Híres nők a magyar történelemben

Lebstück Mária

1830-ban, Horvátországban született gazdag kereskedőcsalád gyermekeként. Apja halálát követően, 13 évesen anyai nagybátyja bécsi házába került. A császári ezredes nagybácsi előkelő hölgyet kívánt faragni belőle, így a tizenéves Mária a vagyonos lányok gondtalanságával élte napjait.

1848. március tizenharmadikán magával ragadta a bécsi a forradalom, egy cipésztől férfiruhát szerzett, majd Lebstück Károly néven csatlakozott a jogászok csapatához. A bécsi forradalom leverése után 1848 novemberében a honvédsereghez csatlakozott, számos összecsapásban részt vett, meg is sebesült. Hősiességére a felettesei is felfigyeltek, így a ranglétrán egyre feljebb haladt, egészen a főhadnagyi fokozatig jutott.

1849 júliusában férjhez ment Jónák József tüzérőrnagyhoz, akit májusban, Buda ostrománál ismert meg. (Egy sebesülés alkalmával kiderült, hogy nő. Az egyik bálon női ruhában jelent meg, ahol Görgey mint osztrák kémet azonnal letartóztatta, ám Mária hamarosan tisztázódott.) Házasságot is a harctéren kötöttek. A világosi fegyverletételt követően mindkettejüket elfogták az osztrákok, s Arad várába hurcolták őket. A fiatalasszony a börtönben adott életet fiának, Pálnak.

Máriát hat hónapos raboskodás után gyermekével együtt Horvátországba internálták. Itt találkozott néhány év múlva régi ismerősével, Pasche Gyula festővel, akivel hadnagyként szolgált a tiroli vadászoknál. Hamarosan összeházasodtak, majd Győrbe költöztek.

A második férj 1870-ben bekövetkezett halála után Mária nagy szegénységben élt, mosónőként dolgozott. Életének utolsó éveit fiánál, Jónák Pálnál Újpesten (Csokonai u. 4.) töltötte. 1892. május 30-án hunyt el, az újpesti Megyeri úti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Alakja több művészt is megihletett; Jókai Mór A női honvédhadnagy című munkájában örökítette meg, Huszka Jenő zeneszerző pedig operettet írt róla Mária főhadnagy címmel.

A szabadságharc idején katonaruhába bújt még többek között Bányai Júlia, Viola Anna, Pfiffner Paulina és Sorsich Júlia.

Szabolcsi Hajnalka – Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info