Facebook YouTube Twitter RSS

Keresés űrlap

Fehér verzió Fekete verzió Vakbarát Mobil verzió

A Wiking SS harca Budapest felszabadításáért

2011. január 23. - 14:15
|

AZ 5. "WIKING" SS PÁNCÉLOSHADOSZTÁLY HARCA BUDAPEST FELSZABADÍTÁSÁÉRT

Harc Budapestért:

1944. december 24-én, karácsony este, a Wiking hadosztály kemény harcok után Varsótól északkeletre Modlinnál állomásozott. Kimerülten és megtépázva várta az újabb feltöltést. De helyette csak újabb parancs érkezett: azonnal vasúti berakodás és irány Magyarország. Közölték azt is, hogy a Wikinggel együtt megy a Totenkopf is, vagyis az egész IV. SS-páncéloshadtest. Közölték, hogy Komárom és Győr térségében fognak kirakodni, és január elsején elindulnak, a Hitler által erőddé nyilvánított, és a szovjetek által bekerített Budapest védőinek felmentésére.


A berakodás, mintegy 50 vasúti kocsira minden zavaró tényező nélkül folyt le, és december 28-án az-első egységek már meg is érkeztek a célállomásra.

Az 5. SS-Páncéloshadosztály "Wiking" jelvénye

 

A 3. SS-Páncéloshadosztály "Totenkopf" jelvénye

Az 1944. augusztus 23-i román átállást követően a szovjet hadvezetés előtt feltárult a stratégiai jelentőségű Kárpát-medence birtokbavétele. Úgy vélték, hogy a 2. és a 3. Ukrán Front csapása leválasztaná Magyarországot a német szövetségről, és közvetlenül veszélyeztethetnék a Harmadik Birodalom déli területét, a Hitler számára lélektanilag oly sokat jelentő Bécset és a német hadipari körzeteket is.
Miután 1944 szeptemberében a német-magyar csapatoknak kemény harcok közepette sem sikerült biztosítaniuk a Déli-Kárpátok átjáróit, október elején a magyar Alföldre benyomuló szovjet harckocsizó és gépesített csapatok Debrecen-Nagyvárad-Szolnok térségében kiterjedt páncélos hadműveletekbe bonyolódtak a körzetben összevont német páncélos csapatokkal. A később nagy szovjet győzelemnek beharangozott debreceni páncéloscsata valóságban a szovjetek stratégiai vereségével végződött, mert nem tudták céljukat megvalósítani: a német és a magyar csapatok bekerítését és megsemmisítését. Mindezek ellenére Sztálin követelte, hogy a 2. Ukrán Front csapatai menetből foglalják el Budapestet. Még a dátumot is kitűzte; az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára, vagyis - az időközben a Szovjetunió által is átvett naptár szerint - november 7-re.

Magyarország reményteljes kiválása a háborúból a Hungarista hatalomátvétellel elenyésztek, ezért Budapest birtokbavétele a szovjet vezetés számára egyre sürgetőbb lett. Német részről is tisztában voltak azonban Budapest stratégiai jelentőségével, ezért Hitler elrendelte a magyar főváros "erőddé" való nyilvánítását, és követelte, hogy azt a végsőkig tartani kell. Budapest szilárd és tartós védelme elősegíthette Ostmark (Ausztria) előterének védelmét, a zalai olajmezők megtartását - mely az elvesztett román olajmezők után az egyetlen megmaradt üzemanyag utánpótlást jelentette - és a jelentős erőt képviselő balkáni német hadosztályok visszavonulási útjának fedezését, a hadiipari nyersanyagok (bauxit, mangán stb.) biztosításáról már nem is beszélve.

Mivel Malinovszkij marsall 2. Ukrán Frontja a német-magyar erők kiváló védekezése következtében nem tudta Budapestet menetből elfoglalni, ezért a szovjet főparancsnokság 1944. december 12-én kiadott direktívájában elrendelte, hogy a harcokba kapcsolódjon be Tolbuhin marsall 3. Ukrán Frontja is. A két front hatalmas erejének december 26-ára sikerült a magyar fővárost bekerítenie, de ez még korántsem jelentette annak elfoglalását.

Rodion Jakovlevics Malinovszkij marsall

Fedor Tolbuhin marsall

 

Budapestet az alábbi magyar és német alakulatok védték:

Magyarok:
M. kir. 10. honvéd gyaloghadosztály [7 500 fő]
M. kir. 12. honvéd tartalékhadosztály [4 000 fő]
M. kir. 1. honvéd páncéloshadosztály részei [5 000 fő]
M. kir.1. honvéd huszárhadosztály részei [1 000 fő]
Billnitzer-csoport (M. kir. 1., 6., 7., 10., 13., 16., és 24. rohamtüzérosztály részei) [2 000 fő]
Kozma-csoport (Budapesti légvédelmi tüzércsoport: a m. kir. I., 201., 204., 206., 207. és 208. légvédelmi tüzérosztály részei, 52. önjáró páncélozott légvédelmi gépágyúszászlóalj) [2 000 fő]
Budapest-őrzászlóalj [800 fő]
1. és 2. egyetemi rohamzászlóalj [1 000 fő]
Műszaki csapatrészek (M. kir. VIII., IX. utászzászlóalj, IV. utászzászlóalj részei, VI/2. utászszázad, VII/2., IX/1., 110., 112., 153. kerékpáros utászszázad, VII., VIII. tábori pótutászszázad, 72/101., 72/106. nagyfeszültségű villamos akadályszázad, 134., 138., 401., 404. hadihídoszlop, I/1., I/2., III/1., III/2. honi építőszázad, 101., 102. rohamcsónakszázad, 201., 202., 203. különleges műszaki zászlóalj, 102. fogatolt vegyiharc-zászlóalj, 101. helyreállító zászlóalj, 101., 102., 104. vasútépítő zászlóalj, 107., 110., 111. vasútépítő század, 101., 109. üzemszázad, 104. vasútépítő szeroszlop, 101. fővezérség-közvetlen villamos üzemszakasz) [7 000 fő]
Öt csendőrzászlóalj (besztercei, galántai, pécsi, székelyudvarhelyi, zilahi) [3 240 fő][2]
Rendőr-rohamzászlóalj [1 630 fő][3]
Vannay-zászlóalj [638 fő][4]
Budapest I., II. rohamzászlóalj [1 000 fő]
Budapest karhatalmi zászlóalj [300 fő]
Különböző Budapesten szervezett harccsoportok (Berend, Korányi, Déri, Morlin és Viharos-féle harccsoportok) [2 000 fő]
Budapesten rekedt tüzéralosztályok (12 különféle üteg) [500 fő]
Budapesti honvédintézetek és vonatalakulatok [3 000 fő]
Hungarista harccsoportok [1 500 fő]
Kisegítő karhatalmi (KISKA) alakulatok (a harcokban alig vettek részt) [7 000 fő]

Mindösszesen: 51.100 fő.

Németek:
8. "Florian Geyer" SS-lovashadosztály [kb. 8 000 fő]
22. "Maria Theresia" SS-önkéntes lovashadosztály zöme (kisebb kötelékei a bekerítésen kívül) [11 345 fő]
13. páncéloshadosztály zöme (kisebb kötelékei a bekerítésen kívül) [4 983 fő]
"Feldherrnhalle" páncéloshadosztály részei (néhány alakulata a bekerítésen kívül) [7 255 fő]
271. népi gránátoshadosztály kisebb részei [kb. 1 000 fő]
1. SS-rendőrezred [kb. 700 fő]
12. SS-rendőr páncélosszázad [kb. 100 fő]
12. légvédelmi rohamezred [kb. 1 000 fő]
40/I. nehéz légvédelmi tüzérosztály [kb. 500 fő]
573. nehéz légvédelmi tüzérosztály [kb. 200 fő]
Bataillon Europa (Európa-zászlóalj) [kb. 300 fő]
Különböző harccsoportok [kb. 1 500 fő]
Bataillon z.b.V.500 (500. különleges zászlóalj) [kb. 200 fő]
Egyéb német csapattöredékek [kb. 2500]
Az SS IX. hegyihadtestének közvetlen alakulatai [kb. 1 500 fő]

Mindösszesen: 41.080 fő.

A Budapesten bekerített német-magyar csoportosítás parancsnoka, Karl von Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer a IX. SS-hegyihadtest parancsnoka volt.

Karl von Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer

 

A Budapestet támadó szovjet és román alakulatok létszáma 1945. január közepén:

Pesti oldal (2. Ukrán Front 7. gárdahadserege):

30. lövészhadtest (25. gárda-, 151., 155. lövészhadosztály)
Román 7. hadtest (2., 19. gyaloghadosztály, 9. lovashadosztály)
18. önálló lövészhadtest (66. gárda-, 68. gárda-, 297., 317. lövészhadosztály)

Budai oldal (3. Ukrán Front 46. hadserege):

75. lövészhadtest (109., 113., 180. lövészhadosztály)
37. lövészhadtest (108.gárda-, 326., 320. lövészhadosztály) [január 20-tól e hadtest alárendeltségében a 83. tengerészdandár is]

Megerősítő erők:

36. és 25. önálló gárda-lövészhadosztályok
37. gárda-harckocsidandár
30. gárda-nehézharckocsi-ezred
1505. rohamlöveg-ezred
12. és 14. műszakidandár
5. áttörő tüzérhadosztály
5. légvédelmi tüzérhadosztály
105. önálló nehéztarackos tüzérosztály
22. önálló páncéltörő tüzérdandár
152. önálló ágyús tüzérdandár
7. áttörő tüzérhadosztály
114. önálló nehézaknavetős dandár
90. önálló nehéztarackos tüzérdandár

A támadó szovjet-román csoportosítás összesített becsült létszáma: 157.000 fő.

Felszabadítási kísérletek:

A közben beérkezett német IV. SS-páncéloshadtest (a Wiking és Totenkopf SS hadtestekből képzett támadó csoportosulás) parancsnoka, Herbert Otto Gille SS-Oberstgruppenführer 1944. december 30-án Eszterházán tartott megbeszélésen megkapta a támadó direktívát. A hadseregcsoport parancsnoka Otto Wöhler gyalogsági tábornok az 1945. január 1-jén induló Konrad fedőnevű támadás célját Budapest és a Vértes-hegység között lévő szovjet erők szétzilálásában és megsemmisítésében, valamint a Budapesttel való kapcsolat megteremtésében jelölte meg.

Herbert Otto Gille SS-Oberstgruppenführer

A támadás napján, annak megindítása előtt a német III. páncéloshadtest 1. páncéloshadosztályának páncélozott harccsoportja megtévesztő célzattal, Székesfehérvártól 22 kilométerre, nyugatra támadást indított Ősi elfoglalására, de a bevett helységet hamarosan fel is kellett adniuk. A szovjet felderítés nem tudta megállapítani, hogy a németek a 4. gárdahadsereg melyik szakaszán készülnek támadni, de leginkább Székesfehérvár körzetét tartották veszélyeztetettnek.
A IV. SS-páncéloshadtest - az addig beérkezett erőivel - 1945. január 1-jén este 19 óra 30 perckor indította meg támadását. A balszárnyon a 3. Totenkopf SS-páncéloshadosztály Becker SS-Brigadeführer vezetésével, attól délre az 5. Wiking SS-páncéloshadosztály támadott, új parancsnoka Karl Ullrich SS-Oberführer vezetésével. A jobbszárnyat a Feldherrnhalle egy részlege a Pape-harccsoport, a balszárnyat pedig a 96. gyaloghadosztály fedezte. A meglepetés növelése céljából mellőzték a tüzérségi előkészítést, azonban légi támogatást kaptak a legendásan híres Hans Ulrich Rudel ezredes Immelmann páncélvadász-repülőcsoportjától.


A főcsapást mérő IV. SS-páncéloshadtest támadása sikerrel bontakozott ki; a német páncélosok lerohanták a szovjet 31. gárdahadosztály állásait. A Wiking Tatától jobbra, a Totenkopf balra támadott, míg a 96. gyaloghadosztály 100 rohamcsónakkal átkelt a Dunán Esztergom irányában, elfoglalta Nyergesújfalut és rohammal Süttőt. A Wiking Germánia ezrede Hans Dorr SS-Obersturmbannführer parancsnoksága alatt Aggastyánt, a Totenkopf Theodor Eicke ezrede pedig Bajnát foglalta el. A megjelenő német katonákat, a szovjetektől meggyötört lakosság mindenhol kitörő örömmel fogadta.
Az SS-páncélosok mindenhol áttörve a szovjet védelmet, a Vértes átjárói felé nyomultak előre, hogy elérjék Bicskét, a budapesti irány kulcsát.

A szovjet front és hadsereg parancsnokság magához térve az első megrázkódtatásból, lázas sietséggel kezdte meg csapatai átcsoportosítását a veszélyeztetett irányba. Tollbuhin tudta, ha Bicske a németek kezére kerül, és az SS-páncélosok kijutnak a Vértesből, akkor akár 24 óra alatt is elérhetik Budapestet. Ezért aztán Zaharov hadseregtábornok, a térségben lévő 4. gárda hadsereg parancsnoka, a támadás elreteszelésére bevetette valamennyi tartalékát, az 5. gárda lovas hadtestet, a 7. gépesített hadtestet, a 2. gárda gépesített hadtestet, végül a 18. harckocsi hadtestet is. A fokozatosan megszilárduló szovjet védelem ellenére a Wiking Germánia és Westland ezredének sikerült Bicskéig előretörniük. A Totenkopf ezalatt a balszárnyon Zsámbékig jutott. A német 711. gyaloghadosztály január 6-án pedig felszabadította Esztergomot. Itt azonban a bevetett szovjet erők hatására a front január 7-én megmerevedett, a német támadás ereje a súlyos veszteségek következtében - 2.938 embert veszítettek - kifulladt. Ekkor indult meg a 2. Ukrán Front elit hadseregének, a többszörösen kitüntetett 6. gárda harckocsihadseregnek (Kravcsenko vezérezredes) támadása, támogatva a 7. gárda hadsereggel, északon Komárom irányába. Ha ott sikerül az áttörés, akkor a Budapest felé előnyomuló német csoportosítás hátát veszélyeztették volna. A szovjet elitcsapatok támadása azonban a német LVII. páncéloshadtest szívós védekezése és a Lévától átdobott 20. páncéloshadosztály január 10-ei ellenlökése következtében megrekedt, sőt a szovjet csapatokat vissza is szorították.


Január 7-én a német Breith páncélos tábornok harccsoportja (I. lovashadtest, 23. páncéloshadosztály és a 3. páncéloshadosztály páncéloscsoportja) Székesfehérvár északnyugati körzetéből Csákvár irányába indított támadást, hogy az elakadt IV. SS-páncéloshadtest Budapest felé való előnyomulását elősegítse. Ennek keretében Székesfehérvár térségében páncélos ütközetre került sor. Ezzel a kisegítő csapással lekötötték a szovjetek harckocsi erejét, és sor kerülhetett az újabb Budapest felmentését célzó támadásra, a Konrád 2-re.

Január 9-re virradó éjszaka a IV. páncéloshadtest áthelyezte támadásának súlypontját a balszárnyra. A Wiking Westland páncélgránátos ezredét Esztergomtól délre gyülekeztették, hogy a 711. gyaloghadosztály állásain keresztül délkelet felé, Szentendre és Pomáz irányába újabb támadásra készüljön fel. Január 11-én a Westland, a magyar I. SS-rohamvadászezreddel megerősítve betört Pilisszentkeresztre és másnap el is foglalta. Számos foglyot és gazdag hadizsákmányt ejtettek, Budapest már csak 21 kilométerre volt, a támadók látták a főváros harci fényeit. Budapest védőinek is ez volt az utolsó reménye.


Este nyolckor azonban a támadásra készülő IV. hadtest parancsot kapott a visszavonulásra. A német katonák nem értették a parancsot, még utoljára felmentek a Dobogókőre, és sírva néztek Budapest felé, amelynek templomtornyai a ködből is kiemelkedve szinte kézzel foghatónak látszottak. Gille kétségbeesetten és dühösen tiltakozott, de sem ő, sem katonái nem tudták, hogy Budapesttől 15 kilométerre már gyülekeztek a szovjet erők, amelyek bekeríthették volna őket. Wöhler tábornok ezért intézkedett a visszavonásról, de nem mondott le Budapest felszabadításáról. Erőit átcsoportosította, és más irányból újra megindította. Ez volt a Konrád 3.

A január 18-án reggel 05.00 órakor induló Konrád 3 hadművelet céljaként a következőket jelölték meg: előbb elérni a Dunát keleti irányban, hogy a Balaton és a Vértes között elhelyezkedő szovjet csapatokat elvágják, majd észak felé fordulva áttörni Budapest felé, hogy a budapesti védőkkel a harcászati kapcsolatot újra megteremthessék. A súlyponti csoportosítás a Totenkopf és a Wiking SS-páncéloshadosztályokat, az 1. és a 3. páncéloshadosztályt, illetve az 509. Néhézpáncélos-osztályt (Königstiger azaz Királytigris páncélosokkal) és a 24/I. páncélososztályt tömörítő IV. SS-páncéloshadtest volt. A támadásban a III. páncéloshadtest és az I. lovashadtest erői is részt vettek. A támadást a 4. Légiflotta 135 repülőgépe támogatta.


A támadás kezdetben eredményes volt. A Wiking - amelynek élcsoportjában maga Gille haladt - már első nap áttörte a szovjet védelem harcászati mélységét és Kálóznál átlépte a Sárvíz-csatornát, míg a 3. páncéloshadosztály kifutott Pentelénél a Dunához. A németek ezzel gyakorlatilag 24 óra leforgása alatt kettévágták a 3. Ukrán Frontot. Az 1. páncéloshadosztály még aznap elvágta a Székesfehérvár-Seregélyes útvonalat, amely a szovjetek egyik legfontosabb utánpótlási útvonala volt.


Január 21-én a német 1. páncéloshadosztály, alárendeltségében a Ney Károly SS-Sturmbannführer magyar legénységű SS-harccsoportjával, a német 23. páncéloshadosztály részeinek támogatásával visszafoglalta Székesfehérvárt. Itt került a németek birtokába 40 darab amerikai Sherman harckocsi, amelyet orosz személyzete pánikszerűen elhagyott. Eközben a Wiking Sárosdig nyomult előre, ahol 20-án erős szovjet ellencsapás érte. Ez a vasárnap fekete betűkkel vonult be a hadosztály történetébe. Egy orosz páncéltörő lövedéke megölte a Germánia ezred parancsnokát, Hans Dorr SS-Obersturmbannführert, aki a háború folyamán 16-szor sebesült meg, és az a legenda járta róla, hogy sohasem fog elesni. Hát ez a legenda most megtört.


A Wiking, miután visszaverte a szovjet támadást, 22-én folytatta az előnyomulását, és másnap Adonynál elérte a Dunát. A Germánia a Duna jobb partján, míg a Westland a bal parton támadott, de nem csak a szívós szovjet védelem, hanem az időjárás is nehezítette az előrejutást. Mégis elérték Pettendet, amelyet több órás elkeseredett harcban bevettek. Itt ismét megrázó élményben volt részük a páncélgránátosoknak. A szovjetek kegyetlenül bántak el - kiszúrt szemek, levágott nemi szervek - a kezükbe került fogoly és sebesült német és magyar katonákkal.

Hans Dorr SS-Obersturmbannführer

A Wiking elfoglalta Baracskát, egy páncélos éke pedig Philipp SS-Obersturmbannführer vezetésével már 16 kilométerre közelítette meg Budapestet. Január 25-én azonban a IV. SS-páncéloshadtest már csak 50 bevethető páncélossal rendelkezett. Ennek ellenére még egy utolsó kísérletet tettek a Velencei-tó és a Duna között időközben kiépített szovjet védelem áttörésére. A Totenkopf és az 1. páncéloshadosztály részei átkeltek a Váli-vizen. Ekkor bontakozott azonban ki a hatalmas szovjet ellencsapás a Velencei tótól északra és délre. A 3. Ukrán Front két csapásmérő csoportosításának (északon a 23. harckocsihadtesttel, az 5. gárda-lovashadtesttel és a 104. lövészhadtesttel, délen pedig a 18. harckocsihadtesttel, a 30. és a 133. lövészhadtestekkel) Sárosd irányába találkozó irányú csapást kellett mérni a német csoportosítás bekerítése és megsemmisítése céljából.

A Wiking hadműveleti naplójában olvasható, hogy január 28-án reggel 7 órakor kellett volna újabb támadásba lendülnie, amikor váratlanul a reggeli ködből hatalmas erejű szovjet támadás zúdult állásaikra. A súlypont a norvég zászlóalj arcvonalát érte, ahol 180 szovjet páncélos próbált áttörni. A zászlóalj felvette a harcot, maga a parancsnok Foch SS-Sturmbannführer 6 szovjet harckocsit lőtt ki páncélököllel, és amikor a villámgyorsan tüzelőállásba vontatott 88-as lövegek tüzet nyitottak, szörnyű pusztítást végeztek a szovjet harckocsikban.


Gille ekkor azonban a bekerítést elkerülendő, már elrendelte hadtestének a visszavonulást. A visszavonulás során egymás után intézett német páncélos-ellenlökések igen súlyos veszteségeket okoztak a szovjet csapatoknak, amelyek visszaszorították ugyan a németeket, azonban Székesfehérvárt nem tudták visszafoglalni. Budapest sorsa azonban ezzel megpecsételődött.


Február 11-én este a védők - mintegy 20.000 ember, könnyű kézifegyverekkel, közöttük asszonyok és gyermekek - végrehajtják hősies, ám reménytelen kitörési kísérletüket az Olasz-fasoron át, Budakeszi felé. Egész éjjel tartott az egyenlőtlen küzdelem, és hajnalra a szó-szoros értelmében temetővé változott az egykori árnyas, virágos fasor. A kitépett fák és romba dőlt, égő házak között katonák, civilek, asszonyok és gyermekek hullái hevertek. Csak 785 német katona tudta átvágni magát.


A kitörési kísérlet során elesett Rumohr SS-Brigadeführer a 8. Florian Geyer SS-lovashadosztály parancsnoka, a sebesült Zehender SS-Brigadeführer, a 22. Mária Terézia SS-lovashadosztály parancsnoka pedig, hogy elkerülje a szovjet hadifogságot, öngyilkos lett. Pfeffer-Wildenbruch és a magyar erők parancsnoka Hindy Iván vezérezredes szovjet fogságba esett. Ezzel a tragikus epizóddal zárult a Budapest felszabadításáért vívott csata.

Az 5. Wiking SS-páncéloshadosztály Darges-harccsoportjának tisztjei a Hegyi kastély bejáratánál, 1945. január 8-án.

A 3. Totenkopf SS-páncéloshadosztály harcjárművei vonulnak el a szomori templom előtt a Konrad-1 alatt. (jobbra egy StuGIII rohamlöveg, balra egy Pz.IV harckocsi, míg a háttérben egy Pz.V. Panther látható)

Német páncélosok nyomulnak előre Konrad-1 hadművelet során az agostyáni átjáró körzetében. (Elöl egy Sd.Kfz.251/1 típusú lövészpáncélos, mögötte pedig Pz.V. Panther harckocsik.)

SS-Totenkopf páncélgránátosok pihenőben a Konrad-1 alatt, valahol Szomor környékén.

 

Visszavonulás:

Miközben Sepp Dietrich 6. SS-páncéloshadserege utolsó kétségbeesett kísérletet tett a szovjet gőzhenger feltartóztatására, a leharcolt Wiking Székesfehérvár előtt Seregélyesen próbálta rendezni sorait.

Miután a Tavaszi ébredés hadművelet belefulladt a sárba, az oroszok az egész vonalon ellentámadásba mentek át. A Wiking hadosztály részei erről március 16-án a déli órákban szereztek tudomást, amikor állásaikra heves tüzérségi tűz zúdult, majd megjelentek a szovjet harckocsik a nyomukban hömpölygő gyalogsággal. A Wiking azonban tapodtat sem hátrált, ezért a szovjetek megkerülték állásaikat, hiszen nekik Székesfehérvár elfoglalása volt a céljuk. Mivel a seregélyesi állások tartása feleslegessé vált, a Wiking a Székesfehérvárral összekötő 15 km hosszú és 8 km széles folyóson visszavonult az egykori koronázó városba, amelyet a szovjetek már minden oldalról szorongattak. A város védelme egyre illuzórikusabbá lett, ezért a Führer "az utolsó emberig kitartani!" parancsa ellenére a Wiking parancsnoka úgy döntött, hogy feladja a várost, és ezzel figyelmen kívül hagyja Hitler parancsát. Egy ilyen döntés, egy olyan fegyelmezett katonától, mint amilyen Ullrich SS-Oberführer volt nem lehetett könnyű, de döntésével a városban lévő alakulatok többi parancsnoka is egyetértett.


A Wiking Úrhida térségében gyülekezett a hajnali szürkületben, hogy délnyugat irányba hajtsa végre a kitörést, teljesen bizonytalan volt, hogy hol tud majd csatlakozni a saját csapatokhoz. A Westland páncélgránátos-ezred észak felé biztosított Nádasladánynál. míg a Germánia páncélgránátos-ezred és a megmaradt kevés számú páncélos az áttörést hajtották végre. A szakadatlan harcokban, amelyet a mindig felbukkanó új ellenséggel kellett vívni, a hadosztály összes páncélos járműve megsemmisült. Amikor látták a nyugat felé özönlő német-magyar egységeket, megértették, hogy a déli front teljesen összeomlott. Meg kell említeni, hogy egy fegyelmezett SS egység, a 9. Hohenstaufen páncéloshadosztály addig tartotta a Balaton északi részén a frontot, míg a visszavonuló német-magyar csapatok el tudtak vonulni.
A Wiking a Veszprém-Tapolca vonalon rendezte sorait, amikor itt is utolérte őket a szovjet előnyomulás. Az ellenség ebben a térségben erős harckocsi és gépesített egységekkel indította meg március 21-én az újabb támadást. A Wiking kemény és makacs ellenállást tanúsított Kapolcsnál az ellenséges túlerővel szemben.


Március 29-én a Wiking a Rába mellett, a vasvári hídfőt tartotta, de ettől délnyugatra az oroszok már túlhaladtak állásain. Március 29-én a 3. Ukrán Front harckocsi ékei elérték Kőszeget és benyomultak osztrák területre. Így 30-án a Wiking parancsot kapott a visszavonulásra, és Fürstenfeld térségben a gyülekezésre. Ezzel a hadosztály elhagyta Magyarország területét.

(forrás: crowland oldala)