Gárda gárda hátán

A gárdából levált szervezetek összefogtak, és – hungaristák közreműködésével – saját szövetséget hoztak létre. Közben a Jobbik is próbálja megszervezni a maga gárdistáit: a helyzet több mint zavaros.

"A szövetség felhívja rá a figyelmet, hogy náluk nincs helye ármánykodásnak: a butogatókra és áskálódókra egyelőre kizárás, ha pedig eljön az idő, akasztás vár."

A fő vádpont Ináncsi József, a Magyar Nemzeti Gárda vezetője ellen, hogy nyilatkozott a Népszabadságnak, majd a Magyar Nemzetnek, és negatív színben tüntette fel a Jobbikot. A gárdavezető ezzel „végképp bebizonyította alkalmatlanságát” – jelentette ki a barikad.hunak adott interjújában Vona Gábor pártelnök, aki saját közlése szerint saját gyermekeként szereti a gárdát. Még akkor is, ha a „narancsos forradalmi kormány jobban üldözi a gárdát, mint elvetemült vörös elődje”.

A Jobbik próbál új gárdát létrehozni, a hét végén várhatóan már másik, Vona Gábor bizalmát is élvező vezető lesz az alkalmatlannak és illegitimnek tekintett Ináncsi helyett. Lehet azonban, hogy Vona és pártja már így is elkésett: a Magyar Nemzeti Gárda és az évek során a gárdából kivált kisebb-nagyobb csoportok – miután vezetőik a közelmúltban Budapesten találkoztak – szövetségre léptek egymással.

Az új tömörülésben hat szerveződés kap helyet az úgynevezett „őrző szárnytól” kezdve a Bujdosó Bandériumig. (Utólag csatlakozott a Székely Gárda is.)íMindegyik tagszervezet megtartja a nevét és jelképrendszerét, a szövetség működését hatfős koordinációs testület irányítja. A cél a „gárdák és gárdisták egységbe fogása”, hisz „nemzetünket halálos veszély fenyegeti”. A szövetség felhívja rá a figyelmet, hogy náluk nincs helye ármánykodásnak: a bujtogatókra és áskálódókra egyelőre kizárás, ha pedig eljön az idő, akasztás vár.

A gárdaszövetség nyilvánvalóvá tette, hogy független kíván maradni a Jobbiktól, a pártszimpátiát magánügynek tekinti. Vona Gábor viszont állítja, hogy a Jobbik és a gárda között olyan erős a kapcsolat, amit nem lehet szétszakítani. Egyébként is, akik korábban a mozgalom szétverésével próbálkoztak, mindig a gárdát akarták szembefordítani a Jobbikkal.

A pártelnök a titkosszolgálatokat gyanítja a torzsalkodás hátterében. Felkészült a provokációkra a mostanában megalakult szövetség is. Az egyik, neve elhallgatását kérő szervező lapunknak hangsúlyozta: a gárdisták ezentúl nem fogják engedni, hogy „cigányokkal vagy rendőrökkel szembeni konfrontációra használják fel őket”.

Információink szerint a magát hungaristának valló Magyar Nemzeti Arcvonal minden segítséget megadott a gárdaszerveződések összefogásához. Az arcvonal honlapján olvasható egyik közleményében a gárdaszövetség nem elégszik meg a „Szebb jövőt!” köszöntéssel, mellette ott szerepel a hungarista jelszó is: „Kitartás!”

A gárdisták szövetsége várjai soraiba azokat is, akik még hűségesek a Jobbikhoz.


(Czene Gábor - Népszabadság)

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info