A helyszínen négy holttestet találtak: egy 6 és egy 8 éves gyereket, egy férfit és egy nőt. A gyerekeket állítólag késsel ölték meg, a felnőtteket felakasztva találták meg. A gyerekek a nő egy korábbi kapcsolatából születtek, nevelőintézetben éltek, csak nyárra mentek haza. A család segélyekből élt.
Az MTI rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy egy késsel ölték meg a kisváros Dózsa György utcájában lévő családi házban a 6 és 8 éves gyermeket, a harminc év körüli szülők pedig akasztás következtében vesztették életüket.
A rendőrség hivatalosan egyelőre nem kommentálta ezt az információt. Az ügyben délig hírzárlat van, válaszolta az Index kérdésére Léber Gabriella a Komárom-Esztergom Megyei rendőrség szóvivője.
A mentőkhöz reggel 9 óra körül futott be a riasztás, három autót és két helikoptert küldtek a helyszínre. Amikor az első mentőautó kiérkezett, már csak a halál beálltát tudták megállapítani, újraélesztésre nem volt lehetőség. Ezek után a két helikopter még a levegőben visszafordult, közölte kérdésünkre az Országos Mentőszolgálat. Az áldozatok esetleges sérüléseiről a mentőszolgálat nem adott felvilágosítást.
A környéket lezárták a rendőrök és nem mondanak semmit. A szomszédok is csak hallottak az esetleges mészárlásról, a családot a megkérdezettek nem ismerték túl jól.
Információink szerint a gyermekek anyja részt vett a helyi közmunkaprogramban, a kulturházat takarította és segélyből élt. Az asszony munkanélküli élettársával élt Ácson. Az asszony férje, a gyermekek vér szerinti apja börtönbüntetését tölti, mert 2004-ben Almásfüzitőn meggyilkolt egy benzinkutast. Úgy tudjuk, a gyerekek állami gondozásban voltak, a nyárra hozta haza őket az anya és élettársa.
Az ügyben megkerestük az ácsi családsegítő és gyermekjóléti szolgálatot, de az intézmény vezetője kérdésünkre azt mondta: nem adhatnak tájékoztatást az ügyben, ezt legfeljebb a polgármester teheti meg.
Az MTI szerint a helyiek között elterjedt: a nő korábbi élettársa, akit börtönbe zártak, kijelentette, hogy ha az asszony kapcsolatot létesít a másik férfival, lemészárolja a családot.
A környéken azt beszélik, hogy a helyszínről egy idős embert elvittek a mentők, ő állítólag a férfi apja.
index.hu


