Az Arcvonalat és szervezeteit legádázabban a magukat NS-hungarista-nemzeti radikálisnak hirdető, de valójában egy zavaros, liberalizmussal fertőzött eszmekoktél követői támadják. Ezek a támadások az utóbbi időben megerősödtek. Csak meg kell keresnünk a Metapédia - Jövőnk.info - internetes címet, és azonnal egy átfogó és egyértelmű bizonyítékot szerzünk az Arcvonal-ellenes társaságok tevékenységéről. Ez az acsarkodó ellenséges egységfront léte és tevékenysége örömmel tölt el minket. Miért? Mert tudjuk az okait.
Első és legnyomósabb ok az, hogy az Arcvonal látványosan erősödik. Az ország minden térségében jól működnek a helyi csoportjaink, megalakultak a Népi Akciócsoportok, és az Egységes Magyarország Mozgalom is szépen építkezik. Ezzel szemben az ellenünk fellépők csoportosulásai szétesnek, egyetlen valamire való rendezvényt nem tudnak megszervezni, politikai súlyuk egyenlő a nullával. (A koncerteknek nevezett részegeskedésből és ordítozásból álló eseményeket - bármilyen elnevezéssel is illetik - üzleti vállalkozásnak tekintjük, és ezért nem soroljuk a politikai rendezvények kategóriájába csakúgy, mint ahogy a közbotrányt okozó csődületeket sem.) Az alapvetően liberalista eszmeiségű személyek által alkotott, csekély számú tagsággal rendelkező társaságok egyetlen összefogó ideológiája az Arcvonal-ellenesség. Ennek az alapja pedig az eszmei különbözőségünk mellett az irigységük és a kisszerűségük, amit primitívségnek is nevezhetünk. Logikus és nyilvánvaló, hogy az Arcvonal erősödésével együtt növekszik az ellenünk fellépők dühe is, mert ezen az indulati alapú, irigység táplálta érzésen, annak kinyilvánításán kívül nincs más eszközük ellenünk. Tehát; a sikeres térnyerésünk egyik mutatója az ellenünk fellépők uszításának a durvulása.
A másik ok számunkra legalább ilyen súlyú üzenetet hordoz. Bizonyítja azt, hogy az emberi minősítő tényezők minden vonatkozásában toronymagasan felettük állunk. Rövidebben: az Arcvonal elit szervezet. Csak rá kell nézni azokra, akik legdurvábban támadnak minket. Majompofa, sörhas, fizikailag selejt, bárgyú, sunyi tekintet, és a szövegeik kielemzése bizonyítja, hogy szellemileg leépültek, esetleg ki sem fejlődtek, aberráltak. Kretének és puhányok. Ezek az állítások bizonyíthatóak. Az Arcvonal tagságának fizikai mutatói kiválóak, szellemi szintje magas, és az általa létrehozott szerveződések állománya is rövidesen ilyen lesz.
Ez a nemzeti elit, a kiválóak közössége. A kretének és puhányok eddig úgy gondolták, hogy elég egy katonás, erős szellemiséget hordozó eszmeiséghez tartozónak mondani magukat, máris olyanok lesznek, mint a szellemiség élő, vagy élt igaz hívei. Az Arcvonal léte és működése döbbentette rá őket arra - a számukra elkeserítő tényre -, hogy nem elég a szövegelés, tenni is kellene valamit. Méghozzá annyit, amire képtelenek. Adott a mai mérce - az Arcvonal - tessék felülmúlni. Nyilvánvaló és logikus az is, hogy mivel erre semmi esélyük sincs, és a tényeket eltagadni sem lehet, igyekeznek a maguk szintjére lerángatni az Arcvonalat. Az ilyen igyekezet felettébb nevetséges, mert a lét különböző síkján ez nem működik. A mocsári hüllő hogyan érhetne fel a sólymok szintjére?
Ha erkölcsileg az elvárható szinten működnének, mindent megtennénk annak érdekében, hogy a normális elvárásoknak megfelelően rendeződjenek a dolgaink. De mivel erkölcsileg minősíthetetlenek, számunkra - mint tényezők - nem is léteznek.
Az ellenünk fellépők nagyon jól tudják, hogy minden vonatkozásban felettük állunk. Ez addig nem okozott gondot senkinek, amíg a bomlasztásban érdekeltek ügynökei ki nem élezték a helyzetet. Az Arcvonalba beépülni a lehetetlenséggel egyenlő, ezért az ügynökök a csatlakozó szervezetek tagjaiként próbálkoztak közelebb kerülni az Arcvonalhoz. Úgy vélték, hogy nálunk is olyan a belső rend, mint náluk, hogy mindenbe bárkinek bele lehet beszélni. Amikor szembesültek a valósággal, a kemény szervezeti renddel, a szolgálati úttal és a vezetés módjával, rájöttek, hogy hibás volt minden elképzelésük. Ehhez még hozzájárult annak a módszernek a felismerése, mellyel az Arcvonal igen rövid időn belül kiszűr minden ügynököt. Menekülni kellett és ezért a csatlakozott szervezeten belül - melyre még volt befolyásuk -, olyan hangulatot teremtettek, mely a csatlakozott csoportosulás eltávozását váltotta ki. Így egy-egy ügynök miatt több fiatalnak távoznia kellett, pedig lehetett volna helyük az Arcvonalban - illetve annak külső gyűrűiben. Ez a folyamat azt bizonyítja, hogy az Arcvonal sem kívülről, sem belülről - ügynökök által - ki nem kezdhető, szét nem forgácsolható.
Az Arcvonal külpolitikai irányvonala, úgy a keleti, mint a szomszéd népek vonatkozásában szintén állandó kritika tárgya. A legalsó szinten vegetálóknak nincs se lehetőségük, se erkölcsi alapjuk arra, hogy beleszóljanak a mi dolgainkba, ennek ellenére a véleményünket nem feléjük, hanem általánosságban - az olvasók felé - mégis kifejtjük.
A kritizálók ezen a téren semmilyen információval nem rendelkeznek, és fogalmuk sincs, mi történik. Ezért a véleményük még a nullánál is kevesebb ér, illetve pontosan annyit, mint a személyük. Valójában nem a kapcsolataink okoznak gondokat nekik, hanem az, hogy értékrendünkben előbbre helyezzük ezeket a kapcsolatokat, mint őket. Pedig ők "magyarok". Az Arcvonal mindent és mindenkit erkölcsi alapon ítél meg. Ha egy szervezet, vagy személy erkölcsisége eléri azt a szintet, melyet elvárunk, a baráti-bajtársi kapcsolatoknak nincs akadálya. Nemzetiségtől függetlenül. De ha nem éri el az elvárt minimális szintet sem, akármilyen nagy magyarnak is tartja magát valaki, vagy valakik, semmi lehetőség az együttműködésre. Ezért az Arcvonal ellen ténykedők az elutasításukat egy erkölcsi leminősítésnek érezték, és ebben igazuk is volt. Ezt viszont nem verhetik nagydobra, így azokkal a kicsinyes és önleleplező támadásokkal kísérleteznek, melyeket már mindenki jól ismer.
Külön öröm számunkra, hogy mindezt nyíltan kifejthettük. Nem azért, mert beképzeltek lennénk, és a hiúságunkat hizlalná. Még csak azért sem, hogy jól odamondjunk az ellenségeinknek. Hanem azért, mert kötelességünknek éreztük. Az igazság megvédi önmagát, de csak akkor, ha nem hallgatják el.
V. István – Jövőnk.info
