Születésnapi gondolatok

A közösség szellemi és erkölcsi erejének fontosságát emelte ki Győrkös István tegnapi, születésnapi ünnepségén. A Vezetőt fél évszázada, a Gyorskocsi utcai börtön pincéjében nem önmagában a halál gondolata zavarta, hanem az, hogy nem lesz aki emlékezzen rá, hiszen nem tartozott egy jó közösséghez. Később, mikor munkatáborba vitték át, bekerült egy olyan közösségbe, ahol megtapasztalta, milyen egy jó szellemiségű körhöz tartozni - a rabság ellenére! Pár évtizedre rá, a Magyar Nemzeti Arcvonal megalapítása után ismét jó közösség vette, veszi körül. Börtönévei során idősebbek alkották, az MNA-nál fiatalok alkotják a közösséget.

Győrkös István életpéldájából mindannyian erőt meríthetünk. Nem számít, hogy milyen Isten- és emberellenes rendszer tombol körülöttünk. Az sem, hogy ennek a rendszernek mi a célja az ősi rend örök érvényét zászlajára tűző, majd a lobogót a magasba emelő közösségekkel. A legerőteljesebb hangsúly a magas erkölcsiségű közösséghez tartozáson van. Emelt fővel, becsülettel és töretlen hűséggel kell, hogy ezt a közösséget szolgáljuk.

"És ha eljön az idő, amikor megmozdulnak a hegyek, cselekednünk kell. (...) Amikor eljön az Isten elé állás ideje, a betartott eskünk szellemisége velünk lesz és nem félelemmel állunk az Úr elé, hanem szeretettel, mert belépünk az örök szeretet világába, és az Isten kisugárzó szeretete betölti lelkünket. Az élők pedig emlékezni fognak ránk." /Győrkös István/

Köszöntöm Vezető Bajtársat, jó egészséget, erőt és még hosszú életet kívánva neki!

Éljen a Vezér! Győrkös István!


Hegyi Viktor Botond – Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info