Oroszország egyik katonai műholdja titokzatos módon pályát vesztett, és most már menthetetlenül süllyed a megsemmisülés felé. A műholdat a hónap elején akarták pályára állítani, és feladata a hadászati rakéták célpontjainak három dimenziós felderítése. A műhold a legmodernebb technikákat rejtette. A szállító rakéta a műhold kirakása után a műholddal együtt eltűnt a képernyőkről, majd később újra feltűnt, de akkor már menthetetlen volt. A politikai vezetés parancsára azonnal vizsgáló bizottságot hoztak létre.
A bizottság mára nyilatkozott az ügyben. Ezt nem hozzák nyilvánosságra, de kiszivárgott az az információ, hogy egy másik nagyhatalom áll az ügy mögött.
Csakhogy az USA és Oroszország között született egy megállapodás sok évvel ezelőtt, és amelyhez azóta több állam is csatlakozott, hogy az űrbe fegyvereket telepíteni, és ott katonai tevékenységet folytatni tilos. Így védte le minden állam a saját műholdjait, de nem csak ez a lényeg.
Ha az űrben katonai tevékenység kezdődik, akkor a nagyhatalmak pillanatok alatt szétlövik az összes műholdat odafent, amely nem az ő érdekeltségükbe tartozik. A technika jelenlegi állását évtizedekkel visszavetve. Sőt! Nem csak a híradástechnika sérülne, hanem a Föld körüli pálya olyan szinten telne meg űrszeméttel, hogy évtizedekig, akár évszázadokig semmilyen jármű a Földet el nem hagyhatja. Ugyanis a legkisebb, akár homokszem méretű tárgy akkora sebességnél azonnal kivégez mindenféle technikai létesítményt, járművet.
Emlékezzünk csak vissza mekkora kiabálást okozott, amikor Kína lézer segítségével kivégzett egy USA kémműholdat, hogy az űrszemét így meg úgy. Elég az űrszemét szót beütni a keresőbe, és kimeríthetetlen anyagot találunk erről a kérdésről. Mellékelünk egy képet, amely az föld környezetének űrszeméttel telítettségét mutatja meg, a probléma már így is nagy, de egy ilyen adok-kapok végérvényesen kivégezné a terület használhatóságát.

Az űrszemét telítettségének térképe
Az orosz bizottság kiszivárgott (vagy szándékosan kiszivárogtatott) megállapítása szerint az USA áll a dolog mögött, és ezzel azt éri el, hogy az egyezményeket felrúgva háborús övezetté teszi a világűrt. Oroszország megteszi a szükséges ellenlépéseket az ügy miatt. Ezzel zárták le a kivizsgálást.
Gyártó István – Jövőnk.info


