Nyárközép, azaz Szent Iván napja a skandináv és az északi országok nagy részében nemzeti ünnep, és számukra az év egyik legfontosabb napja, ahogyan az valaha Őseinknél is volt.
Júniusban világszerte ünnepelnek egyházi és világi ünnepeket, és különös módon mindegyiknek köze van a napfordulóhoz. Ezen a napon, azaz június 21-én az északi félteke leghosszabb nappalát és legrövidebb éjszakáját élhetjük meg évről évre. Ám Szent Iván éjszakája mégsem 21-ére esik, hanem 24-ére. Feltehetjük hát a kérdést, hogy miért? Itt a csillagászat adja meg a választ. A nyári napforduló ugyanis az évnek az a pontja, amikor a legmagasabb delelési ponton áll az égbolton a Nap.
A kétféle időszámítási mód, a tropikus (azaz a Földhöz viszonyított Napállás) és a tényleges naptári évek közti különbség a ludas abban, hogy a napforduló a naptár meghatározása óta már előrelépte ezt a három napot (naptárcsúszás-naptárreform). Így az a napforduló, ami régen 24-ére esett, ma 21-ére esik.
Az északi féltekén élők számára a nyár a meleget, a termés betakarítását és az érést hozta magával (persze a nyár hozta az aszályt és a szárazságot is). A napforduló ünneplését azért is tartották fontosnak, mert bár még sok meleg hónap volt hátra, mégis a napok ekkortól, a nyár ún. "közepétől" kezdtek el rövidülni. Az ünnep így az elmúlást, a tél közeledtét jelezte előre. Az ünneplést igazából nem is a nap felkeltével, hanem az ünnep előestéjén, illetve éjszakáján kezdték, mely tudvalevőleg az év legrövidebb éjszakája.
Széles körben tartottak rítusokat és rituálékat a legrövidebb éjszaka, a természet, és a fák tiszteletére. A tűzvarázslatok és a szerelmi mágia, varázslás és bűbáj éje volt ez (Shakespeare Szentivánéji álom című drámája az egyik ajánlott olvasmány). Az éjszaka és a tűz mágikus bűbáját hatásosnak gondolták mind az aktuális szerelmekre, mind a jövendőkre: a szerelmeseknek együtt, vagy külön-külön kellett átugraniuk a szerencsét hozó lángok felett, melyek így messze űzték tőlük a rosszat.
A Kárpát hazában is sok faluban élt a szokás, hogy mikor eljött Szent Iván éjszakája, az egész közösség apraja-nagyja kivonult a falu szélére. Nagy máglyát gyújtottak, énekeltek, táncoltak, illatos növényeket, gyümölcsöket dobtak a tűzbe a termékenység fokozására, és mikor kicsit hamvadni látszott a tűz ereje, a „kiéneklő” népdalokat követve szerelmes párok ugrották át a tüzet kéz a kézben. Először azok a párok, akik abban az esztendőben házasodni kívántak, utána azok, akik az előző években házasodtak, és az az előttiekben sorba – sorba. Így a faluban minden házaspár minden évben Szent Iván éjszakáján a tűz erejével megújította férjének/feleségének tett fogadalmát…
Minden más, amit ekkor cselekedtek, vagy munka, amit ekkor végeztek, bűbájos hatású volt: a patakok mellől ekkor begyűjtött virágoknak és gyógynövényeknek gyógyító hatást tulajdonítottak, a forrásokat és kutakat kitisztították és feldíszítették erre a napra. Mindezt azért, hogy növeljék a termékenységet, és a kutakban-forrásokban lakó szellemeket kiengeszteljék. Az ezen a napon szedett növények gyógyító és fertőtlenítő hatással bírtak mind az emberekre, mind az állatokra, de még a földekre is. Ez az időszak volt leginkább alkalmas a házasságok megkötésére. A sort még hosszan folytathatnánk, hiszen rengeteg szerelmi praktika és bűbáj kapcsolódik még az ünnephez.
A nyárközép napja az éves tevékenységi kör jelentős napja a neolitikus idők óta. A nyári napfordulót a kezdetektől fogva tisztelték, de később is megünnepelték a kelták, germánok, szlávok, és az északi népek szinte mindegyike (ahogy még ma is teszik). Papjaik-druidáik a Föld és az Ég nászának tisztelegtek. Mivel pedig az ünnep szimbolikája a fény és a világosság győzelmét fejezte ki a sötétség és a halál felett, az egyház is élt ezzel az eszközzel, és erre a napra helyezte Keresztelő Szent János születése napjának ünnepét (a többi szenttel ellentétben, akiknek mindig a mártírhalált szenvedésük időpontja az ünnep: ez Keresztelő Szent János esetében augusztus 29-e lett).
A június 24-e (mely hónap másik neve egyébként Szent Iván hava) a nyári napforduló napja, december 24-e pedig a télié. Két születés, egy a Keresztelőé és egy a Megváltóé. A Keresztelő, aki a fényben született, és ezzel a fénnyel kereszteli meg azt, aki majd győzedelmeskedik a halálon. Így a keresztény szimbolikába is beillesztést nyert a fény-sötétség küzdelme, itt ezért ünnepelhették a nyári napfordulót.
De ha a Keresztelő neve Szent János, akkor miért tulajdonítják az ünnepet mégis Szent Ivánnak? Azért, mert az Iván név a régi magyar Jovános, Ivános alakjából származik, illetve a János névnek szláv formájából. Eredetileg héber-görög-latin-orosz-magyar eredetű név, jelentése Isten kegyelme, Isten kegyelmes. Így már érthető, hogy a Szent János havának Szent János éjszakája az nem más, mint Iván napja június hónapban: 24-e.
Az éjszaka egyébként a sötétség és a halál lunáris birodalma, így az évnek ezen a pontján minél messzebb kell űzni az ártó szellemeket a fény erejével. Az emberek ezért tüzeket, máglyákat raktak, hogy így is a fényt idézzék meg, és időtlenné, kortalanná tegyék, legalább ezen az egy éjszakán. A június 23-a estéjén meggyújtott tüzek közül a leghíresebbek a hegyek tetején lángoltak. A sötétség egy időre elveszítette hatalmát, s a fény diadalmaskodott.
Lajdi Róbert - Jövőnk.info
