A félreértések elkerülése végett egyből ki is jelenthetjük: nem a közúti közlekedés visszásságairól kívánunk szót ejteni. Szabálytalan előzésnek azt a hatalomátmentési, hatalommegtartási stratégiát nevezzük, amelyet a sötét erők alkalmaznak immár évszázadok óta – kivételt képez ez alól történelmünk azon rövid szakasza, mely 1944. október 15-e és 1945 tavasza közé esik.
A szabálytalan előzés lényege dióhéjban; a hatalom birtokosai és haszonélvezői észlelvén az elkerülhetetlen változásokat, megfelelően időzítve – még időben – szellemi műhelyeik által tervezetten (és tudatbefolyásoló, véleményformáló alrendszereiket fölhasználva) a folyamatok élére állva, azokat maguk számára kedvező irányba terelgetve, alakítói, vezetői és végső soron ismét haszonélvezői kívánnak maradni a megváltozott felépítménynek.
Ennyi általánosság után a nézzük meg mit jelent ez a gyakorlatban, a jelenlegi politika szintjén. A legutóbbi szabálytalan előzés 1989-hez köthető, amit utóbb megegyezéses módon a közbeszédben 'rendszerváltásnak' emlegetnek, de inkább a módszerváltás meghatározás írja le pontosabban az eseménysor lényegét. Az 1980-as évek második felében évente megtartott szovjet-amerikai csúcstalálkozók során nyilvánvalóvá vált a politikával és politikai elemzéssel foglalkozók (nevezhetjük őket a beavatottak szűk körének) számára, hogy olyan változások következnek be, amelyeknek nem csak egyszerű reformok lesznek a következményei, mint például 1968-ban. Ez természetesen az átlagember számára nem volt átlátható és nem is volt cél, hogy az legyen. Ha belegondolunk, sokkal egyszerűbb dolga volt a háttérerőknek, mert a sajtót és a tömegtájékoztatást teljes mértékben ellenőrzésük alatt tarthatták – nem létezett még a Világháló... (Most ugyan létezik és használjuk, de a megnövekedett információ-özön között könnyebben elsikkad a lényeg a bőség zavarában.)
Ennek az időszaknak a részletes elemzésére most nem vállalkozunk, elég csak annyit kiemelni, hogy az akkor szerveződő ellenzéki csoportokat és az úgynevezett ellenzéki kerekasztalt alkotó személyeket megvizsgáljuk. Egyből föl kell tűnnie, hogy közöttük magyarokat és nemzeti beállítottságúakat alig találunk, a nyugati magyar – hungarista - emigráció képviselői közül meg senkit sem. Akik akkor 'helyzetbe' kerültek, kivétel nélkül valamilyen szűrőn keresztül kerülhettek csak oda, mint később kiderült a 'szalon nemzetiek' sem azok voltak, akiknek mondták magukat... Nos, kik voltak ezek a személyek, milyen háttérrel rendelkeztek? Az politikai vezetés első vonala érthető okból nem szerepelhetett (számukra menekülési, 'ejtőernyőzési' lehetőségeket biztosítottak), de aki odakerült, mégis bizonyos szempontból kiválasztottnak tekinthető. Közöttük szabadkőműveseket, zsidókat, cionistákat, Soros-támogatott, valamint különböző – hazai és idegen - titkosszolgálatok által 'tartott' egyéneket bőven találunk. Ha magyar érzelműek és nemzetben gondolkodók akadtak is ott még, a későbbiek során őket teljesen kiszorították vagy ellehetetlenítették. Tehát ilyen volt az a szellemi kör, amely irányította, vezette és végrehajtotta az átmenetet a cion-kapitalizmusba, amelyet ők előszeretettel hívnak - a megtévesztően hangzó – demokráciának. (Ennek kudarca nyilvánvaló – ez, és a nemzetközi átrendeződés előidéz egy újabb fordulatot, ami - az aktuális kormánypárt szavait idézve - már nem a 'szavazófülkék forradalma' lesz.)
Eltelt húsz év és elérkeztünk napjainkhoz. A világpolitikai helyzet ismét változás előtt áll, amely előreláthatóan gyökeres és megrázó lesz. Tudják, érzik, hogy elkerülni nem lehet, de mivel érzékelik a társadalmi igényeket is, és egyszerűen nem tudnak az élére állni a folyamatnak, ezért már időben elkezdték a helyezkedést. Készülnek a szabálytalan előzésre! Ennek árulkodó jelei nyilvánvalóak előttünk. Belső elemzéseinkben már jóval korábban írtunk erről, de eljött az ideje, hogy a szélesebb nyilvánosság figyelmét is ráirányítsuk, - ha úgy tetszik – közbeszéd tárgyává tegyük. Mik ezek az árulkodó jelek? Nos, ezek olyan események és megnyilvánulások, amelyek önmagunkban talán nem is feltűnőek a szemlélődő számára, de összességében és a tendenciát erősítő mivoltuk miatt már egyértelműen mutatják azt az irányt, amit az ellen-oldal követ.
Ebbe a kategóriába tartozik, amikor a királyságról, Szent Korona Tanról, Trianonról, Horthy-korszakról, alkotmányozásról kezdenek el beszélni, ezeket napi szintű témává emelik, olyan dolgokat tárgyalnak, amelyeket korábban csak az általuk szélsőségesnek címkézettek. Jó, ha elkezdünk gyanakodni, és megszólal bennünk a képzeletbeli riasztócsengő, amikor egy zsidó a királyságot méltatja és 'alkotmányozni' akar, vagy amikor a legfőbb magyarországi szabadkőműves hírében álló volt miniszterelnök az új alkotmányt előkészítő bizottság élére kerül. Ezen kívül vegyük észre, ha megváltozik korábbi hisztérikusan elutasító álláspontjuk a nemzetiszocializmusra és a hungarizmusra vonatkozóan, ezt felváltja a zsidó történészek által mentegető-magyarázó – tárgyilagosnak beállított – hozzáállás a korabeli eseményekhez, megszaporodnak az ezzel kapcsolatos televízió műsorok, múzeumi kiállítások, galéria bemutatók. Ugyanis, nekik most úgy kellene mint egy falat kenyér az egykori Horthy-rendszert idéző, 'szentkoronázó', 'trianonozó', (esetleg egy szabadkőműves-királyt választó) nemzeti mázzal nyakonöntve álcázott, de valójában a zsidó-hatalmat újabb évtizedekre bebetonozó rendszer!
A kérdés és a tét az, hogy amit elterveztek, meg tudják-e valósítani a sötét erők. Teljes bizonyossággal kijelenthetjük, ha a megvezetett és álomkórban tartott nemzetiekre és az átgondolt stratégiával nem rendelkező, szervezetlen és fegyelmezetlen radikálisokra lenne bízva az ellenállás – akár sikerrel is járhatnának (az említettek még a helyzet felismeréséig sem jutnak el). Szervezett erőként és egyben utolsó védelmi vonalként jelenleg egyedül állunk szemben a szabálytalan előzőkkel.
Nyitrai Frigyes – Jövőnk.info
