Ha egy ország lakosságának meghatározó része - több mint a fele - az előző időszakokhoz képest, vagy a környezetéhez viszonyítva rosszabb életkörülmények közé kerül, és reménye sincs arra nézve, hogy javuljon a helyzete, kiszámíthatatlanná teszi az adott ország politikai helyzetét. Ez akkor válik veszélyessé, ha a romlás okozóit sikerül megnevezni, és ezek vagy egy nemzetidegen réteg, vagy a nemzetidegenek szolgálatába szegődött zsoldosok hatalmat gyakorló kiváltságosai. Még a gyenge szolidaritási és nemzettudatú népek esetében is kialakul a változtatási akarat, mely a körülmények hatására lassan, vagy gyorsabban forradalmi hangulatot teremt. Ezzel egyidejűleg kialakul az általános ellenségkép is, tehát fokozatosan élesedik a két társadalmi csoport szembenállása és elkülönülése. Az uralkodó réteg különböző manipulációkkal igyekszik egyrészt megosztani a hatalmát veszélyeztető elégedetlenek táborát, másrészt hazug reform-ígérgetésekkel elódázni a valódi változást, mely az uralmuk végét jelentené.
Amikor a hatalom birtokosai már tudják, hogy a folyamatokat hazugságokkal és csalással megakadályozni nem tudják, módszert váltanak. A tévútra vezetés, illetve az egész változtatási szándék kisiklatása a cél. Ezt többféle módon is megkísérelhetik, de a két legismertebb (és sok esetben sikeresen is alkalmazott) az előrehozott - és az általuk megszervezett - népfelkelés, mely a mi terminológiánk "szabálytalan előzésnek" nevez, valamint - megelőzésként - a "demokratikus rendszerváltás" csalási művelet, mely ugyan új arcokat emel fel a háttérből, de csak olyanokat, akik minden vonatkozásban kiszolgálják a gazdáikat. Ebben a műveletben még az általuk szélsőségeseknek kinevezettek is részt vehetnek, az igazi ellenfeleik helyett.
Az emberek többsége iszonyodik az anarchisztikus állapotoktól, a rend hiányától. Ezért járnak sikerrel ezek a műveletek az elkényelmesedett, hitét vesztett, erőtlen társadalmakban. Képtelenek ezek az emberek megérteni azt, hogy változásokat semmi mással, csak vérrel lehet elérni. Viszont a szolidaritással és hittel rendelkező társadalmakban, ha a szervező erő is megvan, a forradalmi lendületet a gyengékre jellemző tényezők nem befolyásolják. Ott jól tudják, hogy egy rövid, de véres műtét után a gyógyulás reménye igen megalapozott. Kijelenthető, hogy a forradalmi időszakokban egy egész nép vizsgázik a történelem vizsgáján, és vagy elbukik - mint Magyarország -, vagy átmegy - mint Irán.
Most az arab-iszlám világban zajló eseményeket értékeljük a fentiek alapján. A szegénység és a reménytelenség érzése összefonódik a hit féltésének az érzésével, és egy szűk hatalmi elit és az őket kiszolgáló zsoldosok hedonista életvitele által kiváltott felháborodással, nagy tömegeket befolyásolva általános tiltakozásokat váltott ki. A hatalom minden esetben és minden országban a számára legegyszerűbbnek tűnő, de egyben a legveszélyesebb módon, durva erőszakkal akarta leverni a tömegeket. Ez arra utal, hogy a hatalom sehol sem rendelkezett valódi információkkal, és súlyosan aláértékelte a nép elszántságát. Ezt bizonyítja azt is, hogy fogalma sem volt az ország lakosságának valódi gondjairól. Ez már elég ok arra, hogy az egész hatalmi elitet a történelem szemétdombjára hajítsa a saját népe.
Az erőszakos hatalmi arroganciára adott össznépi válasz az igazi minősítője egy nemzetnek. A hitetlen, még önmagában sem bízó, kockázatokat vállalni képtelen népség némi rombolás után megverten hazakullog, az elszánt, a hit erejével felvértezett tömeg pedig megdönti a rendszert. Azonban az igazi megpróbáltatások ekkor kezdődnek. Tovább kell - már kényszer hatása alatt - vizsgázniuk, hogy méltóak-e egy új társadalmi rendre. Az ellenség "szabálytalan előzés" (a hatalom által szervezett megelőző forradalom) taktikáját képesek-e a saját érdekeiknek megfelelően módosítani, és a "demokratikus választások" és az "új demokratikus rend" csapdáját kikerülni. Azok a társadalmi csoportok, akik szervezettek és jó ideológiai alapokkal is rendelkeznek, általában az erőszakos megoldás hívei (tálibok Afganisztánban, iráni forradalom), viszont a gazdasági szempontokat előtérbe helyezők fenn akarják tartani a meglévő gazdasági hátteret, és ez megalkuvókká teszi őket.
Az arab-iszlám világban még nem dőlt el a kérdés. Erről egy korábbi írásban már tettünk említést, és azóta a helyzet csak bonyolultabbá vált. Kiterjedt az elégedetlenség szinte az egész arab világra, és már a cionista erők is generálják. Teljes zavart igyekeznek kelteni a térségben, és Iránban, valamint Kínában különböző tüntetéseket szerveznek, óriási összegeket fordítva a műveletekre. Azt igyekeznek sugallni, hogy ez valamiféle világdivat, és nincs nagy jelentősége.
Iránban és Kínában órák alatt rendet tett a hatalom, mert a zsoldos tüntetők annak ellenére, hogy megint (szokásaik szerint) virágneveket használtak szimbólumként, semmiféle népi támogatást sem kaptak. Közmegvetés, vagy köznevetség tárgyaivá váltak, ezzel szemben az arab világ tüntetői össznépi támogatással rendelkeznek. Hogy ez mire lesz elég, az még a jövő titka, de egy eredmény már van: ma már ez a térség más, mint amilyen tegnap volt. A két erő - a népi és a hatalmi - mérkőzése után, a radikálisok és a mérsékeltek háborúja következik. Ez a háború külső támogatókkal folyik majd, ezért könnyen előfordulhat, hogy a térség kereteit átlépve, kiterjed a környezetére, majd a nagyobb térségre is. Valamikor, valahol el kell kezdődnie a világunk változásának.
Az arab-iszlám világ változásai az európai és az ázsiai, távol-keleti gazdasági-politikai rendszerekre komoly kihatással nem bírnak. Viszont Izrael és az USA kénytelen nagyon komolyan foglalkozni a kérdéssel, mert rájuk nézve rendkívül veszélyesek ezek a történések. Reakcióik azt bizonyítják, hogy fogalmuk sincs, mit is kellene tenniük. Beavatkoznak mindenhol, de ezzel csak tovább rontanak a saját helyzetükön. Nincs egy átfogó, jól kidolgozott elképzelésük a számukra is elfogadható megoldásokról, és ez akár tragikus következményekkel is járhat. Mindez a gazdasági megroppanásuk egyik következménye, és mivel afganisztáni vergődésük a világcsendőri szerepüket is pojácáskodássá alacsonyította, szinte kilátástalan helyzetbe kerültek. Nem fél már tőlük senki, és mivel tiszteletet sem érdemelnek, nincs döntő szavuk ebben a folyamatban sem.
Kassai Ferenc - Jövőnk.info
