Oroszország és a patriotizmus

A közelmúlt moszkvai etnikai összetűzései komoly hatalmi reakciót váltottak ki, rendőri, karhatalmi erők bevetésére is sor került, és nagy volt az őrizetbe vettek száma is. Az eseményeket ismerjük, de a hátterüket kevésbé. Sokan nem értik azt, hogy miért lépett fel a hatalom a magukat nacionalistáknak vallókkal szemben is olyan erővel, mint az idegenek ellen. Erre keressük a választ.

Vlagyimir Putyin a napokban kijelentette: helyre kell állítani az utóbbi években igazságtalanul elfelejtett fogalmat, az oroszországi patriotizmust. A patriotizmus a pátriából, a hazából alkotott fogalom, magyarul hazafiasságot jelent. Miért nem használta Putyin a nacionalizmus fogalmát? Igaz, hogy a nacionalizmus - mint fogalom - rendkívül közel áll a patriotizmushoz, azonban egyrészt a történelmi események miatt, másrészt a manipulálhatósága miatt mégis különbséget kell tenni a két fogalom közé. A hungarizmus alaptétele is kimondja, hogy ha a nacionalizmushoz nem kapcsolódik más eszmeiség (kereszténység és szocializmus), akkor törvényszerűen sovinizmussá alakul át. Ez pedig komoly társadalmi gondok forrásává válhat. A másik elutasítást okozó tényező az, hogy idegen erők (cionisták) előszeretettel jelennek meg nacionalista álruhában, és minden erejükkel a sovén szellemiséget gerjesztve belső feszültségeket szítanak a célterületükön. (Ezt ismertük fel mi is, és ezért utasítunk el minden, magát nacionalistának hirdető, de valójában soviniszta szerveződést.)

Oroszországban az életszínvonal emelkedésével növekszik a beáramló idegenek száma. Ez a közeljövőben komoly belső gondokat okozhat. Tudják ezt a cionisták is, és erre építik bomlasztó terveiket. Támogatják a migráns szervezeteket és a nacionalista sovinisztákat is. Ez elkerülhetetlen összecsapásokhoz vezet, mely rombolja Oroszország belső rendjét. Ha a hatalom drasztikus eszközökkel lép fel mindkét irányzattal szemben, akkor egyrészt nemzetellenesnek, másrészt idegenellenesnek kiáltja ki a cionista, vagy az általuk pénzelt nacionalista sajtó. Medvegyev és Putyin kiváló összhangban hozták tudomására minden érdekeltnek, hogy ezt az aknamunkát minden eszközzel fel fogják számolni. Medvegyev példaként említette a szovjet idők nemzetiségi politikájának eredményességét, ami végeredményben egy nem is nagyon burkolt figyelmeztetés volt a bajkeverők irányába. Putyin a vallási különbözőségek közötti békét Oroszország létkérdésének nevezte. Ez a patriotizmussal kiegészülve teljesen újszerű lehetőségeket teremt a belső egyensúly erősödésének vonatkozásában.

Az orosz vezetés a nemzetiségi konfliktusoktól meg fogja szabadítani az országot. Ezt be is jelentették, és az erő is a rendelkezésükre áll. Aki nem ért a szóból, az érteni fog a büntetésekből. A szakadár és bajkeverő etnikai szélsőségeket épp úgy fel kell számolni, mint a cionisták által vezérelt nacionalista/soviniszta csoportosulásokat. De a hazafiasságot ezzel együtt erősíteni kell, és erre célzott Putyin a patriotizmusról tartott beszédében, melyet a következőkkel fejezett be: Minden ember legyen büszke hazájára, és legyen tudatában: az egész állam sikerétől függ az ő személyes sikere, és fordítva is.


V. István – Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info