A „Vándorsólyom” Ifjúsági Mozgalom augusztus 14-én gyalogtúrát és családi kirándulást szervez az Aggteleki-karszton.
A gyalogtúra résztvevői szombat délelőtt Miskolcról tömegközlekedéssel jutnak a túra kiindulópontjára. A 25 km-es túra során megtekintik a Szádvár romjait, egy Horthy által leromboltatott falut, kis szerencsével a hucul-ménest, és a nemzeti park, valamint a kis hegyi falvak egyéb szépségeit. A túra középnehéz terepen, átlag túratempóban halad. Késő délután vagy kora este érik el a célt, ahol az éjszakát töltik.
A családok, asszonyok, gyermekek tömegközlekedéssel vagy kocsival jutnak a kirándulóhelyre, mely a túrázók végcélja is lesz. A napot igény szerint kirándulással, bográcsozással, pihenéssel töltik.
A kisgyermekes családok számára szállást biztosítunk, a többiek hálózsákot, sátrat hozzanak magukkal. A szállás, étkezés költségeit az Egységes Magyarország Mozgalom biztosítja, melyhez a becsületkasszán keresztül lehet hozzájárulni.
Részvétel korlátozott számban lehetséges, ezért a jelentkezéseket kérjük időben leadni a vandorsolyom@arcvonal.org címre.
Szeretettel várjuk kirándulni, kikapcsolódni vágyó testvéreinket!
„Vándorsólyom” Ifjúsági Mozgalom


