Aki minden ideológiai töltés nélkül, pénzért arra szerződik, hogy távoli országokban gyilkolja a lakosságot, azt nem lehet honvédnek nevezni, de még igazi katonának sem. Legjobb esetben zsoldos katonának. Ha viszont egy igazságtalan hadműveletben résztvevő zsoldos, melynek a feladata az adott ország szabadságának, gazdasági alapjainak, államrendjének a megsemmisítése, akkor akár pribéknek is nevezhető. Ennyire azonban nem szólhatjuk le a most meghalt, illetve súlyosan megsebesült magyar állampolgárokat, akik a NATO nevezetű imperialista fegyveres testület zsoldosaiként szolgáltak Afganisztánban. Adjuk meg nekik a számukra rendkívül megtisztelő zsoldos katona nevet. De mert nem a hazáját, vagy egy magasabb rendű szellemiséget védett, esetleg valamilyen akcióra reakciókénti műveletet hajtott végre, hősi halott nem lehet. Példaként: ha egy kalózhajó és egy hadihajó megütköznek, akkor ebben az ütközetben hősi halottak csak a hadihajó személyzetéből kerülhetnek ki. A kalózhajó kalózai is pontosan úgy harcolnak, mint a hadihajó katonái, matrózai, ennek ellenére haláluk esetén semmiféle külön címre - a halotton - kívül nem méltóak. Csak egy halott kalóz, és semmi más. Ha az idegenben működő zsoldos katonaságot munkavállalónak tekintjük - mivel zsoldos -, akkor a legmagasabb elismerés a halál esetén a "halálos üzemi balesetet szenvedett" lenne.
Aki a katonai hivatást életcélnak tekinti, annak semmi keresnivalója az ilyen zsoldos seregben. Ahol ismeretlen fogalom a hősi életszemlélet, a hagyományok tisztelete és az igazi bajtársiasság. Egyetlen vezérlő elv létezik: a túlélés mindenáron. Már csak azért is, hogy a bankszámlára átutalt pénzt fel lehessen venni.
A nehéz gazdasági helyzet sok fiatalt arra kényszerít, hogy a nagyobb fizetésért olyan dolgokat is elvállaljon, melyet rendezett anyagi helyzetében el nem vállalna. Ezeknek a fiataloknak nincs kialakult világnézete, nemzeti öntudata, erkölcsi alapállása, így könnyű prédái a hazug propagandának. "Küldetést hajtunk végre, a demokráciát terjesztjük" - még akkor is, ha minden lakosa az adott országnak belepusztul.
A vereség holtbiztos. Mikor majd megölnek Afganisztánban is annyi gyermeket, nőt és idős embert a férfiakkal együtt, mint Irakban (másfél milliót), és a végén hullani fognak ők is (mint a legyek ősszel), majd megszégyenülve kivonulnak. Mint Vietnamból, ahol rettenetes vereséget szenvedtek.
Magyarok haltak meg, és még sokan meg fognak ott halni. Hősi halottnak nyilvánítva, de senki által sem tisztelve. Miért is tisztelhetné őket valaki, amikor senki nem tudja még azt sem, hogy miért vannak ott, és miért haltak meg.
Halálos üzemi baleset mindennapos. Lelőtt a napokban két biztonsági őrt egy tolvaj. Leesett az építkezés állványzatáról egy munkás, és meghalt. Felrobbant egy akna a zsoldosok kocsija alatt. Egy katonanő meghalt, és három súlyos sebesült. Itt lenne az ideje kiküldeni oda is a munkavédelmi felügyelőket, mert rövidesen igen sok lesz a halálos baleset. Hátha tudnának valamit javasolni.
V. István – Jövőnk.info


