Alpen-Donau.info: Ami antifa táborokban történik

Gyakran tudósítunk az antifasiszta veszélyröl. Az antifa-miliőben mindenféle bűnözők és drogfüggők, beteg emberek megtalálhatóak.

Továbbá, a nyilvánosság előtt szinte észrevétlenül, szektaszerű körökben is tevékenykednek antifasiszták. Különböző önismereti csoportokban és táborokban még kisgyermekeket is befolyásuk alá vonnak.

Egy ilyen tábort Kautzenben már több ízben is megtartottak. Itt úgynevezett anarchisták találkoznak egy "Anarchista nyári táborra". A tábort Kautzenben (3851), a Dobersberger Straße 23 alatti ingatlanon tartják meg. Ez a hely egyben az erőszakra hajlamos antifasiszták cselekedeteinek összhangolására és merényletek megbeszélésére is szolgál.

Az említett táborban történt egy incidens: egy 4 éves kislány, akit egy rövid időre a tábortűz mellett felügyelet nélkül hagytak, súlyos égési sérüléseket szenvedett. Az osztrák "Österreich" című szennylap ezt a rendezvényt különben "ezoterikus- és művésztábornak" állította be.

Az igazság viszont megrázó esete az igénytelenségnek és a drogfüggőségnek.

"Egy 47 éves nő vállalta az anyuka kérésére 2 kiskorú lány felügyeletét a kautzeni anarhista nyári tábor idejére."

Az igazság az, hogy a 47 éves nő valójában a lányok nagyanyja. A két gyermek anyja a baleset bekövetkeztekor jelen volt, de annyira be volt drogozva, hogy képtelen volt közbeavatkozni.

"A rendőrségi nyomozás szerint a 47 éves hölgy elhagyta a sátrat, hogy száraz fát hozzon. Ezalatt a négyéves kislánynak hirtelen kigyulladt a ruhája. Mikor a 47 éves nő visszaért a sátorhoz, a hangosan síró kislány már szaladt felé. A nő elsősegélyt nyújtott és szólt a mentőknek. A kislányt életveszélyes sérülései miatt mentőhelikopterrel a linzi kórházba szállították. A 47 éves nő ellen eljárás indul kiskorú veszélyeztetése miatt."

Az életveszélyesen megsérült kislánynak minden jót kívánunk. Az ilyen esetek világosan megmutatják, hogy az antifasisztáktól a gyermeknevelés lehetőségét meg kell vonni. A lelki sérülés mellé, melyet az antifasizmus okoz, gyakran még testi sérülések is hozzájönnek.

(Forrás: Alpen-Donau.info)

Fordította: Balián Attila - jövőnk.info

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info