Az Egységes Magyarország Mozgalom feladata

Mint azt korábban kifejtettük, az Egységes Magyarország Mozgalom annak tudatában cselekszik, hogy egy kimúló társadalmi rend végóráiban, és világhatalmi átrendeződés közepette kell helyt állnia, és érvényesítenie a magyar nemzeti érdeket.

Nem tudhatjuk, mit hoznak számunkra, nemzetünk számára a történelmi fordulat eseményei. A történéseket figyelemmel kísérve, folyamatosan elemezve valamelyest következtethetünk a várható történésekre, lehetséges eshetőségekre. A történések fő vonala adott. A világhatalmi helyzet átrendeződik. Kérdés, hogy ebben az átrendeződésben nemzetünk hová kerül majd. Ez akár rajtunk is múlhat.

Hazai vonatkozásban annyi tűnik biztosnak, hogy a rendszer nem tud megállni a lejtőn – visszakapaszkodni meg pláne nem. Tehát kimúlásra van ítélve. Kérdés, hogy ennek lezajlása, és az átmenet az új rendszerbe mennyire lesz viharos, milyen kísérőjelenségei lesznek?

A mozgalom feladata, hogy a különböző eshetőségekkel számolva felkészüljön és felkészítsen a változásra, utat mutasson a fordulat időszakában, átmentse az értékeket, és biztosítsa az új rendszer alapjait. Ennek jegyében vázoljuk feladatainkat.

1. Társadalmi bázis építése, mely a mozgalom politikai védelmét is biztosítja. A mozgalom nézeteit, világlátását, elképzeléseit minél szélesebb körben ismertté tenni, nevét bevinni a köztudatba, és meghatározó erővé emelni.

2. A lehető legszélesebb nemzeti egység megteremtése. Nem mindenkivel, megalkudva, feltételek nélkül összeölelkezve, hanem azokat összefogva, mozgósítva és egymás mellé állítva, akik nézeteinket legalább mint lehetséges alternatívát elfogadják, és nem céljainkkal ellentétesen tevékenykednek.

3. A célok megjelenítése. A mozgalomnak nem csupán programot kell hirdetni, célokat kijelölni, hanem meg is kell jelenítenie azokat. Mindannak, amit el szeretnénk érni hazánkban, azokat meg kell jelenítenünk, élő valósággá kell tennünk a közösség kereteiben. A jövő társadalmát, közösségi létét kell megmintáznunk. Kezdve az ifjúsági élettől, családmodelltől a hagyományápolásig vagy az önálló gazdálkodásig. Fel kell mutatnunk, őriznünk és átmentenünk az értékeinket!

4. Az új ideológia megjelenítése. Korunk ideológiai válságban (is) szenved. A tiszta eszmeiségre szomjazó embereknek új eszmére van szüksége, történelmi előítéletek, berögződések és átpolitizáltság nélkül. Bár a mozgalom nem ideológiai alapon szerveződik, ezt is neki kell megadnia. Az új ideológia alapjai gyakorlatilag készen állnak.

5. Békés válasz kidolgozása. A mozgalomnak ki kell dolgoznia a megfelelő, magyar érdekű válaszokat arra az esetre, ha az átmenet viszonylag békésen zajlana le. Ez esetben mint nyomatékosító erő, fog mögötte állni a katonai szárny.

6. Felkészülni az élesebb átmenetre is. A mozgalomnak fel kell készülnie arra az esetre is, ha az átmenet kevésbé lesz békés. Tagjainak felkészítése mellett ebben az esetben a mozgalom fő feladata a katonai szárny támogatása lesz.

7. A mozgalom további feladata, hogy kidolgozza az események utáni lépéseket is. Nem lesz elég megélni a történéseket, de még győzni sem. Feladatunk lesz az új rend felállítása és kiépítése, immár tisztán magyar érdek szerint.

A fentiek alapján világos, hogy sokrétű feladatot vállalunk. Mindenkinek a maga területén kell teljesíteni, legjobb tudása szerint. A feladatok sokrétűsége alapján lesz helye, feladata mindenkinek. A kétkezi munkásnak pont úgy, mint a mérnöknek, feltalálónak, kutatónak. A harcra kész ifjúnak pont úgy, mint az emberi életet, közösséget kereső családanyának. Hagyományőrzőknek és internetes szakembereknek. Sportolóknak, tanítóknak, előadóknak és politikusoknak. Elméleti és gyakorlati szakembereknek. Tenni akaróknak!

Egységes Magyarország Mozgalom

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info