Összhang – élet és harc

Egy héttel ezelőtti hétvégén két fontosabb tábort tartott a mozgalom. A központi táborban az újjászerveződött ifjúsági szárny, a „Vándorsólyom” Ifjúsági Mozgalom tartotta táborát, Törökszentmiklóson pedig küzdősport edzőtábor zajlott. A programok zsúfoltsága miatt egy időpontban került megrendezésre a két esemény, bár nyilván többen szívesen részt vettek volna mindkét táboron. A párhuzamosan zajló programok előnye volt viszont, hogy nagyszerűen kiemelte az összhangot a két irány között. Esténként telefonon tájékoztattuk egymást a nap eseményeiről, és közben éreztük a harmóniát, amit a párhuzamosan zajló két tábor mutatott.

A „vándorsólyom” táborában az ifjúsági szárny szervezésében kötetlenebb, elsősorban a fiatalokra és családokra szabott programok zajlottak. Ifjú érdeklődők, a régi sólymok, családjaik, és az Egységes Magyarország Mozgalom tagjai. A megszokott katonás keretekbe foglalt tábort sportprogramok, alaki foglalkozások, légfegyveres lövészet, airsoft, íjászat, lovaglás, néptánc és értékes előadások töltötték ki. De zajlottak közben a megbeszélések is, az Őrző Magyar Gárda Mozgalom vagy a Slovenská Pospolitost küldöttségével. A tábor látványosan megjelenítette az ifjúsági életet, a család melegségét, a népi hagyományokat, de nem hiányzott a katonai szellemiség vagy a mozgalmi szervezés sem. Rengeteg nevetéssel, vidámsággal, ugyanakkor fegyelemmel, és mély szellemi mondanivalóval. Az életet jelképezte ez a tábor.

Az edzőtáborban eközben harcosaink készültek az előttünk álló kihívásokra, ezúttal a közelharcot előtérbe helyezve. Pusztakezes és eszközös küzdelem, bemutatók, oktatás, gyakorlás és szabadharc. A hangulat itt is kiváló, és ahogy a másik táborból nem hiányozhatott a fegyelem, itt is volt vidámság is. A kemény felkészítő tábor a harc szellemiségét jelenítette meg.

Két tábor, két párhuzamos és egymást kiegészítő vonal. Élet és harc. Egyik sem életképes a másik nélkül. A mozgalomnak meg kell jelenítenie, fel kell mutatni azt, hogy miért küzdünk, milyen értékeket képviselünk, mik a céljaink, és hogy fog kinézni az általunk megteremtett társadalom, milyen lesz az új világ arca. Ugyanekkor fel kell készülni a küzdelemre, mindezen értékekért való kiállásra, világunk védelmére. Mozgalmunkban a két vonalat az Egységes Magyarország Mozgalom (és társult szervei, szakirányú szárnyai) és a Népi Akciócsoportok jelenítik meg.

A két párhuzamos rendezvény jól kifejezte ezt az egymást segítő és egymást erősítő kettősséget. Fokozza ezt a pozitív képet, hogy mindkét tábor szép létszámmal zajlott – annak ellenére, hogy előző hónapban már volt egy országos (katonai jellegű) nagytábor. A két vonal harmóniája pedig a mozgalom további erősödését hozza, szinte húzzák egymást előre a szárnyak.

A jövő a miénk!

Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info