Háború küszöbén a két Korea

Robbanásveszélyes a helyzet a Koreai-félszigeten. Szöul bejelentette, hogy mindenképpen megtartják az éleslövészetet, amelyre Phenjan határozott és könyörtelen büntetést helyezett kilátásba.

Szombaton a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy Dél-Koreától kiprovokálta a hadgyakorlat megtartását, és Dél-Korea azon tervét, hogy megtartja a tüzérségi éleslövészetet a Yonphyong szigeten, egy abszolút tisztességtelen, harcias provokációnak minősítette az észak-koreai külügyminisztérium nyilatkozta.

A 15 országból álló ENSZ Biztonsági Tanácsa Oroszország kérésére helyi idő szerint vasárnap délután ül össze New York-ban a két Korea közötti feszültség miatt. A nyílt ülést valószínűleg zárt ülés követi majd. Közben az észak-koreai hadsereg megemelte a Sárga-tengernél állomásozó észak-koreai tüzérségi egységek készültségét - közölte a Yonhap, egy neve elhallgatását kérő dél-koreai kormányzati tisztségviselőre hivatkozva. A hírügynökség információi szerint több észak-koreai vadászgépet is kivittek a hangárokból, és a kifutópálya mentén várakoznak.

Phenjan egy nappal korábban határozott és könyörtelen büntetést helyezett kilátásba Dél-Korea ellen, ha Szöul végrehajtja tervezett hadgyakorlatát a Yonphyong-szigetnél. Szöul vasárnap azonban bejelentette, hogy hétfőn, vagy kedden meg fogják tartani az éleslövészetet.

Az Egyesült Államok háborús provokációjára - amely már a dél-koreai hadihajó elsüllyesztésekor is gyanítható volt - a nyár folyamán figyelmeztetett Hugo Chavez elnök, majd később az orosz diplomácia is felhívta a figyelmet a növekvő feszültségre, miközben közvetíteni igyekezett a felek között. Nem kétséges, hogy a cionisták által irányított Egyesült Államok létérdekének tekinti a háború kirobbantását, de mint ahogy megírtuk már, ezzel az összeomlást csak elodázni tudja ideig-óráig - vagy még addig sem -, arról már nem is beszélve, hogy sem Kína, sem Oroszország nem fogja ezt ölbe tett kézzel nézni.

Nyitrai Frigyes – Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info