Az orosz fényképészet száz évvel ezelőtt

A színes fényképészet egyik úttörője Szergej Mihailovics Prokugyin-Gorszkij volt, aki az Orosz Birodalomban született 1863-ban az Oka folyó partján lévő Murom városában orosz nemesi szülők, régi katona család gyermekeként. Később Szentpétervárra költözött és kémia tanulmányokat folytatott a Szentpétervári Állami Technológiai Intézetben, ahol a periódusos rendszer megalkotója Mengyelejev is tanított. Mellette tanult még zenét és festészetet is a Művészeti Akadémián. 1889-ben Berlinbe utazott és a berlini Műszaki Egyetemen fotokémiát tanult.

Az általa kifejlesztett eljárásnak köszönhetően különleges hatású színes képeket készített. Ennek lényege az volt, hogy a korabeli fekete-fehér fényképészeti megoldást - amely üveglapra felvitt fényérzékeny bevonatot jelentett -, úgy alkalmazta, hogy egymás után három felvételt készített egy statikus témáról vörös, kék és zöld színű szűrőkön keresztül. Az így készült három különböző, de azonos témájú képet összeillesztve és ugyanilyen vörös, kék és zöld színű szűrökön át kivetítve színes felvételek képződtek.

Munkásságát támogatta az orosz állam, II. Miklós cár tetszését is elnyerték képei és cári fényképésznek nevezték ki. Lehetőséget kapott arra is, hogy eljusson az Orosz Birodalom olyan távoli vidékeire, amelyek zárt területnek minősültek. Erre a célra egy különlegesen fölszerelt vasúti kocsi állt rendelkezésére, amely tartalmazta a fényképészeti labort is, és lehetővé tette az utazás közbeni folyamatos munkát. Ezzel 1907 és 1915 között több éven át járta a birodalom tájait és fényképezett, meseszerű színes képeket alkotva. Mai szemmel nézve egészen rendkívüli, különleges képek ezek, egy olyan letűnt világot idéznek föl, amelyet már csak mesekönyvek és regények nyomán tudnánk elképzelni. Képei között a táj, épület, portré és emberábrázolás is szerepel, lényegében mindent lefényképezett, amit az akkor rendelkezésre álló műszaki megoldás lehetővé tett, így kizárólag álló – statikus - témákat rögzített kamerájával. Korát megelőzve nagyszabású elképzelése volt - az írásvetítő feltalálása előtt – , hogy az orosz iskolákban az újonnan kifejlesztett optikai rendszer segítségével oktassák a tanulókat, de ez a terv a háború és a cionbolsevik forradalom miatt nem valósulhatott meg.

A forradalom után meggyilkolták a cári családot és 1918-ban Prokugyin-Gorszkij elmenekült az országból. Ennek során sikerült magával vinnie a képeit rögzítő 22 ládányi fényképészeti üveglemezt is, amelyek csupán töredékét képezték teljes addigi életművének. Végül Párizsban telepedett le, ott élt és alkotott 1944-ben bekövetkezett haláláig. Röviddel halála után 1948-ban örökösei az Amerikai Kongresszusi Könyvtárnak adták el fényképészeti hagyatékát, de a korabeli technológiákkal ezt nem tudták földolgozni. A digitális technika fejlődése azonban lehetővé tette, hogy ismét elővegyék és láthatóvá tegyék ennek a fantasztikus anyagnak legalább egy kis részét. Érdekesség, hogy Lev Tolsztojról az egyetlen megmaradt színes képet is Prokugyin-Gorszkij készítette.

Érdemes egy kis időt rászánni a képek megtekintésére, lenyűgözőek, általuk résztvevői lehetünk egy rendkívül tanulságos időutazásnak. Láthatunk egy az Osztrák-Magyar Monarchia idején Budapesten készült ipari méretű turbina sort, munkásokat, hadifoglyokat valahol oroszföldön, igazi kaftános zsidókat, hajdan élt különböző nemzetiségű embereket, meseszép templomokat és korabeli orosz tájat.


Nyitrai Frigyes – Jövőnk.info

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info