Az MNA idei Nyílt tábora számomra ismét bebizonyította azt a korábban egy másik nyílt táborban hallott mondást, miszerint minden csepp izzadtság a gyakorlaton egy csepp vér megmentése a harcmezőn.
Láttam a fáradt embereket a gyakorlatok után, és beszélgettem velük a pihenőidőkben, aztán olvastam a lelkes beszámolóikat is. Ezek mind megerősítették bennem azt az érzést, hogy ismét egy fontos mérföldkőhöz ért az Arcvonal.
A kamera másik oldaláról nézve a feladatokat és eseményeket, legalább olyan felemelőnek, keménynek és izgalmasnak éreztem, mint azok, akik izzadságukat hullatva tették próbára erejüket, képességeiket.
A mostani tábor ismét nem egy volt a sok-sok meghirdetett nyári sátoros henyélésről, ivászattal, napozással egybekötött semmittevésről szóló, "üssük-agyon-az-időt-valamivel" rendezvények közül. Nem is így hirdették meg, s nem is azok, akik az efféle bevétel-orinetált, lagymatag szórakoztató eseményeket szokták. Ez az Arcvonal rendezvénye volt.
Én itt férfiakkal találkoztam, akik nem nyavalyogtak, nem henyéltek, akik, ha kellett, gyorsan ellátták sérüléseiket és folytatták a kiképzést. Sőt, sérüléseikre büszkék voltak, talán épp azért, mert harcban, vagy küzdelemben szerezték.
Ez a tábor a harcról szólt. A test és a szellem harcáról. Aki ezt nem értette meg, az a sebeit nyalogatja, és sír a mama szoknyája mellett. Ám aki ezt megértette – és szinte mindenki megértette! – megerősödve, tudását gyarapítva, büszkén tért haza. A tábor a felkészülésről, az élet tiszteletéről, a bajtársiasságról, a fel nem adásról és kitartásról, valamint a szellem és a hit erejéről, s nem utolsó sorban a bizalomról szólt. Egyszóval a harcunkról!
Harcról a gonosz és az igaz között, a jó és a rossz között, a sötétség és a fény között.
A “halálfolyosó”
Láttam a “halálfolyosót”, és láttam, mint tüzelik fel az újoncokat és a gyakorlottakat. Láttam, ahogy tűz lobbant a szemükben, és hogyan váltak oroszlánná. Láttam, hogyan diadalmaskodott az akarat és szellem a test felett, hogyan vált a kezdeti visszafogottságuk bátorsággá. Megfigyelhettem, hogy lankadásukat látva kiképzőik hogyan öntöttek beléjük újra és újra erőt, hogy menjenek előre, jussanak túl a feladaton, ne törődjenek a fájdalommal, ne hagyják magukon elhatalmasodni a félelmet, ne hátráljanak meg.
Mégis, a legnagyobb kihívás a kiképzőké volt. Mivel nekem módom volt megfigyelni, hogyan dolgoznak, pontosan láttam, ahogy fáradtságukat leküzdve kényszerítik küzdelemre az embereket, miközben nekik sem pihenő, sem váltás nincs. És miközben harcoltak, és küzdelemre sarkallták ellenfeleiket, eközben arra is gondjuk volt, hogy komoly sérüléseket ne okozzanak, sőt, megakadályozzák azokat. Megmelegedett a szívem, látva ezt a kemény törődést. Pedig ők nem 1-2 percet, hanem félórákat küzdöttek végig, ők is épp úgy szereztek sérüléseket, nyelték a port és kaptak ütéseket.
Nem tisztem megítélni a munkájukat, de mint kívülálló az tapasztaltam, hogy a legkeményebb küzdelem az ő részük volt, s nem csak a bajtársakat, de önmagukat is le kellett győzniük.
Ahogy láthattam, az egymás után következő küzdők legnagyobb ellensége a saját hibáik, s erőnlétük hiánya volt. De nem a gyávaságuk, vagy a puhányságuk - s jó érzés volt ezt megtapasztalni!
Gyakorlatok - airsoft – épület harcászat
Legjobban gyakorlatban tanul az ember.
Voltak, akik még gyakorlatlanok voltak az épületharcászatban vagy a harcművészetekben, nem ismerték a fogásokat, a stratégiát, vagy a csapatmunkát. Azok részére, akik e gyakorlatokat nem ismerték, tartottak elméleti oktatást is. Mely persze nem volt elegendő, azonban megmutatta, hogy mit kell gyakorolniuk, elsajátítaniuk az idők folyamán, hogy mire lesz szükségük az életben. Mert az itt tanultak és gyakoroltak valójában a harcra való felkészülés, a túlélés eszközei. Megéri hát a fáradtság és az erőkifejtés. De a hit és a szellem fejlesztése épp úgy “edzést” igényel. Mert a puszta erő és technika semmi a hit és a szellem ereje nélkül.
Ahogy elhangzott az előadáson is, itt barátok voltak, nem ellenségek. Azonban a mindennapi életben bármikor szükség lehet erre a tudásra éles helyzetben, amikor senki sem figyel a testi épségünkre, és akár magunkra hagyatva kell felvállalnunk a harcot.
Ezért úgy hiszem, ha az itt tanultakat év közben is gyakoroljuk, erőnlétünket fejlesztjük, a következő tábor alkalmával sokkal jobban megfelelünk majd a kihívásoknak, saját elvárásainknak és még több sikerélménnyel térünk haza.
Ha pedig újragondoljuk az előadásokat, melyek a szellem táplálékát adták, akár a fény harcosaivá is válhatunk idővel és kitartással.
Audie Rácz Era – Szabad Riport Tudósító Iroda
