Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szombaton, egy konferancia keretében értékelte Orbán Viktor kormányának elmúlt 100 napját. Legyinthetnénk erre a hírre, hiszen már a puszta tény is nevetséges és szánalmas, hogy a volt miniszterelnök egyáltalán még szóhoz juthat. Mindettől eltekintve, Gyurcsány érdekes szempontokkal gazdagította múlt és jelen lehetséges értékelési szempontjait. Arról van szó, hogy 1989-esekre és 2011-esekre osztotta fel a demokratikus politikai erőteret. Szerinte az elkövetkezendő idők e két tábor küzdelmét fogják hozni. Gyurcsány a '89-eseket a következőképpen határozta meg: elfogadják a nyugatos polgári civilizáció hagyományait, hazafiasak, nyitottak és európaiak. A 2011-es ellentábor pedig a szabadság ellen fejti ki tevékenységét, Orbán Viktor erkölcsi, politikai és hitbéli meggyőződését kívánja ráerőltetni az országra. Fontos különbségtételként Gyurcsány hozzátette, hogy a '89-esek működésének a lényegét az ember, míg a 2011-esekét a teremtő Isten nagyszerűségéhez vezető út megtalálása jellemzi.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy a volt miniszterelnök valami zseniális újítást vitt be a politikai beszédbe, ki kell ábrándítanunk, hogy téved. Gyurcsány csupán leporolt egy, az utóbbi bő két évszázad eszmetörténetében örökké jelenlévő küzdelmet. Mindezt - természetesen, tőle megszokott módon - álságosan, aljas módon, a magyar életerő darabokra törésének szándékával tette meg. A francia forradalomig kell visszanyúlnunk, hogy megtaláljuk a Gyurcsányban folyamatosan égő magyar- és Isten-ellenes tűz szikráit. A Magyar Nemzeti Arcvonal honlapja ajánlott irodalomként közread egy remek tanulmányt, Keresztény világnézet és a Hungarizmus címmel. Ebben a szerző többek között megállapítja, hogy bő két évszázada szemben áll az istentagadó és az istenhívő tábor. E táborok harca jellemzi az eltelt időszakot.
Az istentagadók (az életet Isten és törvényei nélkül elképzelők) elutasítóak a hazával, Istennel, a nemzeti múlttal, illetve a hagyományos erkölccsel szemben állnak, kigúnyolják ezeket az értékeket. Az Isten létét vallók Istent a történelem és a benne élő ember urának tekintik, a hazát és a nemzetet szentnek tartják, szolgálni kívánják, a hősi életszemlélet erkölcsisége jellemzi őket.
Nos, ebbe a különbségtételbe szeretné beletuszkolni Gyurcsány a '89-eseket és a '11-eseket. Az előbbiek kerülnének - pozitív felhanggal! - a hagyománnyal szembenállókhoz, míg az Orbán-párti '11-esek az Istent felmagasztalók közé. Fel kell hívnunk a figyelmet, hogy Gyurcsány csoportosítása nem helytálló. Szándéka a volt miniszterelnöknek annyi, hogy a magyarságból azt a még megmaradt kis hitet is kiölje Orbán Viktor jobboldalisággal való azonosításával. A napnál is világosabb, hogy a jelenlegi miniszterelnök nem felel meg a jobboldaliság alapjainak! Orbán nem megváltást hoz a magyarság számára, mondhat ugyan beszédet árpádsávosnak látszó háttér előtt, attól a miniszterelnök politikája még nem lesz magyarérdekű. Sőt.
Térjünk vissza a '89-esekhez. Nézzük meg őket közelebbről. Gyurcsány szerint elfogadják a nyugatos polgári civilizáció hagyományait. Ugyan, miféle hagyományok ezek? Fogyasztói társadalom konzumidiotizmussal, szabadosság, szinglikultusz, abortusz, a globális uralmi rend helytartóinak érdekét szolgáló parlamentáris nagycirkusz, és még sorolhatnánk. Köpedelem festmények, ízléstelen színdarabok, hányingerkeltő filmek, gusztustalan multikulturalizmus. Oltári szentség meggyalázása, melegfelvonulások, halálbüntetés hiánya. A magyar ember számára ez a nyugatos polgári civilizáció! Nagyban felelősök mindezek elszabadulásáért az 1989-ben kerekasztalnál tárgyalgató rendszerváltók. Az egész kerekasztal-tárgyalás nem más volt, mint egy félig-meddig nyilvános szabadkőműves-találkozó. Bizony, a nagy '89-esek, meg az ő alkotmányozásuk, melyre Gyurcsány okkal büszke. A zsebének teletöméséhez vezető út az ott megalkotott szabályokkal kezdődött. Orbán Viktor is ott volt az asztalnál, '89-es ő a javából. Egy demokrata, aki első kormánya alatt szembeszállt az igazi hazafiakkal. Újra elkezdte, csakúgy mint Gyurcsány. Más a köntös, a csomagolás és a színtér. A mostani miniszterelnök valóban valami olyasminek öltözött be, mint amit Gyurcsány leírt. A magyarság nem fogja sokáig tűrni a szabadkőműves színészcsapat előadását.
Ahhoz a magyar szellem túl kevéssé értékeli a modern színjátszást.
Hegyi Viktor Botond – Jövőnk.info


