Olvasóink eddig - kevés kivételtől eltekintve - az orosz fegyveripar legújabb vívmányaival ismerkedhettek ezen oldalakon, most azonban itt az ideje, hogy bemutassunk néhány nyugati fegyvert, fegyverrendszert.
Elsőként egy igen hírhedt repülőeszközt, az amerikai fejlesztésű Apache támadó helikoptert vesszük tüzetesen szemügyre.
Fejlesztése a vietnámi háború végén kezdődött, amikor az amerikai hadsereg harci helikopter potenciálját a felfegyverzett UH-1 Huey csapatszállító helikopterek adták, kevés AH-1-essel karöltve.
Az új helikopterrel szembeni elvárások – harci tapasztalatok alapján – generációs ugrásra kényszerítették az akkori mérnökcsapatot, mivel nyilvánvaló volt, hogy a jövő harcterein egy felfegyverzett csapatszállítónak nem sok esélye lesz a győzelemre.
A helikopter személyzetét két főben határozták meg – pilóta és fegyveroperátor, előbbi egyben a gépparancsnok is - a pilóta hátul, az operátor elöl foglal helyet. A pilóta feladata a gép vezetése, kapcsolattartás a bázissal, valamint a célok vizuális felderítése (magyarul: figyelés) amíg a fegyverkezelő a már felderített célok befogását, megjelölését, vagy megsemmisítését végzi.
Állandó fegyverzete az M230-as gépágyú, mely 30 milliméteres lövedékeit 1500 méteren belül képes hatékonyan célba juttatni, maximális lőtávolsága 4500 méter. A gépágyút egy 2 kW-os villanymotor mozgatja, jobbra-balra 120 fokban, lefelé 60 fokig téríthető ki. Rendszeresítve van hozzá nyomjelzős páncéltörő, nagy robbanóerejű repesz-romboló, valamint gyújtó lövedék. A fedélzeti lövész a gépágyút sisakcélzójával irányozza, tehát ahová néz, oda lő a fegyver. A gépágyúkra nemrégiben lézer célmegjelölőt szereltek, így a földi csapatok is láthatják, hogy hová fog érkezni a tűzcsapás, és esetleg rádión besegíthetnek a lövésznek a célok koordinálásában. A 2500 darabos lőszerkészletet, valamint a lőszertovábbító mechanizmust a bal oldali, a kabinok alatt végigfutó „dobozban” tárolja. Az ágyú 625 lövés/perc sebességre képes, ennél nagyobb tűzgyorsaságot a reakcióerő (a gépágyú tüzelés közbeni hátralökő ereje) miatt nem alkalmaznak. A fegyver 10, 20, 50 lövedékes rögzített sorozatokat tud lőni, illetve választható a „teljes tár” üzemmód, melyet felszállás előtt még a földön állítanak be a műszakiak. Általában a „full” üzemmódot szokták kérni az operátorok.
A szárnycsonkokon hordozhat 70 mm-es Hydra típusú nemirányított rakétákat, maximum 4 konténerben, egyenként 19 darabot, melyek a fedetlen élőerő, és gyengén páncélozott célok ellen lehetnek hatékonyak. A robbanófejek palettája igen változatos, repesz-romboló, páncéltörő, fehér foszforos(!), vörös foszforos, kazettás harci résszel szerelt, füstgenerátoros, valamint ejtőernyővel ereszkedő világító töltetet használnak. A világító rakétáknak nemcsak látható fényű, hanem infravörös változata is létezik. A rakéták hajtóműve 400 méterre a géptől kiég, ezért vízszintes indítás esetén maximális hatótávolságuk kb. 2000 méterre tehető.
Irányított fegyverzetként a Hellfire rakétákat, valamint ezek modernizált változatát, a Brimstone-t tudja használni erősen páncélozott célok ellen. Az irányított rakéták félaktív lézeres önirányításúak, tehát a fegyverkezelő lézeres célmegjelölést alkalmaz a rávezetés során, a rakéta pedig saját magának dolgozza ki az optimális röppályát, és a szükséges kormányparancsokat.
A szárnyvégekre felszerelhető - ám szinte sohasem alkalmazzák – 1-1 Stinger, légicél elleni rakéta, de az amerikai haderő helikopteres alakulatait csak olyan helyen vetik be, ahol a légifölényt már előzetesen kivívták. A hátsó (pilóta) ülésből a fegyverzet korlátozottan használható, a pilóta csak a nemirányított rakétákkal, a gépágyúval és az önvédelmi légiharc rakétákkal tüzelhet, a rávezetést igénylő precíziós fegyverzet irányítása ebből az ülésből már nem megoldott, és nem is lenne lehetséges, mivel a gép irányítása, a környező légtér szemmel tartása egész embert kíván. Nem esett még szó a helikopter „szemeiről”… A gép orrában található, 120 fokban jobbra-balra, 30 fokban felfelé, és 60 fokban lefelé mozgatható érzékelők bármilyen napszakban és időjárási körülmények között alkalmazhatóak. Az erősen páncélozott –kivéve az optikai felületeket – forgó torony, öt feladatra specializált, tartalmaz egy nagy felbontású TV kamerát, infravörös kamerát, lézeres célmegjelölőt, lézer távmérőt, valamint egy rendkívül érzékeny hőképalkotó optikát, ami a párán, vagy akár a füstön is átlát, és látni engedi a környezetnél nagyobb hőkontrasztú célokat. (Embert, vagy a forró motorú járművet.) Az évek során több modernizációs csomagot is kapott az Apache, a főrotor tengelye fölé egy radar került, mellyel légi és földfelszíni célok is felderíthetőek, a fedélzeti számítógép leküzdésük sorrendjét segít meghatározni. A radar felszerelése után kapta a helikopter a Longbow nevet.
A gép sérülés állósága szintén kimagasló, a sárkányszerkezet nagyrészt kompozit műanyagból készül, kevlár és kerámia betétekkel megspékelve a kritikus helyeken. Az üzemanyag tartály (a farok és a törzs csatlakozásánál van beépítve) öntömítő, tehát ha az erős páncélzat ellenére egy lövedék eljut a tartályig, a kilyukadó tartály befoltozza magát, a lyuk környékén összezsugorodik.
A rotorlapátok titánból készülnek, akár egy 23 mm-es lövedék becsapódását is elviselik csakúgy, mint a pilótafülke üvegei.
A hajtóművek mechanikai rendszere még harminc percig működőképes marad akkor is, ha az összes olaj elfolyik a rendszerből, ez elegendő idő ahhoz, hogy a sérült gép hazamenjen, vagy legalábbis biztonságos területre vergődjön. Természetesen az egyik hajtómű kiesése sem jelent problémát, a helikopter repülőképes marad, bár ekkor már nem képvisel jelentős harci potenciált, egyedül a hazatérésre koncentrál a személyzet.
A fontosabb rendszereket, és a kormányszerkezetet megkettőzték.
A hajtóművek sem maradtak modernizáció nélkül, az eredeti gázturbinák 2800 lóerő/darab teljesítményűek voltak, a legújabb fejlesztésűek – amit idővel megkap mindegyik gép – már 3400 lóerősek darabonként.
Az Apache egyik legnagyobb hátrányaként a túl sok „kütyüt” szokták emlegetni, a fedélzeti rendszerek figyelése, adataik értelmezése túlságosan leterheli a gép személyzetét mentálisan, valamint a helikopter személyzet magas harci potenciálja csak rengeteg gyakorlással tartható fenn, ami ugyebár igen drága mulatság.
Jelenleg gőzerővel dolgoznak a fejlesztők, hogy a helikopter harcászati értékén még tovább javítsanak, megoldották például, hogy a fegyveroperátor átvehesse egy pilóta nélküli felderítő eszköz irányítását azon terület felett, ahová az Apache épp útban van, így megérkezésükkor már tisztában vannak a harci helyzettel. A pilóta nélküli gép, miután a fegyverkezelő már nem tart igényt a szolgálataira, a földi irányítóközpont fennhatósága alá kerül ismét, és elhagyja a helyszínt.
A legújabb fejlesztések az Apache személyzet nélküli repültetésével kapcsolatban folynak, ám ez még jó darabig utópisztikus álom marad a mérnökök részéről.
Jász Gábor - Jövőnk.info
