Az Amerikai Egyesült Államok történetének legvéresebb háborúja volt ez a konfliktus, mely különböző indokokkal a fiatal állam északi (Unió) és déli (Konföderáció) részre való kettészakadásával indult 1861-ben. Az 1865-ig elhúzódó öldöklés egyben a világtörténelem első modernnek tekinthető háborúja is, az itt alkalmazott fegyverek, eszközök és harceljárások miatt. Kevesen tudják azonban, hogy az északiak győzelmével végződő küzdelemben a magyarok milyen kiemelkedő szerepet is játszottak.
A ’48-as forradalom és szabadságharc leverése után több egykori honvédkatona- és tiszt választotta emigrációs úti céljának Amerikát. Többségük itt sem tagadta meg katonamúltját, és a polgárháború kitörésekor az unionista seregek szolgálatába álltak.
Két alakulat is volt az északi hadseregben, amelyben az átlagosnál jóval több magyar szolgált: a Lincoln Puskások és a Garibaldi Gárda. Elsőként a Lincoln Puskások alakultak meg Chicagoban, 1861-ben. Az alakulatban a magyarokon kívül csehek és németek is szerepet játszottak. Parancsnokuk Mihalótzy Géza egykori honvédtiszt, aki előbb alezredesi, majd ezredesi rangban lett parancsnoka ennek az ezrednek, mely Buell tábornok egyik csapataként sikeresen harcolt Kentucky, Tenesse, és Alabama államokban a déliek ellen. Mozgékony harcmodorával Mihalótzy gyakran meglepte az ellenséget, nem hagyva neki időt az erők összevonására. Ston’s River, Chikamauga, és Dalton az ezred legnagyobb harcainak helyszínei. 1864. febr. 24.-én a georgai Buzzard Roostnál Mihalótzy ezredes egy éjszakai szemle során súlyosan megsebesült, majd március 11.-én elhunyt.
A Garibaldi Gárda a későbbi 39. New York-i önkéntes gyalogezred magvát alkotta. A háború vége felé parancsnoka Wékey Antal őrnagy volt, aki Virginiában, a Winchester melletti csatában 1862-ben súlyosan megsebesült. 1864-ben hunyt el, sírja az arlingtoni nemzeti temetőben van. Az egység igazi fő szervezője Utasy Frigyes György alezredes, aki viszont az ellene folyó intrikák miatt már 1863-ban kilépett a hadsereg kötelékéből. Fia, Utassy Károly hadnagyként, majd főhadnagyként végigverekedte a háborút., akárcsak az a több száz magyar katona, akik a 39. New York-i gyalogezred felét adták1.
A szintén New York-i, 45. önkéntes gyalogezrednél is több magyar szolgált. Közülük is kiemelkedik Kozlay Jenő, a honvédsereg volt élelmezési tisztje, az egység egyik szervezője. Érdemei elismeréseként 1864-ben az ezred parancsnokává, 1865-ben pedig tiszteletbeli dandártábornokká léptették elő.
Ugyancsak New York-i alakulatban, az 5. lovasezredben szolgált eleinte őrmesterként, majd hadnagyként a valószínűleg erdélyi születésű Gáll Sándor. 1863. jún. 30.-án a pennsylvaniai Hannover mellett halt hősi halált.
Komárom kapitulációja után került Amerikába Pomutz György százados. Gyorsan haladt előre a katonai ranglétrán, 1863-ban már őrnagy, 1864 augusztusában alezredessé, novemberben pedig ezredessé léptették elő. Ezrede a polgárháború végére olyan nagy veszteségeket szenvedett, hogy a 37 tisztjéből már csak hárman, az 1113 fős legénységből pedig 207-en éltek. Jórészt ez a magyarázata annak, hogy az iowai magyar telepeken a korábban jelentős számú honvéd nevével 1865 után nem találkozunk. Az alakulatot mint hős ezredet vonultatták fel a háború befejezése után az elnök és Grant főparancsnok előtt. Az alakulat 1865. júl. 24.-én oszlott fel Lousville-ben.
Az 58. ohiói gyalogezred tagja volt Gálfy-Gálik András, akit helytállásáért 1864-ben őrnaggyá léptették elő, és csak súlyos sebesülése miatt lépett ki a hadseregből2.
Honfitársaink közül a hely és a korszak talán legnagyobb karrierjét Stahel-Számwald Gyula futotta be, aki a tábornokságig vitte Lincoln seregében. A elnök határtalan bizalmával tüntette ki a magyar tábornokot, akire a főváros egy részének védelmét is rábízta, amikor fennállott a veszélye annak, hogy az a déliek kezére kerül. Legkiemelkedőbb haditette a virginiai piedmonti csata megnyerése volt, amelyet sebesülten is végigvezetett. Ez a csata majdnem egy évvel a sorsdöntő gettysburgi ütközet után zajlott, 1864. jún. 5.-én. Vitézségért évekkel ezután az ország legmagasabb kitüntetését, a Kongresszusi Becsületérmet kapta meg. Ezt a kitüntetést egyébként az egész amerikai történelemben mindössze két magyar katona kapta meg: Stahel-Számwald tábornok, és meglepő módon egy altiszt, Karpeles Lipót őrmester. Utóbbi a massachusettsi 57. gyalogezredben szolgált, és a virginiai Wilderness melletti csatában tüntette ki magát3.
Az eddig ismert adatok szerint a konföderációs csapatoknál mindössze 10 magyar szolgált, de valamennyien csak rövid ideig – az első adandó alkalommal megszöktek, nem szolgálva egy olyan ügyet, amivel nem tudtak azonosulni. Közülük csak Estván Béla lovassági ezredes érte el a tiszti rangot, de ő sem harcolt sokáig a déliek oldalán, honvágya hazahívta, itthon azonban az osztrákok bebörtönözték. További sorsa ismeretlen.
Hadtörténeti csemege, hogy a polgárháború alatt az északiak a magyar nyelvet használták rejtjelnek a fontos üzenetek kódolására, amit az ellenség soha nem is tudott megfejteni4.
Retkes Tamás
1 Liptai Ervin (főszerk.): Magyarország hadtörténete I. Bp., 1984. 576. p.
2 Uő. Uo. 577-578. p.
3 Vasváry Ödön: Magyar Amerika. Szeged, 1988. 213. p.
4 Liptai Ervin (főszerk.): Magyarország hadtörténete I. Bp., 1984. 579-580. p.
