Olvasónk írása az öngyilkosságokról

Sokat hallunk róla, elemzések születnek, cikkeket írnak, hogy a magyar nép körében vajon miért sokkal nagyobb az öngyilkosságok száma, mint más népek körében. Azt mondják, a magyar ember hajlamos erre. Szerintem ez nem igaz. Ha a magyar öngyilkos típus lenne, hogy tudott volna kitartani ezer éven át háborúzva, elnyomva, annyi tönkretételi próbálkozás között? Nem, a magyar nem öngyilkos.

Ám azt tudjuk jól, hogy emberi méltóságát nem lehet elvenni tőle, mert az sokszorosan jobban megviseli mint a legtöbb nemzet fiait. És a mai világban mit csinálnak a magyarral a múlt század közepétől folyamatosan? Meggyalázzák, sárba tiporják, megfosztják emberi méltóságától! Ez az, amit a magyar lélek nem bír. Inkább kioltja önnön életét, mint hagyja magalázni magát. Egy egészséges társadalomban az öngyilkosságok száma elenyésző, egysezrűen nincs rá ok. Egy magyar embernek még pedig, abból adódóan, hogy ősei ezer éven át védték folyamatosan hazájukat, családjukat akár életük árán is, még annyi se. Az önfeláldozás és az öngyilkosság nem fér el egymás mellett. Ebből is látszik, hogy minél elnyomóbb, aljasab egy rendszer, annál több az öngyilkosok száma.

K. A.

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info