Az iraki ellenállókat nem érdekli mit mond az USA elnöke - harcolnak tovább

Annak ellenére, hogy Obama bejelentette véget ért az iraki katonai misszió, továbbra is 50 000 katona, és kétszer annyi civil zsoldos szolgál Irakban. A háború folyik tovább.

Vasárnap 7 fegyveres rátámadt az iraki 11. hadsereg központjára. Heves tűzharc alakult ki, ami egy óra hosszáig tartott, és melyben összesen 12-en vesztették életüket, valamint rengeteg a sebesült. Az iraki katonák látva, hogy nem boldogulnak a támadókkal, az amerikai helikoptereket hívták segítségül, ez döntötte el az összecsapás kimenetelét. A halottak közt van a 7 támadó is, akiknek utolsó harcosai felrobbantották magukat, miután elfogyott a lőszerük. Ez már a második támadás volt az USA-val kollaboráló hadsereg főparancsnokságai ellen pár hét leforgása alatt. Két héttel ezelőtt egy másik főparancsnokság udvarán gyülekező újoncok közé hajtott be egy öngyilkos merénylő. 61-en haltak meg, újoncok, katonák, parancsnokok.

Több elemző szerint nyilvánvaló, hogy Obama kijelentése és csapatkivonása egyszerű reklámfogás. A csapatösszevonások folynak Afganisztánban, Irak iráni határainál, és részben Pakisztánban. Többek szerint a cél már nem Irak, hanem Irán lerohanása. Ahmedinedzsad elnök nagyon jól látja, és ennek hangot is adott a minap, hogy Izrael képtelen Iránt megtámadni egymagában. Reményei szerint azonban a nemzetközi gazdasági összefüggések és az USA jelenlegi helyzete távol tartja az Államokat egy újabb háborútól, melyben a veszteségei sokkal nagyobbak lennének, mint az afganisztáni, és az iraki háborúban együtt voltak.


Gyártó István – Jövőnk.info

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info