A XX. század első nagy háborújában debütáló fegyverről talán kevesen tudják, hogy magyar feltaláló nevéhez köthető.
Szakáts Gábor Makón született, 1893. március 17-én, jómódú gazdálkodók gyermekeként.
Kilenc éves korában már faszénnel működő gőzgépet fabrikált tanyájukon, a környezetében élőket rendre elvarázsolta határozottságával, talpraesettségével, ezért apja nem is erőltette a paraszti élet folytatását fia számára. A gimnáziumi évek után műszaki egyetemre járt, az egyetem mellett egy másik, szintén gépészettel foglalkozó iskolát is elvégzett.
Nevéhez köthető az Osztrák-Magyar Monarchia, és a német hadsereg 18-as típusú hegyi ágyújának konstruálása, valamint a levehető irányzék kifejlesztése is.
Majd ezután következett a lángszóró, mely a világhírnevet meghozta számára. (A németek azt mondják, hogy a lángszóró az ő találmányuk, névszerint Richard Fiedler alkotta az első működőképes példányt, de harctéri szolgálatra a Szakáts féle lángszóró jobb volt, a korabeli képeken az ő lángszórói láthatóak a tengelyhatalmak katonái hátán. A franciák 1920-ban háborús bűnössé nyilvánították találmánya miatt, ezért nem lehet neki a mai napig emléktáblája szülővárosában.)
A lángszórót először a németek használták a francia fronton, döbbenetes eredménnyel.
A francia katonák hanyatt-homlok menekültek a német lángszórós osztagok elől, mikor azok megjelentek a lövészárkaik előtt. Pszichológiai hatása sok győztes csata megvívásához segítette hozzá a német hadsereget, bár ezek a győzelmek nem voltak jelentősek a háború egészét tekintve.
Működési elvük az 1915-ös prototípus óta nem változott, eltérés csak külsőségekben, illetve a hajtó- és gyújtóanyagok összetételében lelhető fel.
A lángszóró általában három tartályból áll:
Az egyik tartály a hajtóanyagot tartalmazza, mely legtöbbször semleges nitrogéngáz, ez biztosítja a gyújtóanyag kilövellését 20-35 méter távolságra.
A gyújtóanyag gázolaj és kátrány keveréke volt, de ezt a koktélt minden felhasználó ország más recept alapján készítette. (Az amerikaiak Vietnámban narancs sűrítményt használtak a gyújtóanyag ragacsossá tételéhez, ezen kívül tettek még hozzá benzint, benzinben oldott műanyag darabokat, foszfort és gépzsírt is.)
Megtalálható volt még egy kis palack a két nagyobb tartály mellett, ez tartalmazta a gyújtóanyag belobbantásához szükséges hidrogéngázt, mely a csőszáj előtt égett amolyan „őrlángként”.
A háton hordható lángszórók tömege feltöltött állapotban 20-35 kilót nyomott, a benne lévő folyadék mennyisége 10-15 másodperces folyamatos tűzcsapást tett lehetővé.
Már a második világháború előtt megjelentek a páncélosokra felszerelt nagyteljesítményű lángszóró berendezések, ám ezen járművek kezelőszemélyzete fogságba esés esetén nem számíthatott irgalomra (a normandiai harcok során Caennél a németek felaprították az egyik üzemképtelenné vált lángszórós Sherman-ból előbújó amerikaiakat).
Napjainkra már kikoptak a modern hadseregek arzenáljából, helyüket a termobárikus robbanószerek vették át, melyek még tökéletesebb pusztítást képesek véghezvinni az épületekben, illetve a beépített terepen megbúvó ellenség soraiban.
Jász Gábor - Jövőnk.info
