Az első látomás során a megszólított hét gyülekezetről nyerhetünk közelebbi képet. Ezek közül ezúttal az első két gyülekezetnek küldött üzenetet nézzük meg közelebbről. Ennek során felsejlik az a gigantikus küzdelem a sötétség és a világosság erői között, mely már a kezdetektől zajlik.
A Jelenések könyve levélalakban készült, melynek címzettje hét kisázsiai gyülekezet.
Mint előző írásomban említettem, a Jelenések könyve Jézus Krisztus lelepleződése, apokalipsis-e. Jézus maga, mikor köztünk járt, az Atya lelepleződése volt szellemi értelemben. Krisztus megdicsőülését csak a hívők láthatták, ám számukra még a mai napig titok, hogy mekkora hatalom és dicsőség lett az osztályrésze mennybemenetele után Krisztusnak: „… s erről a dicsőségről próbálja a Jelenések könyve a leplet elvonni, hogy a kép ’jelein’, mintegy kormos üvegen által ebbe a fényözönbe betekintsünk.” (Csia, 37.oldal)
A lelepleződés egyben Krisztusnak és az övéinek az egyesülését is lehetővé teszi, mely a kijelentésben már végbe is megy.
Jánost a kijelentés angyala keresi fel. A Bibliában Dánielnek már megjelent egy ilyen angyal, aki Gábrielnek nevezte magát. Az angyaloknak nincsenek földi nevei, nevük jellemkép. A Gábriel jelentése: Isten vitéze. Az a harcos, bástya, akin a sötétség ereje megtörik. (Ez a név sok angyalra ráillik természetesen, ezért nem biztos, hogy ugyanarról az angyalról van szó, aki Dánielt is meglátogatta.)
Az angyal, Isten szolgája, Jánossal, a Felkent („Christos”) Jézus leleplezését közli, hogy azt adja tovább. Ez a leleplezés még csak részleges, képeken keresztül történik. A teljes lelepleződés a szemtől-szembe látás lesz majd.
A kijelentett dolgoknak nem hamarosan, hanem hirtelen, gyors egymásutánban kell megtörténniük, ez akár egy emberöltő alatt is végbemehet (lásd Mt. 23:24). Tehát nem az események kialakulásának idejéről, hanem azok lefolyásáról van szó. A végső kifejlés sem véletlenül tart ilyen sokáig. Ha az Egyház nem lenne ilyen fáradt és elaludt állapotban, az események menete is más lenne. Ezt azonban befolyásolni nem tudjuk, sőt, Isten az Egyház elalvását előre látta és azt figyelembe véve szabta meg a döntő időpontot. A középkori szentek ragyogó példái, az Egyházon belüli újra és újra előretörő megújulási mozgalmak azonban, szintén Isten akaratából, mindig közelebb tudták hozni a hajnalhasadást.
Előrevetítődik (Jel. 1:7) Jézus dicsőséges eljövetele, melyet már Isten ellenségei is látni fognak (ez a mennybemenetelnél még nem így volt).
A Jel. 1:9-17-ben János az elragadtatás állapotába kerül: „Szellemben eljutottam az Úr napjára”, tehát a szellemi látás síkjára. Ez azt jelenti, hogy János a jövőt élte át, Isten valóságában ez ténylegesen lehetséges.
János parancsot kap: amit lát, le kell írnia és el kell vinnie a hét gyülekezetnek Efézusba, Szmirnába, Pergamonba, Tiatirába, Szárdiszba, Filadelfiába és Laodiceába. A hét gyülekezet a látomásban hét arany mécslábként jelenik meg, mely az Egyházat jelképezi (a hét gyülekezet).
Jézus jobb kezében hét csillagot tart, melyek a hét gyülekezetet az igaz úton vezető emberekre utalnak.
Jézus a mécslábak, azaz a gyülekezetek között van, tehát köztük jár. Már nem egy szegényes megjelenésű földi vándor, hanem hanem dicsőséges király. Papi, ünnepi ruhában van, egész lénye pedig úgy tündököl, mint a nap. „Szeme mintha tűzláng lett volna”, azaz olyan szívbe fúró erővel lát, mely előtt a bűnös embernek le kell sütnie szemét. Jézusnak még a lába is izzó fémhez hasonló, mely ahol csak jár, mindent perzsel, ami nem égi anyagból való. Amikor megszólal, az olyan, mintha hatalmas víztömeg zúgása lenne a látomásban.
A szellemi látás sokkal valóságosabb, mint a testi. Mégis a szellemnek János számára előbb még álomképekké is kell alakítania ezt a látást. Ez azt jelenti, hogy a szellemi világot nem a maga tényleges valójában látta János, hanem tulajdonképpen egy alacsonyabb, földi ember számára is érthető szintre leegyszerűsítve, mert különben nem lehetne felfogni és kibírni sem. János előtt valóban Jézus jelent meg, aki azonban olyan megközelíthetetlen, olyan hatalmas, halandó ember számára felfoghatatlan hatalommal rendelkezik, hogy János hirtelen holtként összeesik. Jézus azonban lélekben megerősíti és János (lélekben) talpra áll (a valóságban a teste álomszerű állapotban lehetett).
Jézus minden gyülekezetnek külön üzenetet küld. Ezekben az üzenetekben a gyülekezeteket jellemzi, dícséri és ha kell, feddi is.
Az efézusi gyüklekezet (Jel. 2:1-7.)
Efézus, a maga több mint kétszázezres lakosával az ókor egyik legnagyobb városa volt. Egyben központja volt egy pogány istennő kultuszának is. Az efézusi gyülekezetet Pál, Akvila, Priszcilla és Apollósz alapították, a munkát később pedig Timótheus és János vitte tovább. A nagyvárosban meglehetősen sokféle vallás keveredett és a nagyvárosokra jellemző negatív tendenciák is jelen voltak, maguk a sátáni is erők igen aktívak voltak.
A keresztény gyülekezet is folyamatosan dolgozott, nem tűrte meg az akkoriban gyakorta felbukkanó, magukat aposotoloknak tituláló szerencsevadászokat. Ám a gyülekezeti élet gépiessé, egyre üresebbé vált és a hűtlenség kialakulásának veszélye fenyegette. „A nagy város tehát a következőként hat arra a keresztyén gyülekezetre, melynek Istennel való közössége lazul: 1. sürgő-forgó nyugtalanságba vonja, figyelmét szétszórja; 2. a kísértés számtalan alakjával kifárasztja és felzaklatja; 3. a bűnnel való megalkuvásban megpihenteti, de ugyanakkor elaltatja, s Isten hívásával szemben érzéketlenné teszi. Az efezusi gyülekezet e három fok közül csak az elsőt érte el.” (Csia, 60.oldal)
Abban az időben különböző, a vallásos jellegű, filozófiai nézetek keveredéséből szerteágazó mozgalmak burjánzottak, számos változatban, ilyen például a gnoszticizmus és az új platonizmus. Ezekben a bűntől való szabadulás vágya sok esetben természetellenes és erkölcstelen szertartásokkal vegyült. A nikolaitáktól való óvó figyelmeztetés ezekre a veszélyekre történő utalás az igében.
Amennyiben a gyülekezet nem hagy fel az öntetszelgéssel és nem néz önmagába, az Úr megvonja tőlük kegyelmét és büntetést helyez kilátásba. Még van lehetőség visszatérni a helyes útra, de a gyülekezet már rossz útra tévedt.
A szmirnai gyüklekezet (Jel. 2:8-11.)
Efezussal ellentétben Szmirna városa még ma is megvan. Élénk kereskedőváros volt. Az ottani keresztény gyülekezet komoly terrornak volt kitéve, volt, akinek vértanúhalált kellett halnia. A keresztényüldözéseket, mint más helyeken is, elszánt zsidó közösségek szították. A képmutató zsidó mentalitás ezen zsidó csoportok tipikus jegyei voltak. Mint ahogyan a Sátán egyik neve is Diabolos, azaz vádlót jelent, aki Istent rágalmazza az emberek előtt és fordítva (lásd Jób), úgy ezek a zsidók is szüntelenül rágalmazták és gyalázták a keresztényeket. A vallást csak külsőleg gyakorolták, de belül romlottak voltak. Annakidején ezt maga Jézus is a szemükbe mondta. Ez a fajta viselkedés még annál is rosszabb, mint ha valaki nem vallásos, de egyébként tisztességes, becsületes életet él. „A Sátán legerősebb várai nem a korcsmák és bordélyházak, hol gyakran önvádtól szenvedő, jobbra vágyódó lelkek vívódnak a bűn hatalmával, hanem a képmutatók zsinagógái és templomai. Jézust a papok, egyháztanácsosok és hitoktatók feszítették meg és ez örök vád minden olyan vallásos hivatalt viselő ember ellen, aki hivatását nem istenfélelemből, hanem külső, üres látszatért, vagy kapzsiságból folytatja.” (Csia, 63.oldal)
Azt olvashatjuk, hogy a gyülekezet szenvedései csak 10 napig tartanak majd. A számszimbolikában a számok nem mennyiségeket jelölnek, hanem tulajdonságokat. A tizenkettes szám a szent, isteni, a tízes pedig a földi dolgokat jelöli. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy a gyülekezet szenvedései múlandóak, akárcsak a földi dolgok.
Jézus a gyülekezetet nem vádolja, de ez nem azt jelenti, hogy az bűntelen lett volna. Az állandó próbatételek alatt álló gyülekezet lelkiismerete azonban bizonyára így is nagyon éber volt, ezért lehet az, hogy Jézus csak annyit kér tőlük: tartsanak ki azon az úton, melyen eddig jártak.
A küzdelem jutalma pedig ez: a mennyei élet. „Annak, aki győz, annak nem fog ártani a második halál.” A második halál az, amikor már nem csak a test, hanem az egész ember meghal. Ez nem álom nélküli alvás, léttelenség, hanem örök kétségbeesés, tehetetlenség, tétlenség. Ez azok sorsa, akik az égi gazdagságot életükben tudatosan, szándékosan megvetették.
A folytatásban a további öt gyülekezetnek írt levél elemzése következik.
Németh Krisztián – Jövőnk.info
