A ribancinfó hosszú írásában kirohanást intézett a vagyontalanok ellen "proli" gúnyszavat használva megjelölésükre. Arra most ki sem térünk, hogy a Horthy-rezsimben ezt a gúnyszót általában a munkásokra alkalmazta az úri rend és kiszolgálói köre. Maradjunk a proletár szónál, annak jelentésénél és pejoratív alkalmazásánál. A Római Birodalomban a szabad embereknek azt a rétegét nevezték proletárnak, akik nincstelenek voltak. Nem volt vagyonuk, ezért különböző munkahelyeken munkát kellett vállalniuk, fennmaradásuk érdekében. Erre a rétegre nem volt jellemző a here életvitel, annak ellenére sem, hogy a birodalom általában segélyezte a szabadokat. Az osztályharcot hirdető kommunizmus soha nem vállalta volna fel a proletárok képviseletét, ha az egyértelműen a lumpenságot jelentette volna.
A mai világban, amikor nagymértékben növekszik a nincstelenek száma, gyalázat őket ilyen pejoratívvá lefokozott jelzővel illetni. A nincstelenség egy szomorú állapot, de nem jelent erkölcstelenséget, míg a lumpen fogalma egyenlő az erkölcstelen életvitelt folytatás fogalmával. A nincstelenség ma vagyontalanságot jelent. A tulajdonviszonyok ismeretében magántulajdonnal rendelkező emberek általában nem tekinthetők nincstelennek. Mi a magántulajdon, és mi a személyi tulajdon? (A közösségi tulajdonformára most nem térünk ki, bár az is egy fontos tulajdonosi fogalom.) A nagyobb értékű ingó, vagy ingatlan birtoklása tesz valakit vagyonossá (bankbetét, ingatlanok, drága luxuscikkek, ékszerek, részesedések, stb.), míg a kisebb értékű személyi tulajdonok birtokosa vagyontalannak tekinthető. Példaként egy Audi6-os magántulajdon, egy öngyújtó személyi tulajdon. Az ingatlanok szerepe egyértelmű, nem is kell részletezni. Tehát - a ribancinfó - szerint akinek nincs vagyona, egy szemét "proli", aki nem tisztálkodik, műveletlen (bunkó), munkakerülő, stb.
Társadalmunk egy része vagyontalan, és sok vagyonos nemsokára szintén az lesz, a banktevékenységek és a munkanélküliség következtében. Prolik lesznek, egyik napról a másikra bunkókká válnak, elkoszolódnak, elfelejtik eddigi műveltségüket. A ribancinfó eszmefuttatása szerint. Szerintünk viszont a nehéz életkörülmények egyszerű és takarékos életvitelre kényszeríti őket, sok mai, divatosnak tartott és megszokott dolgot kell mellőzniük.
Mi a munkakerülő, bunkó, selejt népséget lumpeneknek nevezzük. Nem kötődnek egyetlen társadalmi réteghez sem, mert mindenhol megtalálható. Döntő többsége kocsmákban könyököl a sörös tócsákban, de az exkluzív szórakozóhelyeken is előfordulnak. Nem mindig vagyontalanok, de azok lesznek. Igazi kártevői a társadalmaknak, és az opportunisták, árulók, pribékek, politikusok közülük kerülnek ki. A bolsevizmus vezetői soha nem voltak proletárok, de mindig lumpenek voltak. A jelszavak ellenére. Marx, Engels, Lenin, Trockij nem voltak "prolik", de Rákosi sem és Kun Béla sem. Lumpen lelkületű zsidók voltak. Minden népellenes politikus lumpen lelkületű, és mindazok is, akik leszólják azokat a nincsteleneket, akiket a körülmények tettek azzá (természeti katasztrófák, háborúk, járványok, családfenntartó elvesztése, stb.).
Miért kerüli a ribancinfó a lumpen fogalom használatát? Miért kezdett el hirtelen "prolizni"? Az ok egyszerű, de csak azok számára, akik ismerik terveiket. A hungarizmus szellemiségének a térnyerése megkezdődött. Húsz éve munkálkodunk ezért. Ezt érzékelték a politika lumpenjei is, és egy szabálytalan előzési művelettel meg is akarják lovagolni. De az Arcvonal megkerülhetetlen akadály számukra. Ennek leküzdését szolgálja az alábbi taktikai tervük: - megkérdőjelezik az MNA jogfolytonosságát, - maguk mellé állítják a lumpen szellemiségű, magukat NS-nek, hungaristának tartó kommunákat, - ellenségkép kialakításakor a nevezett kommunák igényeinek megfelelően járnak el, - hungarista jellegű propagandát folytatnak, - zsidóznak és cigányoznak, - sovinizmust felhasználják propagandájukban.
Köztudott, hogy a szkinhed és más NS-kommunák tipikus képviselői a lumpen életvitelnek. A ribancinfó társasága is, ezért a lumpenek ellen nem is folytatnak propagandát. Az MNA vezetőszerepének a megkérdőjelezése nélkül nem működik a terv, ezért szükségszerű tevékenység részükről. Ez információhiányuk bizonyítéka is, mert ha ismernék azokat az anyagokat, melyek birtokunkban vannak, egy szót sem szólnának, hanem más kifogással jönnének. Az MNA ellenességgel állítják maguk mellé a leselejtezetteket, és az árulókat, akikről az MNA már nem vesz tudomást. Az ellenségkép felmutatása, a cigányok, zsidók, MNA, külföldi nacionalista szervezetek ócsárlása és a trianonozás azt a célt szolgálja, hogy a ribancinfó vezető szerepét ne kérdőjelezhesse meg senki.
Nyilvánvaló, hogy ez a hungarista fordulat nem csak a ribancosok agyából pattant ki, hanem erre kaptak utasítást főnökeiktől. Gazdáik nem buták, jól tudják, hogy a hatalmi fellépés erősítené az Arcvonalat, ezért az általuk létrehozott és pénzelt szolgáikkal "szélsőjobbról" támadják. A "prolizás" is ezt a célt szolgálja, mert szerintük az Arcvonal építkezése rájuk is kiterjed. Valóban, az Arcvonal tagságának egy része vagyontalan, tehát a ribancinfó terminológiája szerint proletár. A mi meghatározásunk szerint viszont nemzettestvér. Ez a fogalombeli különbség a legjellemzőbb a ribancinfós lumpenek és az MNA ideológiájára. Mi nem a munkásokat, a nincsteleneket, a szegényeket, vagy az egyszerű embereket utasítjuk el, hanem a herékre jellemző életmódú lumpeneket, az erkölcsteleneket és a kreténeket. Hogy ez ezeknek nem tetszik? Köpünk rájuk.
Még egyszer, a nyomaték kedvéért: az úri Magyarország kiváltságosai az alkalmazotti munkást, különösen annak az öntudatos, érdekeiért tenni képes rétegét nevezték prolinak. Büdös prolinak. Mint ahogy a katonát büdös bakának, és a földművest büdös parasztnak. Az Arcvonal csak a lumpen elemeket nevezi szemétnek, legyen akár vagyonos, akár vagyontalan. Mert erkölcsi alapon mondunk véleményt.
V. István – Jövőnk.info


