
Schwerin: Mecklening-Vorpommernben létezik már egy ideje egy olyan megállapodás, mely szerint úgynevezett "fiatal tisztek" az osztályoknak előadást tartanak a "biztonsági politikáról".
Ilyen kezdeményezések már korábban is léteztek. Hasonló módon próbálták meg lelkesíteni a fiatalokat az elnyomó diktatúrák "katonai politikája" iránt. A maga idejében természetesen a "biztonságpolitika" itt is elsőbbséget élvezett. Ma az ellenségkép a nemzetközi terrorizmus vagy az ügyeletes "Hitler", aki éppen Belgrádban, Bagdadban, Moszkvában - vagy mint most - Teheránban van.
A német tartomány parlamenti képviselőjének, Karin Strenznek (CDU) pont jól jön a fiatalok agymosása, hiszen Németországot, úgy néz ki, hogy még védeni kell egy pár évig a Hindukusnál.
A fiatal tiszteknek - akik leendő ágyútölteléket keresnek - az ilyen iskolai fellépéseit kifogásoló kritikáját a képviselőasszony ezért nem akarja meghallani sem, még Sellering Miniszterelnöktől sem, mert:
"A fiatalok elég intelligensek ahhoz, hogy mérlegeljék, hogy az érvek alapján, melyeket hallanak, egy bevetést jogosnak vagy jogtalannak tartsanak." Ebben a kereszténydemokrata asszony mindössze reklámot lát a katonai hivatásra, de a háborús bevetések népszerűsítését nem látja benne.
Ugyan a jóasszony tudja-e, hogy alapjában véve az egyik a másiktól tulajdonképpen nem választható el, annál inkább, ha az ember egy olyan országban él, mely a "háború" fogalmát "békemegtartó intézkedés"-nek hazudja és egyazon lélegzetvétellel a Bundeswehr kontingenseit tanársegédként küldi ki az USA számára Afganisztánba, az USA megmagyarázatlan háborújába, hogy ott egy bábkormányt hatalmon tartson, mely csak a megszálók jóindulatától függ és anélkül teljesen életképtelen lenne?
Forrás: Altermedia Deutschland
Fordítás: Balián
Jövőnk.info megjegyzés: Az Altermedia Deutschland oldalán megjelent írás sajnálatos módon párhuzamot von a Harmadik Birodalom kormánya és a diktatúrák között, mondván, hogy akkortájt is éltek ilyen módszerekkel. Bár ezzel a gondolattal nem értünk egyet, a hatósági agymosásra mindenképpen fel szerettük volna hívni a figyelmet.


