Áltató Fidesz törvénykezés

Az új Fidesz-hatalom látszólag nagy elánnal vetette magát a törvénykezésbe, igyekezve azt a látszatot kelteni, hogy változás történt. Lózungok, hazug jelszavak, semmirevaló törvények.

Az országgyűlés ma fogadta el a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Nagy hangoskodás, melldöngetés, szónoklatok – nemcsak a kormánypárt részéről. És mit tartalmaz az új törvény? Semmit! Gyakorlatilag semmi olyan jogot, előnyt nem kínál, ami indokolná ezt a csinnadrattát. Nyugodtan nevezhetjük „nesze semmi, fogd meg jól” törvénynek.

Mi az egyetlen kézzelfogható hozadék? A további feszültségszítás. A nemzetietlen magyar kormány hangoskodására rögtön ráharapott a nemzetietlen szlovák kormány. Ismét politikai tőkét kovácsol mindkét hitvány banda a népek szembeállításából. Ficóék ismét kijátsszák a magyar kártyát, Orbánék pedig alapozzák az újabb megszorításokat, melyet könnyebb lesz lenyomni a nép torkán, ha sikeresen kialakítják a háborús légkört. Keserű sors elé nézünk, ha a belső konfliktusokat súlyosbítja majd a külső is.

Ezen kívül még egy oka volt, hogy az elsők között hozták meg ezt a törvényt. Többen felvetették már a magyar-izraeli kettős állampolgárság problémáját. (Gyakorlatilag ezen kívül, nagyon jelentős számú kettős állampolgár nincs.) Ezzel ezt a témát ki is védték.

A határon túli magyarok állampolgárságára vonatkozó törvényt (tényleges tartalommal) mindenféle hangoskodás nélkül, rég meg kellett volna hozni. Ha valakinek nem tetszik, az EU parlamenti képviselők Brüsszelben csak annyit kérdeztek volna, van-e Szlovákiában ugyanilyen törvény? Ezzel az egész le is lett volna tudva.

Ha a törvényt tényleges tartalommal alkották volna meg, akkor sem kellene hanyatt esni. Ez a kormány gyakorlatilag bármilyen hosszú távú törvényt meghozhat, hiszen jól tudják, hogy annak már semmi jelentősége nem lesz.

A kormány gyakorlatilag semmi mást nem csinál, minthogy az elkerülhetetlen jövőt igyekszik a maga számára lehető legkedvezőbbé tenni, és az időt húzni. Nem véletlenül alkalmaznak olyan lózungokat, mintha már megtörtént volna, ami még ezután következik – és korántsem lesz ilyen sima ügy! Forradalom (vér nélkül, ikszelgetve – hogyne!), korszakváltás, alkotmányozó nemzetgyűlés… Altatás, áltatás, félrevezetés!

A másik nagyhangú törvénymódosítás hasonlóan ’tartalmas’. Mit tartalmaz a három csapás törvény? A visszaesők fokozódó büntetését. A harmadik gyilkosság után már a legsúlyosabb büntetést róják ki... Egy legyet három csapásra!

Mit láthatunk eddig? Két semmirevaló törvény. A benyújtott kormányprogram konkrétumot még mindig nem tartalmaz. Ígéret egymillió új munkahelyre? Miből? Ezen túl, mi az, amit tudni lehet? A jakobinusok fel kívánnak lépni a hazafias szerveződések ellen, és rendőrállamot építenek (nem a rendőrök jogait növelik a bűnözőkkel szemben, hanem a létszámukat)!

Az új kormány nagyon jól tudja, hogy mit csinál! Illúziói senkinek ne legyenek!


Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info