Természetjárás, közösség, hazaszeretet - német példák

Itt a nyár, ideális az időjárás a kulturált szabadidős tevékenységekhez. Helyi közösségek, baráti társaságok akár komolyabb programokat is szervezhetnek maguknak. De nem muszáj egyenesen a Himaláját megmászni, egy kirándulást akár teljesen ingyen is le lehet bonyolítani. Ráadásul az ilyen tevékenységeknek hazafias jelentősége is van, hiszen az ellenség a közösségek bomlasztásában, az igénytelen szórakozási formák terjesztésében érdekelt. Márpedig az összetartó közösségek a jelenlegi embertelen rendszer legnagyobb ellenségei.

Az Arcvonal által életre hívott közösségek ezért is élettel teli közösségek, tagjaik rendszeresen találkoznak, részt vesznek a közös programok szervezésében. Így magától megtanulja mindenki, hogy összefogva sokkal többet el lehet érni, mint egyedül. A közösségi élet egyben Istennek tetsző dolog is.

Ezt más nemzetiségű hazafiak is ugyanúgy értik, mint mi. Két példán keresztül betekintést nyerhetünk abba, hogy a közösség élményét hogyan élik meg különböző német hazafias közösségek.

 

NPD-zászló a halászhajón



Akárcsak 2006-ban és 2009-ben, úgy idén is részt vett az NPD Uecker-Randow kerületi szövetsége az Ückermünde városában évente megrendezendő hajókorzón egy kis halászhajóval. Az aktivisták összekötötték a kellemeset a hasznossal és a felnőtteknek szórólapokat, a gyerekeknek édességet osztogattak a rendezvény szélén.

Forrás: Ex-K3-Berlin.de

 



Augsburgi hazafiak kirándulása



Pár hete az augsburgi hazafiak egynapos közös programot szerveztek maguknak. Ragyogó napsütéses időben indultak neki a gyalogtúrának. A cél a Lech folyó partja volt, ahol a fürdőzés mellett fát gyűjtöttek az esti grillezéshez, közben pedig sokat beszélgettek egymással. Sötétedés után tűzet gyújtottak és grillezett ételeket készítettek. Vacsora után a közös éneklésé és a beszélgetéseké volt a főszerep, egészen hajnalig, amikor is hazaindultak.

Forrás: Nationales Augsburg

 




A példákból is látszik, hogy nem kell más földrészekre elrepkedni, drága utazásokra befizetni, ha az ember egy kis kikapcsolódásra vágyik. Nyáron ráadásul szívesebben és gyakrabban is keresi az ember a kikapcsolódási lehetőségeket. Még Budapest szívéből is nagyon hamar ki lehet jutni a környező hegyekbe, de egy-egy nagyobb park is megteszi.

A lényeg, hogy mozduljunk ki, építsük közösségeinket, legyünk aktívak! Érdemes!


Németh Krisztián – Jövőnk.info

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info