Múltunkban a jövőnk

A megoldás; visszatérés a gyökereinkhez, hagyományainkhoz, magyarságunkhoz.

A magyar SZERves nép. A hagyományos magyar gondolkodás szöges ellentétben áll a jelenlegi “civilizált világ” gondolkodásmódjával.

A magyar gondolkodás, a magyar műveltség egy természetes gondolkodás, természetes műveltség. Vagyis fényévekre áll a jelenlegi fogyasztói szemlélettől, mivel ez az emberrel vele születik. Ennek kiirtása azért fontos a jelenlegi cionista világhódítóknak (melyet monetáris tőkének, pénzoligarchiának is nevezhetünk), mert akik rendelkeznek egy természetes műveltséggel, gondolkodással, azokat nem lehet egykönnyen megtéveszteni, mert ők átlátnak ezeken a praktikákon, rögtön felismerik a mellébeszélést, ezért nem is követik azt, de nem is hagyják szó nélkül!

Bár hazánkban évszázadok óta próbálják ezt válogatott módszerekkel kiirtani, ennek ellenére még mindig jelen van. Jelen van sok helyütt a TERMÉSZETesség, a TERMÉSZETES gondolkodás, a TERMÉSZETES életmódra való késztetés. Ebben szerepe volt hajdan a vének tanácsának, a sógorság és komaság intézményének, az ünnepek valódi ünnepként való megélésének. Molnár V. József részletesen elmondja ezen intézmények lényegét, működését.

A magyar nem egy pártoskodó nép, sosem volt szüksége a pártokra, ahogy Molnár is mondja pártoskodás az rossz, mert minden pártot kivétel nélkül a monetáris tőke mozgat annak érdekében, hogy oszd meg és uralkodj.

A magyar megbecsüli a munkát, és azt, hogy mindenféle munkának létjogosultsága van. Vagyis elismeri, hogy mindenkire szükség van, megbecsüli mindenki munkáját, ami építi ezt a TERMÉSZETESséget. Ez az elismerés, megbecsülés az alapja az ép léleknek és testnek.

Molnár így fogalmaz: “Ha az embernek a munkáját nem ismerik el, akkor fölöslegesnek érzi magát a világban, előbb utóbb a lelke ‘kifakul’, aztán idegrendszere megbetegszik, s akkor ez a betegség a testben is jelentkezik. …. A jóisten mindenkit valamilyen föladatra hív el, és ha az ember ezt a föladatát tudja csinálni, és a társadalom ezt elismeri, díjazza, akkor EGÉSZséges az élete”

Molnár úgy látja, hogy ennek egyik hordozója a Magyarok Szövetsége, akiknek célja, - melynek alap gondolata épp e gyökerekből hagyományokból táplálkozva nőtt ki -, nem más, mint a magyarokat összefogva ezek felélesztése, terjesztése tettekkel, közös munkával és programokkal.

Itt azonban emlékeztetni kell arra, hogy – bár e cél és szándék tisztaságához nem fér kétség -, fontos, hogy vezetőik hitelesek, fedhetetlenek legyenek.

Mert azt is tudni kell, hogy a mondás, miszerint “a cél szentesíti az eszközt” ez esetben sem igaz, hisz a mocskos eszköz (akár a hiteltelen vezetők) bemocskolják magát a célt is!

Tehát, ahogy a bevezetőben is írtuk, a gyökereink, hagyományaink és ősi tudásunk megtartása továbbvitele létszükséglet. Mert (Molnár szaviaval) csak saját gyökerein tud lélegezni az ember!


Ünnepeink. Pünkösd vasárnapján meghordozzuk, minden templomban bemutatjuk a pünkösdi királynét

Ezért bármely EGYség, SZERvezet, mely a magyarság védelmét és megtartását tűzte ki feladatául, csakis ezen ősi tudás és kultúra megtartásával, ápolásával, s nem utolsó sorban elterjesztésével érhet célt.

Ez a magyarság érdeke, sőt egyetlen lehetősége fennmaradásunknak, de EGYben záloga a világ, a világunk megmaradásának is!


Audie Rácz Era – Szabad Riport Tudósító Iroda

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info