Hőseink, példaképeink I.

Thúry György (1519-1571)

Napjainkban a nemzetben gondolkodó ifjúságnak szüksége van a példaképekre, kiknek életútjából erőt lehet meríteni a hétköznapok harcában. Ezek az emberek hősök, kik a múltban nemes tetteikkel írták be nevüket a magyarság emlékezetébe, igaz történelmébe, okulásul az utókornak. Manapság az idegen történetírás szándékosan nem tesz említést ezekről a harcosokról és cselekedeteikről. Okként megnevezni a nemzeti öntudat pusztítását tudnánk ebben az estben is.

Thúry György nemesi családból származott. Ősei már az Árpád-korban is jeles vitézek voltak. Nagyapja Thúry Miklós, Mátyás serégben szolgált, apja szintén neves katona hírében állt. György úrfi igen korán, gyermek fejjel a kardot és a kopját választotta játékszerül. 1556-ban a Lévai vár kapitánya, majd 1558-ban Bars-vármegye főispánja. Neve itt vált rettegetté a törökök körében. Kiváló bajvívó hírében állt, sorra győzte le a messzi főldről ide sereglő törököket. Kortársai szerint több mint 600 (!) győztes párviadalt vívott életre halálra! Viszonyításképp érdemes megemlíteni, hogy mikor napjaink egyik neves harcosát kérdeztem ringen kívüli küzdelmeit illetően, válaszként a kb. 150 db küzdelem volt.

Nevezetes tettei közül érdemes megemlíteni, mikor 1566-ban a budai pasa Arszlán 7-8000 fős seregével megtámadta Palota várát, kinek kapitánya ekkor Thúry volt és csak 500 ember állt rendelkezésére a védelemben. A várat napokig tartották a nagy túlerővel szemben. Történt egy éjszaka folyamán, hogy Thúry bakáival kitört a a várból és rárontott a nyugvó török táborra és vérveszteség nélkül jelentős kárt okozott az ellenségnek. A törökök körében Thúry Györgynek híre már a legyőzhetetlenség mítoszát alapozta meg és tudták, hogy diadalt csak csalással arathatnak felette, ezért őt és 150 harcosát tőrbe csalták. Minden áron élve akarták elfogni, de ez nem sikerült mert Thúry az utolsó csepp véréig harcolt. Fejét a törökök levágták és Isztambulba küldték, de kardjához a legendák miatt ezután sem mertek nyúlni.

A "dunántúli oroszlán", ahogy nevezték, becsületes, bátor, jószívű és szerény ember hírében állt. Példája minden hazájáért küzdő fiatal számára követendő!


Kun György – Jövőnk.info

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info