Budapesti előadás a háztáji gazdálkodásról

Ma délután, Budapesten került sor az Egységes Magyarország Mozgalom idei előadássorozatának nyitányára. Az előadó Kun György bajtársunk, hírportálunk "Az én gazdaságom" című rovatának szerkesztője, előadásának témája pedig a háztáji gazdálkodás volt. A tárgyalt kérdéskör fontosságát térségünk gazdasági és társadalmi trendjeinek változása adja, melyek a közeli jövőben szélesebb tömegeket visznek majd az önellátó háztáji gazdálkodó életmód felé.

Az előadó rávilágított, hogy a magyar mezőgazdaság tönkretételében a politikának és a gazdasági elit tagjainak bizony részük volt, már a Horthy-rendszerben szétszedték a jól működő Hangya szövetkezetet; a valódi hatalom birtokosainak ugyanis nem volt érdeke a szociális gondolat megjelenése az agráriumban. Napjainkban az Európai Unió huzakodik elő őrült szabályozási elvekkel, nemzetidegen megoldásokkal, a magyar gazdálkodót a józan paraszti észnek ellentmondó munkára ösztönözve.

Szó esett a sertés, a juh és a baromfi tartásáról. Az előadó a saját gyakorlati tapasztalatain keresztül mutatta be az állattartás egészét, a takarmány beszerzésétől az állatok helyének kialakításán keresztül egészen a felhasználásukig tartó folyamatot. A közönség részéről gyakran érkeztek kérdések, melyekre bajtársunk örömmel válaszolt.

Rendkívül hasznos előadás volt a mai, jó, hogy a budapesti közönséghez is eljutott ez az előadás, a városi lét várható problémáinak fényében tisztában kell lennünk a háztáji gazdálkodás mibenlétével, az önfenntartás szellemiségével, fontosságával. Kun György bajtársunknak ezúton is köszönjük az előadást!

Hartai Sándor — Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info