A pápa Őszentsége XVI. Benedek eddig még nem nyilatkozott abban az ügyben, hogy egyes keresztény felekezetek és néhány rabbi nyilvános Korán égetést akar véghezvinni szeptember 11-én az ismert repülőgépes terrortámadás évfordulóján. A szándék egyértelmű: provokálni az iszlám világot. Az USA politikusai és az Afganisztánban állomásozó terrorkülönítmények parancsnokai kifejeztek ugyan egy látszattiltakozást, de ez aligha hatja meg a muszlim világot, ha az égetés mégis végbemegy. A muzulmánok eddig nem mutattak fel hasonló gúnyolódó akciókat a kereszténység ellen, holott lenne épp elég anyag az elmúlt 2000 év történelméből. Mennyire örülnének Izrael fiai, ha az Európában megsokasodott mecsetek előtti tereken nyilvános Biblia égetést közölhetne a világ judeomédiájának a hálózata. A palackból kiengedett szellemet pedig lehetetlen visszaterelni.
A pápa hallgatásának lehet több oka. Az egyik az talán, hogy Őszentsége is tudja a szólásmondás értelmét: Hallgatni arany. A másik meg az lehet, hogy a római főrabbi még nem szólt be neki: Halló! Most Te következel.
A II. Vatikáni Zsinat deklarációjában a más vallásúakhoz címzett részben olvashatjuk: "Az iszlám valláshoz. Az egyház tisztelettel közeledik a muzulmánokhoz, akik ugyanazt az Istent imádják, az irgalmas és mindenhatót, égnek és földnek Teremtőjét. Elismerik Jézust mint prófétát és tisztelik Szűz Máriát"...stb.
"A zsidó valláshoz. Ahogy az Írás igazolja, Jeruzsálem nem értette meg az idők eljövetelét és a zsidók nagy többsége nem fogadta el az evangéliumot, de az apostol szerint (Saul-Pál) ennek ellenére a zsidók megmaradtak ugyanolyan kedvesnek az Isten előtt, aki sohasem vonja vissza kegyelmi-ajándékát és megbízatását." Tehát Pál megmondta a tutit. Mert ő aztán tudja, hogy mit gondol az Isten. Ez a gátlástalan zsidó gőg komikusnak hathat, de tragédia lett belőle, amikor a keresztény egyházak elismerték és magukévá tették.
Cseréljük már ki a pelenkát a gyerek alatt, mert az 2000 éve rothad és bűzlik a zsidók piszkától. A zsidó vallás nem egyeztethető össze a keresztény tanokkal még akkor sem, ha bizonyítottan rengeteg csalást, betoldást és kihagyást eszközöltek a Bibliában, hogy bizonygassák a jézusi tanok zsidó gyökereit. A zsidók talmudjában írva van: A Szent (az Isten) a rabbik szájából tanulja a Tórát. És nincs ebben semmi különös, mert a zsidóság a saját érdekeinek megfelelően alakította és formálta a saját bibliáját az évszázadok folyamán. Az igazi nagy tragédia az, hogy mindezt a dudva és gaz irományt a keresztény egyházak is elfogadták. Ezért van lebénulva a pápa és az egész egyház, mert fertőzöttek a judaista tanokkal.
Ha rendet akarunk tenni a keresztény egyházak háza táján, akkor a könyvégetést a Tórával és a Talmuddal kell kezdeni.
Tímár Imre – Jövőnk.info


