A támadók beerősítenek

Az ingatlan-háború továbbra is folyik

Támadásba lendült az állami gépezet is a bankok, végrehajtók és a lakásmaffia érdekében. Leginkább azok kerülnek célpontba, akik ellenállni, vagy tenni merészelnek ellene. (legutóbb például Éliás Ádámot, Dabasi Tamást, Szilágyi Györgyöt, Fort Andrást vették célpontba.)

Vagyis a bíróságok, ügyészségek, s más, őket támogató hivatalos és fél hivatalos “szerveződések” is beszálltak ebbe a háborúba, melyet a jelenleg erőfölényben lévő – jogszabályokkal, és fegyverekkel is megtámogatott - fosztogatók indítottak a kiszolgáltatottak ellen.

Lám, az újabb választási és politikai ígéretek ellenére erősödik azok tábora, akik víz alá igyekeznek nyomi mindenkit, akik áldozatul esnek a szemérmetlen kifosztásnak ideértve azokat is, akik ki mernek állni maguk, vagy mások érdekékben.

Dabasi Tamás közleményében megemlített Hanwha bank, - melynek anyavállalata dél-koreai illetőségű- , jelzáloghitelekre specializálódott, s melynek elnökét, Kim Seung Youn-t bilincsbe verve vitték el (Dél-Koreában), majd önbíráskodás miatt be is börtönözték!

E bank hazai leányvállalatának működése ma sem mondható “problémamentesnek” (fórum bejegyzés: Hova lett a pénzünk) vagy épp ügyfélbarátnak. Hisz alapelve a minél magasabb profit előállítása, az ügyfél kárára, akár kifosztása által. Ami nem is meglepő ismerve a hazai összefonódásokat, valamint a tulajdonosi hátterét.

Ám ami ennél is rosszabb, hogy börtönviselt koreai elnökéhez méltóan, a hazai leányvállalat is zavaros ügyekbe keveri a bank nevét, azáltal különböző nem épp korrekt módszereket és eszközöket alkalmazó pénzbehajtók (kozmetikázott elnevezésben: kintlevőség kezelők) végrehajtók, ügyvédek által. Bár ebben nem igen lóg ki a sorból a mai trend szerint.

(Hanwha infók)

Így hát Dabasi Tamás kérdése, költői kérdés marad:

NEM SZÁMÍT, hogy 2010. június 15-én a Tauzin család ellen elkövettek több nagyon súlyos bűncselekményt?

NEM SZÁMÍT, hogy a "HANWA Bank a hátunk mögött, hivatali visszaélést elkövetve tisztázatlan körülmények között, a tulajdonosok tudta nélkül átjátszotta az általunk ismeretlen S. Zoltán Ingatlan Maffiózó Bűnözőnek a nagy értékű otthonukat?

A Hanwha bank ugyanis a kölcsönszerződés megkötésekor gondosan elmulasztotta tájékoztatni jövendő adósait arról, hogy mit jelent pontosan a csapdát rejtő banki zsargonban egyszerűen csak vételijog gyakorlásának nevezett kitétel, mely kifejezetten a hiteles elleni rendelkezés. Azt meg pláne eltitkolta adósa elől, hogy ez mire való, illetve ez hogyan teszi lehetővé a bank számára a gyanútlan hiteles titokban történő kifosztását. Vélhetően nem a Hanwha bank az egyetlen, aki ilyen és hasonló csűr-csavarral és még saját ügyintézői számára sem egyértelmű szakmai zsargonnal téveszti meg, ejti csapdába ügyfeleit.

Ám itt nem csak a bankokkal, multikkal van a fő gond, hanem az őket szolgaian, a haszon “morzsáiért” kiszolgálóikkal!

De külön említést érdemel az önjelölt “vevő” Sudár Zoltán is. Aki, - amint az interneten több helyütt is olvashattuk - korábban többször is testőrökkel jelent meg, hogy tudtára adja a családnak, ki az úr a házban. Bár a per folyamatban van még, jelenleg sincs bírói döntés, ennek ellenére a Hanwha bank, mondhatni “ügyes“ álcázó manőverrel átjátszotta Sudáréknak a házat. Mintha teljesen jogszerűen járt volna el. És most csak a jogszerűséget említettük, hol van még innen a szakmai és emberi tisztesség és etika. (Nem véletlen, hogy kitalálták a bankár etika kifejezést. Mintha az etikának fokai, változatai lennének!)

A vevő és fizetett tettestársai maffia módszereket alkalmazva zaklatták a védtelen és kiszolgáltatott tulajdonost, így tartva őket nyomás alatt hosszú idő át. Tették mindezt csupán bírósági titkár által aláírt papírral (bírói ítélet hiányában) a kezükben. A dolog pikantériája, hogy az ominózus kilakoltatás alkalmával, sem tudták bemutatni a kilakoltatási határozatot a sajtó képviselőinek, illetve egy olyan papírra hivatkozott a végrehajtó és a rendőrfőkapitány is, melyet rajtuk kívül soha egyetlen érintettnek nem kézbesítettek. De még a kilakoltatáskor sem adtak át az eredeti tulajdonosnak.

Dabasi Tamás szavaival: ”A Deszpoth Ferenc végrehajtó-helyettes, testőrei kíséretében többször személyesen fenyegetőzve, zaklatva felkereste a családot, hogy takarodjanak ki a házból, melyre ismeretlen körülmények között, okirat hamisítást elkövetve tulajdonjogot jegyeztetett be Sudár Zoltán nevére a földhivatalnál. Eljutott az ügy odáig, hogy az adómentesen, jogtalanul ingatlantulajdont szerző Sudár Zoltán ingatlan maffiózó bűnöző a Szamosi És Társa (Szamosi István önálló bírósági végrehajtó) 1211 Budapest, Szállító út. 6. nevében Deszpoth Ferenc végrehajtó-helyettes hivatali visszaélést elkövetve, saját hatáskörben tette utcára 2010. 06. 15 –én saját házukból a családot.”

Az ügy pikantériájához az is hozzátartozik, hogy tudomásunk szerint, - s ennek ellenkezőjére nem láttunk még semmilyen bizonyítékot -, Sudár Zoltán, állításával ellentétben ki sem fizette még a vételárat. Mindössze valamennyi előleget tett le. Továbbá az sem tisztázott, hogy kinek fizetett, hisz Sudár saját elmondása szerint, egy közvetítőtől vette meg az ingatlant.

És azt sem lehet tudni, hogy a Földhivatal, ugyan milyen okirat alapján írta át a tulajdonjogot Sudár Zoltán és Sudárné Sára Krisztina nevére.

Sudár Zoltán, szavahihetőségét és jószándékát erősen kérdőjelezi az az állítása, hogy eltekint a kilakoltatástól és megvárja a birói döntést, ha jegyzőkönyvet vesznek fel arról, hogy neki, mint “jóhiszemű” vevőnek, aki megvette az ingatlant” visszafizetik az általa kifizetett vételárat (összeget óvatosan nem mondott) és a tulajdonos simán kiköltözik, átadva az ingatlant neki.

Amúgy a “jószándékú” Sudár úr, arcpirulás nélkül folyékonyan belehazudott a kamerába, amikor azt állította, hogy ő jószándékú – hisz azt szemérmesen elhallgatta, hogy megelőzőleg folyamatosan fenyegette, zaklatta a tulajdonost és családját az általa megbízott társaság –, továbbá az az állítása is csak porhintés és időhúzás volt, hogy hajlandóságot mutat elállni a kilakoltatás végrehajtásától, ha jegyzőkönyvbe kerül, amennyiben a bíróság októberi ítéletével jogszerűnek minősítené ingatlan megszerzését, akkor a tulajdonos nem támaszt nehézséget a birtokba vételre.

Sudár Zoltán “jószándéka” a továbbiakban abban is megmutatkozott, hogy mindezek után még volt képe feljelenteni Dabasi Tamást, amiért "ingatlan maffiózó bűnözőnek" titulálta. Holott minden jel arra mutat, hogy Sudár Zoltán valóban maffiás bűnöző módszereket alkalmazott a birtokba jutása érdekében. S mint a videón látjuk, Sudárt igazmondással nem lehet vádolni.

Bár Sudár úr a helyszínen azt mondta nekünk, hogy azért van szüksége most a házra, mert ott fognak élni családjával, ennek ellenére azóta sem költöztek be, hogy erőszakkal eltávolíttatta az ott lakókat.

Nem tisztázott az sem, hogyha annyira szüksége volt a házra, akkor most vajon miért próbál túladni rajta potom 25 millióért.

És még sok-sok tisztázatlan kérdés és elhallgatott tény merül fel ebben az ügyben.

Dabasi Tamás és Szilágyi György is megemlíti, hogy a hatóságok bátran hivatkoznak olyan jogszabályok megsértésére, melyek jelenleg nem létező jogi kategóriák (ilyen pl. "Rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség”). Mi azonban meg sem lepődünk már, ha ezek a jogi kategóriák MÉG nem léteznek. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy bármilyen jogszabályt azonnal és visszamenőleges hatállyal létrehoz a hatalom, ha épp szüksége van rá! (Akár a gárdaviselet esetében is láthattuk. Érdekes belegondolni, mi lett volna ha az öltönyt választották volna egyenruhának.)

Mivel az ingatlan háborúnak még nincs vége, a sőt hatalom “beerősített”, nekünk is folyamatosan napirenden kell tartanunk a témát.

Tehát még visszatérünk erre az ügyre is, és figyelemmel kísérjük a folyamatban lévő és új ügyeket is. Igyekszünk felderíteni és olvasóink elé tárni azokat.

Audie Rácz Era – Szabad Riport Tudósító Iroda

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info