Provokáció és viszályszítás Koránégetéssel

A napokban látott napvilágot a hír, hogy egy floridai keresztény gyülekezet nyilvánosan Koránt akar égetni a szeptember 11-i merénylet évfordulóján. A nagyobb iszlám közösségek tudatosan nem akarnak odafigyelni az esetre, míg a radikálisabbak fenyegetőznek.

Mivel az eset már jóval szeptember előtt nagy nyilvánosságot kapott, és mert a szándék egyértelműen a keresztény-mohamedán ellentétek felszítása, nyilvánvalóan zsidó provokációról van szó. Néhány lefizetett ügynök, néhány cionista felfogású álkeresztény és néhány filoszemita ezzel az iszlám-ellenes hangulatot próbálják felerősíteni, valahogy további támogatókat akarnak szerezni a már vesztett háborúk további folytatásához. A Koránégetés után megszervezendő buziellenes tüntetés nyilvánvaló parasztvakítás, hitelesítési próbálkozás. Arra akarnak alapozni, hogy a romlottság legdurvább megnyilvánulásait határozottan ellenző radikálisok talán ilyen intézkedésekkel bevonhatók az iszlámellenes rablóháborúk és fosztogatások, népirtások támogatásába, továbbá valamilyen erkölcsi alapot biztosít a rendezvénynek. Erre külön azért is fel kell hívni a figyelmet, mert könnyen lehet, hogy hamarosan Magyarországon is kormányszinten hasonlókkal fognak próbálkozni. Mégpedig orosz- és iszlám-ellenesség szovjet-ellenes megemlékezésekkel és iszlám-ellenes álkeresztény demagógiával, megfűszerezve néhány idézettel a régi nemzetiszocialista alapelvekből (a nemzetiszocializmust eleinte még nem említve), esetleg sovén megnyilvánulásokkal, szlovák, szerb vagy román-ellenességgel, cigánykérdés feszegetésével, esetleg hasonlóan a buzik elleni fellépésekkel. Ahol kilóg a lóláb, hogy zsidóellenesség nincs, vagy csak minimális mértékben, és egyáltalán nem a lényegre koncentrálnak - esetleg csak egyes személyeket neveznek meg ellenségnek -, mindig akadnak „józsidók”, ügynökök vagy liberális felfogásúak vezetői pozícióban. Ez akár zsidóságukat tagadó zsidók közreműködésével is történhet.

Teljesen nyilvánvaló, hogy az USA-ban a Koránégetés bármikor megvalósítható, de Tórát - vagy amit viszont valóban célszerű lenne, a talmudot égetni elképzelhetetlen. Vagy ha azt meg is valósítják, egész biztosan nem engednék nagy társadalmi megmozdulássá fejlődni, és végképp nem kapna nagy nyilvánosságot. És nem is lenne hetekkel előre meghirdetve. Pedig szeptember 11-én csak egy talmud-égetésnek lenne helye (ha már könyvégetést kell tartani), mivel a moszados ügynökök érték el az amerikai vezetésnél is, hogy a terrortámadást kivitelezhessék, hogy legyen ok a háborúra és a terrorra világszerte. Vagyis szeptember 11-e a zsidó terroristák, és nem az iszlám hívei miatt történt. Nagy üzlet volt ez nekik: rátenyereltek az olajkészletek és egyéb ásványkincsek jelentős részére, károkat okoztak a felfejlődő országoknak, és egy ideig még elodázták a birodalmuk összeomlását.

Az iszlám-ellenesség mesterséges felszítása világviszonylatban, közvetlenül vagy közvetve indokolja az amerikai hódítást. Az viszont, hogy az iszlám szembeszáll a cionizmussal, megmutatja az iszlám pozitív oldalát. Bármilyen iszlám-, Orosz- vagy Kína-ellenes hangulatkeltés, kritika jól jön a cionistáknak, mert indokolja a fosztogatásaikat, és a szabadkőműves világuralom fenntartását.

Sokan emlékeznek arra az időre, amikor az iszlám az európai népeket támadta, vagy a jelenkori iszlám és arab etnikai problémákra Európában. Látni kell a múltbéli és jelenkori eseményekben is, hogy akkor sem volt ok nélkül a viszály, és most sem az: mindig is ugyanazok ugrasztották egymásnak a nemzeteket és vallásokat, mint ma.


Tamási Attila – Jövőnk.info

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info