A kazincbarcikai robbanás – és tanulságai

Nem történhet baj. Vagy ha mégis történik, majd a felelős vezetők megoldják. Ebben a felelőtlen, nemtörődöm, naiv állapotban leledzik ma a társadalom. Az emberek többsége el nem tudja képzelni, hogy olyan dolgok történhetnek, amelyek máról holnapra drasztikusan felborítják a megszokott életritmust. A „felelős vezetők” pedig segédkeznek az altatásban. Jó példája ennek a hétfőn, a kazincbarcikai vegyi üzemben történt robbanás.

A BorsodChem Zrt. hivatalos közleménye szerint a robbanás meg sem történt, úgymond üzemzavar volt. A hatóságok kötelező tájékoztatását is elmulasztották. A felelősök hallgatnak. A hatóságok hallgatnak. A média szintén hallgat. Egyedül a Népszabadság közölte egy ott dolgozó információit, azzal, hogy nem állt fenn veszélyhelyzet. Holott kis híján tömegkatasztrófa történt!

A BorsodChem TDI-gyárában nem „műszaki üzemzavar” történt, hanem robbanás. A gyárterület Berente felőli részén elhelyezkedő TDI foszgénező hőcserélő feje robbant fel, elvileg túlhevülés következtében. Az elszálló szerkezetet 30 méterre fogta meg egy acél állványzat. Ha az nincs, akkor telibe találja az oxigénraktárt, vagy a Framochem foszgén üzemét. Mondani sem kell, ha ez bekövetkezik, akkor az nem csak a gyárat, de a szomszédos Berentét, de Kazincbarcikát sem kímélte volna. Így „csak” a TDI-ből felszabaduló mérges gázok öntötték el a környéket. Amit ráadásul a hatóságok tájékoztatásának elmulasztása, és a titkolózás miatt még csak nem is kezeltek!

Csak halkan jegyezzük meg: másnap reggel Fehérgyarmaton robbant fel egy víztorony. Ne lássunk feltétlenül rémeket, balesetek vannak. De ha ez a sorozat véletlenül folytatódik, netán egy nagyobb volumenű, hasonló történéssel tetőzik, az óhatatlanul elgondolkodásra fog késztetni a korábban felvetett szabotázs-elméleteket illetőleg. (Lásd: postaimre.com)

A képeken a felrobbant hőcserélőfejet megfogó, megroncsolódott állványzat látható.

Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info