XXIII. János pápa parasztcsaládból származott, és élete végén hálát adott, hogy szegényen halhat meg. Kevesebb, mint öt évig volt pápa. Összehívta a II. Vatikáni Zsinatot, amelynek megnyitásakor hangzottak el az alábbi szavak:
„Szemináriumainkban alig van ékesszólástan és a hívek kénytelenek végig kínlódni az újpapok gyatra beszédeit és naiv pietózus meséit! Tele a fejük spekulatív dogmával és az Ószövetség idejét múlt és megcáfolt antropomorfista nacionalizmusával s beleizzadnak szegény elneveltek, hogy kihozhassák az Isten egyetemes szeretetét, minden népeknek adott természeti jogokat és a Krisztusi-univerzalitást!
Vagyis hamis és ókori nívón mozgunk ma is, amikor a pozitív tudományok és az archeológia, antropológia és geológia, nemkülönben a megtalált Sumír Első-Biblia (Úr, 1954. Dr. N. Kramer: Parallel Biblia, 1956) is mindent világosan feltártak és megmagyaráztak.
Senki nem érti ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fontosságot, ami nagyrészt egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt népnek (szumír, akkád, káld, babiloni) meghamisított történelme. Szóval kötve vagyunk valami ózsdi judaizmussal és nékünk nem elég Krisztus, az Isten Fia!…”
Nem sokkal az elhangzott beszéd után vitatott körülmények közt elhalálozott. Máig tartja magát az a nézet, hogy a szövegből is kitűnő nyilvánvaló zsidóellenessége miatt kellett meghalnia.
Tanulmányozva az élettörténetét, nyilvánvalóvá válik előttünk, hogy ahogy nácinak, úgy zsidóbarátnak is elhordták sokan, mint ahogy Hitlert is lezsidózzák azért, hogy hitelességét csökkentsék. Mindezekből inkább az a nyilvánvaló, hogy olyan céljai voltak, amelyeket sokan nem értettek, tevékenysége tehát közel sem idomult abba a szerepkörbe, amelyet a világ urai egy pápától elvártak. Szemben az utána választott pápák cionbarát tevékenységével.
Ez még önmagában nem értékelhető egyértelműen pozitívnak, viszont mindenképpen olyasmi, amin érdemes elgondolkodni. Tovább szemlélve tevékenységét, és elemezve a nyitóbeszédén elhangzottakat, látható, hogy egy olyan folyamattal ment szembe, amely kimondottan az egyházakat volt hivatott szellemi értelemben megsemmisíteni. Kifogásolja a gyatra és naiv beszédeket, az ószövetségi zsidó sovinizmust, és megemlíti, hogy a papság egyenesen el van nevelve! A judaizmus ellen kel ki, és látható az írásból, hogy azt elhagyva egyedül az evangéliumra akart koncentrálni.
Sokan a beszéd negatívumaként emelnék ki a „Sumír Első-Biblia” megemlítését. Azt sejtetve, hogy az ószövetséget a zsidók utálata miatt erre cserélné le. És mint azt egyéb pszichológiai kondicionálások a népben és a hívőkben már hazug módon tudatosították, ez a legnagyobb bűn, amelyet ember elkövethet. Odáig torzították ugyanis az ember lelkét a hazugságaikkal, hogy ez (mármint a zsidóellenesség) egyenesen istentelenségnek tűnjön, és akár a zsidó iratokkal szemben bármit is jónak tartani egyenesen gonoszsággá váljon sokak szemében.
Valójában egyetlen dolog van, ami az ószövetséget az emberekkel, és az egyházvezetőkkel is megutáltatta, a zsidóság tevékenysége. A zsidók antiszemitizmus-kutatónak hívják azokat, akik azt kutatják, hogy hogyan is lehetne a zsidóság bűne ellen lázadó emberek természetes erkölcsi reakcióját megkerülve további sötét bűnöket rájuk erőltetni, vagy elkövetni ellenük, és egyben a hazugságok hálóját észrevétlenül tovább szőni. Rengeteg erőt, időt és pénzt fordítanak arra, hogy tanulmányokat, felméréseket végezzenek, és megfigyeljék ezeket a reakciókat, és a hatalmukat az emberi elme felett még tovább fenntarthassák, kiterjesszék, megerősítsék, elaltatva az emberek figyelmét, igazságérzetét. Akármit is talál ki a nemzeti oldal, a zsidók azonnal elemezgetni kezdik, és újabb hazugságokat dolgoznak ki a hatástalanítására.
XXIII. János pápa viszont átvitt értelemben valamibe nagyon belenyúlt, amikor kimondta ezeket a szavakat. És az ő pozíciójában ez nem volt megengedhető, meg kellett halnia. Lehet, hogy nem is mérgezés volt, hanem csak az orvosa írt fel neki egy másik gyógyszert, és az elöregedett szervezete az átállás jelentette megterhelést nem viselte el. Vagy csak véletlenül elkapott valami ritka betegséget. Sok olyan trükk van, amely nem minősülhet gyilkosságnak, mégis eltávolíthatja a problémás személyt. Persze az is lehet, hogy könnyen kimutatható gyilkosság volt, de minden érintett hallgat a mai napig.
De miért történt mindez? Mert azt a kérdéskört kezdte boncolgatni, amely a keresztények ellen kitalált egyik legelterjedtebb és leginkább bevált félrevezetési módszert is tartalmazza: a zsidóság tömjénezése és magasztalása az ószövetség által, és a talmudi-sátáni magyarázatok becsempészése a keresztény hitvilágba (mert az összelopkodott szellemi tartalom az Ószövetségre ha nem is, de a talmudra mindenképp érvényes, beleértve a varázslást, idézést, csillag- és egyéb jóslást, és más dolgokat is). A sötétségnek ezt a csapdáját ismerte fel, és ezért hívta össze a II. Vatikáni Zsinatot, amely ha ennek a lelki harcnak és ellenállásnak a jegyében sikeres, felszámolhatta volna a talmud és evangélium összekeverésén alapuló sátáni szinkretizmust (mellékesen: XXIII. János korábban a Lateráni Egyetemen ókeresztény irodalomtörténetet tanított, tehát alaposan ismerte a kérdéses anyagokat). Megtisztíthatta volna az egész katolikus egyházat a farizeusok kovászától, a magát tökéletesnek mutató de végtelenül romlott talmudi bölcsességtől, amely ha az egész világon sikeresen megy végbe, kivégezhette volna a cionista világrendszert – egyszerűen azért, mert az emberek felébredtek volna a kábulatból, és tisztábban kezdtek volna látni. Jelentőségét tekintve tehát a reformációhoz lehetett volna hasonlítani. Nyilvánvaló, hogy ez halálos veszélyt jelentett a zsidó világuralomra: radikális és gyors megoldás kellett a cionistáknak.
XXIII. János halála után megváltozott szellemiségben folytatódott a zsinat. Azzá vált, aminek ma is ismerjük: egy olyan határozat-gyűjteménnyé, amely liberális szellemiség terén alulmúlja a legvadabb szabadkőműves páholyok alapelveit is. Vagyis önmaga torz tükörképévé. Külön érdekesség, hogy a következő pápáról köztudomású volt, hogy zsidó családból származott…
Megjegyzendő, hogy az eddig megjelent véleményeink, kritikáink vagy észrevételeink jelentős része pontosan ugyanezt a problémát elemzi, és keresi rá az elméleti-gyakorlati megoldást. Pontosan ugyanezért emlegetünk olykor judaizmust vagy judeo-kereszténységet, mert látjuk, amit XXIII. János pápa is látott, és amiért meg kellett halnia. Mert ha a pápa a pápaság intézményét és egyéb tanításait, írásait nem is igazolta, de erről a beszédéről az életével bizonyította, hogy hiten alapul és igaz.
Tamási Attila – Jövőnk.info
