Hatalmas kegyről tett tanulságot a Fidesz diktatúra. Az augusztus 20-i budapesti tűzijáték során több ötágú vörös csillagot formáló rakéta robbant a parlament felett. Az egyértelműen felismerhető tiltott jelképeket mindenki jól láthatta, utólag is megtekinthetők a felvételeken. A baklövés nem volt elég, ezt még meg is fejelte a Fidesz-hatalom. A kommunikációs államtitkárság szerint, amit látni lehetett, nem vörös csillag, hanem egybefonódó szívek. Magyarul mondva minden szemlélő hülye!
Persze egy olyan országban, ahol megmagyarázzák, hogy valaki levágja a saját fejét egy láncfűrésszel, ezen már meg sem lepődünk. Ám a dolognak még mindig nem ez a csúcspontja. A kormányszóvivői iroda közlése szerint: „A gondolat szabadságára való tekintettel természetesen azok ellen sem szándékozunk feljelentést tenni, akik az egyébként tiltott önkényuralmi jelképet vélték felfedezni az égen.” Magyarul, a diktatúra ezúttal kegyes és elnéző. Még!
Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info


