Szombaton, kora este lezajlott az Egységes Magyarország Mozgalom Becsület Napja megemlékezése. A szervezők elképzeléseinek megfelelően a budai hegyekben, egy tisztáson került sor a kegyeleti megemlékezésre, melyet a résztvevők nagy létszáma, de mégis családias, bajtársias hangulat jellemzett.
Budapest határain belül erős rendőri készültség várta az EMM rendezvényére igyekvőket. Terepruhás bajtársainkat több ízben igazoltatták a Rendőrség tagjai. Ezúton mondunk köszönetet a megemlékezésre induló bajtársaink útvonalát biztosító teljes rendőri állománynak. Feltétlen elismerés illeti a Rendőrség egységeit a szakszerű, korrekt és segítőkész munkájukért!
Nem jöttek be a jakobinus hatalom ádáz cselszövései, mert a gonosz, cionista süllyedő hajót súlyos megfelelési kényszerrel szolgáló, alja erkölcsű Orbán-kormány képtelen felismerni azt, hogy a magyar rendőr gondolkodik!


A kegyeleti szertartás helyszínéhez - a tavalyi EMM-rendezvényhez hasonlóan - hosszú gyalogút vezetett, mely megközelítését idén a nehéz terepviszonyok tették igazán nagy kihívássá a túrázásban kevésbé gyakorlott, ám annál elszántabb résztvevők számára. Öröm volt látni, hogy lányok, fiúk, asszonyok, férfiak, gyerekek és idősebbek egyaránt voltak a rendhagyó kirándulás résztvevői között. A megemlékezésen háromszáz fő vett részt, és a túrára is több, mint száz bajtárs indult el.


A rendezvény helyszínére érkezve besötétedett, így igazán mélyreható és különleges élmény volt részt venni a szertűz fényénél megtartott szertartáson és hallgatni az elhangzott beszédeket. Ifj. Győrkös István, a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetőségi tagja a kitörésben részt vett hősök méltatása mellett a nemzetünk folyamatos megújulási képességére hívta fel a figyelmet. Az Egységes Magyarország Mozgalom részéről Barkai Roland mondott beszédet, hangsúlyozva, hogy a Becsület Napja nem politikai, hanem katonai, kegyeleti emléknap, melyen nincs helye aktuálpolitikai harcoknak, vagy az ünnep tisztaságát bármilyen módon elferdítő, besározó ármánykodásnak. Felszólaló német bajtársunk a német nép üzenetét tolmácsolta a résztvevők felé, melynek kulcsmozzanata a nemzetek Európáját felépítő, tiszta erkölcsű és szellemiségű hazafiak összefogásának szorgalmazása volt. Ünnepségünk is az összefogás jegyében telt; orosz, német, szerb és szlovák bajtársaink csillogó szemmel nézték az Arcvonal fegyelmezett sorait és azt a bajtársias légkört, mely egész napunkat végigkísérte.
Hiábavaló volt a hatalom görcsös igyekezete, bennünket ezzel nem lehet eltántorítani céljainktól, hanem éppen ellenkezőleg, a hatalmi nyomás mégjobban összekovácsolja közösségünket és még elszántabban törünk előre a győzelemig!
Részletes beszámolókkal később jelentkezünk.
Hegyi Viktor Botond – Jövőnk.info


