A Vándorsólyom Ifjúsági Mozgalom a több mint húsz éves Vándorsólyom hagyományaihoz híven tábort rendezett most 2010. augusztus 20-i hétvégén.
Zászlófelvonáskor a Vándorsólyom Ifjúsági Mozgalom vezetője, Győrkös Kolos megnyitó beszédében, mely egyben a VIM működésének is megnyitóbeszéde volt, elmondta a Vándorsólyom Ifjúsági Mozgalom jövőbeli céljait és átformálásának okait.
A tábor alapvetően a régi elveink szerint működött. Sorakozók, parancskihirdetés, szolgálatvezénylés és egyéb, a katonai rendtartásra utaló működés.
Az első napon az alaki foglalkozás nem maradhatott el, melyet láthatóan örömmel teljesített mindenki. Majd még aznap beérkeztek a 12 km-es utat maguk mögött hagyó lovasok, akik közül a legfiatalabb résztvevő 12 éves volt.

Ezen a napon hallhattunk tartalmas előadást a 'Magyar Nemzet, mint lovas nemzet' címmel. Este pedig az MNA vezetője, Győrkös István tartott előadást Szent István királyról, az akkori politikai és társadalmi helyzetről, valamint ezek tanulságairól, melyek a mai napig aktuálisak.

A szombati napon lövészet és íjászat után Savanyú Jóskáról, a bakonyi betyárról hallhattunk tartalmas előadást Haraszti Levente bajtársunktól.
A továbbiakban a tábor alatt légpuskás céllövészet, párbajlövészetek, airsoftos hadijáték, íjászat, lovaglás, kocsizás színesítették a programot, mind szakértő előadók és ezeket a tevékenységeket kiemelkedő szinten űző foglalkozásvezetők irányításával.
Fotók: Audie, gyuszuSS, Nyitrai
A táboron végignézve az embernek olyannak tűnt, mint egy több ezer éves időutazás. Az alakulótéren lovak legeltek, a gyerekek és a fiatalok szakavatott emberek felügyelete mellett íjászkodtak, az asszonyok és a lányok az ebédet készítették, szerte-szét pedig a pár éves korosztály kergetőzött, miközben távolról kemény vezényszavakat lehetett hallani...
Mindannyiunk számára felemelő és nagyszerű élményként él ez az újjászervezett vándorsólyom tábor, már mint a Vándorsólyom Ifjusági Mozgalom tábora. A táborlétszám magasabb volt, mint amire számítottunk az előzetes bejelentkezések alapján. Több mint hetven ember ellátásáról kellett gondoskodni a tábor ideje alatt.
A búcsúestén egy rendkívüli előadást hallhattunk Lajdi Róbert bajtársunktól, a Szent Koronáról, a Szent Korona tanról.
Ezt a napot szertűz gyújtása, majd egy vidám táncest zárta, ahol fellépett a Kerecsen Hagyományőrző csoport.
Másnap táborzáráskor a táborvezető, Kocsis Gergely beszédében kiemelte a táborban résztvevők rendkívüli hozzáállását, az asszonyok és lányok kiemelkedő konyhai munkáját, valamint azt a nagyszerű erőt, melyet érezni lehetett, amely áthatotta az egész tábort.
A szeretet ereje összefogott minket, és újult erővel, bizakodva tértünk vissza a hétköznapok embert próbáló küzdelmeibe.
Versenyszámok győztesei:
Légpuskás lövészet: Mészáros András
Párbaj egyéni: Győrkös Bendegúz
Párbaj csapat: Öreg Sólymok (Bencze Zsolt, Győrkös Kolos, Kalmár János)
Bojtár András - Jövőnk.info


