Legyen egészséges!

Az igazi szülőt a jószándék vezérli gyermekei nevelését illetően, mégis sokszor hibát követ el, amikor következetlen a nevelés során, avagy ilyen-olyan okból kifolyólag helytelen példát statuál csemetéje számára. Egy gyermek csak akkor lehet boldog és egészséges, ha néhány alapelvet szilárdan betartunk vele szemben.

Az étkezés és mozgás terén kialakított rossz szokásoknak végleges következményei lehetnek a gyermek későbbi életére nézve. Így ezen a két területen különösen mérlegelendő, hogy hogyan is járunk el a gyermekkor folyamán.

Az étkezést illetően minden szempontból a legjobb, ha a család az asztalnál ülve, lehetőleg együtt étkezik. Így a gyermek figyelmét nem vonja el pl a televízió, s általában a túlevés is elkerülhető.

A túl sok édesség fogyasztásának elkerülése végett érdemes némi praktikához folyamodnunk, rágcsálnivaló gyanánt szeletelt sajtot, répát és gyümölcsöt készíthetünk elő kisebb dobozokba. A burgonyachips pedig a mára egyre közkedveltebbé vált almachipssel, esetleg aszalt gyümölcsökkel helyettesíthető.

A kész-félkész ételekben általában sok só és zsír található, s köztudottan egészségtelenek. Így érdemes időt szakítani az otthoni főzésre, ilyenkor a gyermeket érettsége szerint a munkába is bevonhatjuk.

Amikor mozgásról beszélünk, akkor is kifejezetten fontos, hogy mi is pozitív mintával szolgáljunk gyermekünk számára. Ne csak őt próbáljuk meggyőzni az egészséges életmód egyes kritériumairól, hanem menjünk el vele labdázni, túrázni.

Anyagi lehetőségeinkhez igazodva óvodáskorától/kisiskoláskorától kezdve beírathatjuk táncra, úszásra, küzdősportra, focira stb. Ilyenkor hamar a gyermekünkbe oltjuk a sport szeretetét, megadjuk a lehetőséget képességeinek kibontakoztatására, s mindemellett a különböző fellépések, versenyek, edzőtáborok révén felejthetetlen élményeket biztosíthatunk számára.

Szabolcsi Hajnalka – Jövőnk.info

Language selection:

Támogatás

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a taítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmeskedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 0670/540-74-82
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info