A második világháború után a kézi páncéltörő fegyverek fejlesztése, tömeggyártása vagy rendszerbe állítása alapvető kérdés lett minden hadsereg számára, amely a tankelhárítást már rajszinten szerette volna megoldani.
Mivel a Szovjetunió és a Keleti-blokk iszonyat mennyiségű páncélossal rendelkezett, a NATO-ban minden gyalogos katona megkapta a kiképzést a „páncélököl” kezelésére, valamint a NATO hadseregein belül mindegyik szakasz rendelkezett legalább egy, vállról indítható páncéltörő fegyverrel.
A szovjet mérnökök ezért keresték a megoldást, hogy hogyan lenne lehetséges a kézi páncéltörő fegyverek ellen tenni valamit, hiszen hiába a nagy tűzerő, a tank személyzete csak néhány keskeny résen lát ki a küzdőtérből, így egy magányos harcos páncéltörő rakétával felfegyverezve könnyen észrevétlenné válhat a személyzet számára.
A kutatás, és fejlesztések eredménye végül az első aktív tankvédelmi rendszer megalkotása lett.
A Drozd 1030M (Rigó) névre keresztelt „ellenfegyver” működési elve a következő:
- A harckocsin elhelyezett milliméteres hullámsávban dolgozó radar (Doppler radar) érzékeli a harckocsi felé közeledő, 70-700 m/s sebességtartományban repülő páncéltörő rakétát. (A csöves fegyverekből kilőtt lövedékek sebessége ennél nagyobb, tehát hagyományos ágyúlőszerrel, vagy puskalőszerrel a védelmet aktiválni nem lehet.)
- A torony hossztengelyéhez képest jobbra-balra 40-40 fokban lehetséges az ellenrakéta indítása, függőleges indítási korlátai -6 és +20 fok. Amennyiben ezeken a szögcsoportokon belül érkezik a rakéta, a doppler radar a megfelelő konténerből a megfelelő időben elindít egy elhárító rakétát, ami az előre beprogramozott repülési idő letelte után (néhány tized vagy századmásodpercről van szó, mely időtartam alatt mindössze tíz-húsz méterre távolodik el a rakéta a tanktól) felrobbantja az elhárító töltetet, ami repeszfelhővel borítja be a tank közvetlen környezetét, amibe a páncéltörő rakéta belerepül, és megsemmisül.
A rakéták átmérője 107 milliméter, harci részük tömege 19 kilogramm.
A rendszer kezelőpanelje a harcjármű parancsnoka előtt található, a parancsnok a rendszer aktiválását végzi egy ki-be kapcsoló gomb segítségével, valamint visszajelzést kap a még rendelkezésre álló rakéták mennyiségéről, és a rakétakonténerekben való elhelyezkedésükről.
Az első működőképes példányokat 1983-ban állították hadrendbe a szovjet tengerészgyalogságnál, a T-55AD, és a T-62D típusú partraszálló harckocsikon.
A rendszer gyenge pontjaként a kis látószögű radart, a viszonylag alacsony lőszer-javadalmazást (összesen 8 rakéta), és a saját élőerőre való veszélyességét lehet megemlíteni. (A páncélos körül mozgó gyalogság ugyanannak a megsemmisítő repeszfelhőnek van kitéve, mint maga az ellenséges rakéta.)
(Folytatjuk)
Jász Gábor - Jövőnk.info
