköz decemberben áll egyenlítői pályára a bolygó körül, ahonnan legalább két éven át küldi majd a mérési adatokat.

Bár azonos irányba indultak, az IKAROS előtt egészen más út áll. Ez lesz az első éles bolygóközi tesztje a napsugárzás fénynyomását kihasználó meghajtásnak. Három évig tartó utazás során a cél a Nap átellenes oldala. A valóban papírsárkányra emlékeztető alakú űrszonda másik feladata újfajta, a „vitorla” felületére felvitt vékony napelemcellák kipróbálása. Ha a kísérlet sikerül, a jövőbeli űrszondáknál hibrid meghajtás is kialakítható lesz: a fénynyomás mellett a termelt elektromos energiát hasznosító ionhajtómű is segítheti a gyorsítást és manőverezést.

A közvetlen Föld körüli pályán túlra Japánból eddig a Halley-üstökös felé küldött Suisei (PLANET-A), egy kudarcot vallott Mars-szonda (Nozomi), az Itokawa kisbolygónál járt Hayabusa, valamint a Hold körüli pályán működött Kaguya indult.

(Űrvilág)


Megjegyzés: Kína 2015-ben építkezést akar kezdeni a Holdon. Japán és Kína földrajzi közelsége megkönnyíti a japán ipar és a kínai termelés egymásra találását, amely óriási erőt fog eredményezni és nem csak az űrkutatásban fog vezető szerepre törni. Az Egyesül Államok és a nyugati világ már nem képes ekkora anyagi fejlődésre, folyamatosan csökkentik az űrkutatásra fordított költségvetést és halasztják el a tervezett programokat. Nem kétséges, hogy a Keleti Szövetség Japánnal kiegészülve ezen a téren is meg fogja előzni a helyrehozhatatlan válságban lévő Nyugatot.


Nyitrai Frigyes – Jövőnk.info

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info