Rablógyilkosság a vonaton: sem eredmény, sem felelősségre vonás az elhibázott nyomozás kapcsán
Sándor István (Papa), nyugalmazott rendőr alezredes a szülők megbízásából vizsgálja azt az ügyet, melynek áldozata, Balogh Erika két éve esett ki a vonatból.
A 29 éves lány 2007 szeptemberében, Galgahévíz és Hévízgyörk között zuhant ki a gyorsvonatból, azonnal meghalt. Az esetet rögtön öngyilkosságnak minősítették, az ellentmondó körülmények ellenére. Többek között az ékszerei is hiányoznak, a csomagját pedig Gödöllőn találták meg. Az eljárás során hibát hibára halmoztak, sem a helyszínt, körülményeket nem vizsgálták kellő szakszerűséggel, sem a tanúkat nem hallgatták ki időben. Később az ügyet mégis emberölésnek minősítették, gyanúsított is volt, ám eredmény semmi.
A sokadik elszúrt, vagy eltussolt ügy! Miközben azokat a rendőri vezetőket, akik tenni akarnak a tarthatatlan állapotok ellen, bíróságra rángatják, üldözik, ellehetetlenítik!
Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info


