Meggyalázva marad a tényői lemészárolt család emléke

A hatalomváltás sem hozott igazságos törvénykezést. A Tényőn lemészárolt család ügyében folyó eljárást megszüntette a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrség. Az indoklás az elkövető halála.

Mint ismert, márciusban lemészárolva találtak saját otthonukban egy tényői családot. A hatóságok minden előzetes vizsgálat lefolytatása nélkül, pár órán belül tényként közölték, hogy a gyermekei és felesége lemészárlását a családapa követte el, majd saját magával is végzett. Felvágta az ereit, hasba szúrta magát, majd levágta a saját fejét egy láncfűrésszel…

„Minden kétséget kizáróan bebizonyosodott”, hogy az illetékesek pofátlan módon hülyének néznek egy egész országot! A szakértői vélemények értékét ismerjük a sertésinfluenza kapcsán, köszönjük! Emberek haltak meg a máig ismeretlen tartalmú oltások következtében. Most gyilkosok garázdálkodhatnak tovább szabadlábon, mint más esetekben is. Felelős pedig nincs.

Az elhunytak hozzátartozói pedig magyarázatot nem kapnak. A meggyalázott emlékű édesapát pedig halálában is elválasztották családjától, külön temették el. És mindenki hallgat, minden ügyben!

Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info